(Forrás: hhttp://www.haon.hu/) 2015. 09. 28.
Debrecen – A jubileumi évadban a Csokonai Színház is új, komplex nevelési programon dolgozik. Interjú Madák Zsuzsanna színházpedagógussal, rendezővel.
Egy új, itthon még viszonylag fiatal színházi műfajjal, az osztályterem-színházzal ismertetik meg hamarosan a Csokonai Színház művészei a debreceni középiskolásokat. A színházi nevelési programok száma csaknem duplájára nőtt az elmúlt három évben Magyarországon. Szinte nincs olyan színház, amely ne szólítaná meg ilyen módon is a gyerek-és ifjúsági közönséget. A Verona, 1301-ről beszélgettünk Madák Zsuzsanna színházpedagógussal, rendezővel.
Szinte minden színházi ember egyetért abban, hogy a színházi nevelési programok elengedhetetlenek egy színház életéből. Azért érkezett Debrecenbe, hogy segítsen egy készülő projekt kidolgozásában.
Madák Zsuzsanna: Egy komplex műfajra készülünk, hisz maga a színházi nevelési terület is nagyon színes, többféle típusa divatos itthon is. Az osztálytermi színházi nevelési előadás, amelyen épp dolgozunk, egy nagyon izgalmas, összetett forma. Egyrészt mert a közösség terében történik, egy osztályteremben, tehát ez egy utazó produkció, másrészt mert az előadás– és a foglakozásrészek nem válnak el élesen egymástól. Pár színész ad elő egy darabot, amelyet meghatározott helyeken megállítanak és párbeszédet kezdeményeznek a diákokkal.
A Verona, 1301 Shakespeare Rómeó és Júliájára épít. Hogyan lehet közelebb hozni a drámában felvetődő kérdéseket, adott esetben a fiatalokat is érdeklő problémákat az osztályterem-színházzal? Mi a forgatókönyve egy ilyen programnak?
Madák Zsuzsanna: Fontos tudni, hogy a gyerekeknek nem kell ismerniük a darabot, nem kell előre olvasniuk. Előzetes kapcsolatfelvétellel kezdünk, ismerkedünk egy kicsit, hisz az a közös cél, hogy valamiről együtt gondolkodjunk. Nem hisszük, hogy az általunk felvetett, vagy a diákokban megfogalmazódó kérdésekre minden esetben tudjuk a választ, vagy van egy adekvát válasz, inkább olyan kérdéseket feszegetünk, amelyekről érdemes beszélgetnünk.
Hogy nyúl a Rómeó és Júliához, amikor kap egy ilyen felkérést?
Madák Zsuzsanna: Már többször foglalkoztam ezzel a drámával, és amikor jött a debreceni kérés, akkor tudtam, hogy sokkal több hangsúly kerül a társadalmi aspektusra, s háttérbe szorul a szerelmi téma. Azt vizsgáljuk majd, hogy mi az a környezet, társadalmi elvárás, amiben ennek a két fiatalnak meg kell halnia.
Sok ilyen foglalkozást irányított már, játszott benne színészként. Nyitottak a párbeszédre a diákok?
Madák Zsuzsanna: Természetesen, de ez főleg rajtunk múlik. Nyilván minden közösség más, lehet különbség abban is, hogy mennyire aktív egy osztály, mennyire vonódik be, de a színészek felkészültsége kulcskérdés, jónak kell lennie a színházi résznek és jó kérdésekkel kell érkezni, illetve megfelelően kell reagálni a helyben adódó felvetésekre.
Gyakran találkoznak olyan kérdésekkel, meglátásokkal, amelyek meglepőek lehetnek a színészeknek és a foglalkozásvezetőnek?
Madák Zsuzsanna: Ez az érzés folyamatosan jelen van bennünk. A tervezésben is fontos, hogy igyekszünk olyan ponton megállítani a történetet, és azokra olyan kérdéseket kitalálni, ami minket is érdekel.
Milyen egyéb formái vannak a színházi nevelésnek?
Madák Zsuzsanna: Nagyon sokféle. Java része angolszász területről érkezett, de akad köztük német modell is. A kőszínházakban a háromlépcsős program nagyon népszerű. Tudom, hogy Debrecenben is nagy sikerrel működött az elmúlt évadban. Ez esetben a színházi előadást megelőzi és követi egy foglalkozás. Amire most készül a Csokonai, a komplex színházi nevelés is nagyon elterjedt. Jól bevált az osztályterem színház, amikor kísérő foglalkozás nélkül visznek az iskolákba a színészek egy előadást. Különbözhetnek abban is, hogy eltérő fókuszokat vizsgálhat egy program. Mi most emberi, társadalmi kérdéseket feszegetünk majd, de van olyan is, amelyik a színházi formanyelvet vizsgálja. Vagy épp prevenciós céllal készül.
Könnyen lehet, hogy ezekből a diákokból kerül majd ki a közeljövő színházi közönsége.
Madák Zsuzsanna: A kettő összefügg. Ha a diák azt tapasztalja meg, hogy a színház róla szól, az ő életéről, a környezetéről, a családjáról, barátairól, arról, amit a híradóban hall, akkor azt fogja érezni, hogy igen, nekem van dolgom a színházban, része vagyok ennek.
Tegyük fel, hogy magyartanár vagyok, hogyan győzne meg arról, hogy meghívjam a csapatukat az osztályomba?
Madák Zsuzsanna: Jöjjön el a diákjaival, mert ezt a játékot meg kell tapasztalni. Ez nehezen leírható tapasztalat, hisz személyes, bennünk történik meg és nagyon egyéni.
