(Forrás: http://www.hajdupress.hu/) 2016. 05. 26. Gyürky Katalin
2016. május 25-én ünnepelte a debreceni színház az egyik legendás rendezőjének, Téri Árpádnak a 100. születésnapját. A teátrum előtti Téri-szobor megkoszorúzása azonban csak az egyik eleme volt a rendezőre való emlékezésnek: a rendező fia, a debreceni származású színművész, Téri Sándor az Egymás Bábelében című Szabó Lőrinc-estjével adózott az egy évszázada született édesapja emléke előtt.
Olyan unikális esttel, amely a tematikai szempontból egyébként tökéletesen egymásra épülő verseknek, versrészleteknek, prózai szövegeknek és leveleknek köszönhetően nem csupán az önmagával és a világgal folyton elégedetlen, az egy Igazság létezését hol megkérdőjelező, hol annak létjogosultságát védelmező 20. századi költő személyiségének mélyrétegeit tárja elénk. Hanem a válogatásnak köszönhetően – tehát Szabó Lőrinc szövegein keresztül, de azokon túlmutatva – olyan kérdéseket feszeget, amelyek egy férfit (s persze egy nőt is) foglalkoztathatnak, de amelyekről általában nem szokás, nem illik, sőt, tabu beszélni.
A színpadon Téri Sándor személyében olyan férfit látunk, aki a verseket és prózai részleteket monológgá formálva minden szempontból kitárulkozik: bevallja legmélyebb érzéseit, hibáit, erényeit és fájdalmait, de főleg az ÖNZÉSÉT, amelynek ahhoz képest, hogy ki vagy mi felé irányul, számtalan válfaja létezik. Aki kicsit is jártas a Szabó Lőrinc-lírában, annak a Semmiért egészen vagy a Házasság című vers kapcsán nem ismeretlen az a fajta férfiúi önzés, amelyet a feleség, Mikes Klára, valamint a huszonöt éven át szeretői minőségben jelen lévő Korzáti Erzsébet ki kellett, hogy álljon a férjtől és a kedvestől. Ám az est azt is felvillantja előttünk, hogy mi volt az oka ennek a fajta férfiúi zsarnokságnak. A külvilággal való állandó harc: a Te meg a világ feloldhatatlan ellentéte, amelyben sehogy se tud találkozni egymással a külvilág és az én. A férfi idegeneket érzékel maga körül, akik képtelenek egymás Bábelében eligazodni, őt pedig képtelenek el- és befogadni, így egyetlen szféra marad, ahol minden szempontból érvényesítheti akaratát és egóját: a különböző párkapcsolatai. Illetve a saját teste, amelyet – tudjuk meg a Testem című versből, amelynek szavalása során a művész még az ingétől is megszabadul, azaz nemcsak átvitt, hanem konkrét értelemben is kitárulkozik a néző előtt – az egyetlen szövetségesnek tart a harcában, s ugyanúgy „használja”, kiszipolyozza, ahogy a nőket.
Csakhogy az egoizmus – s ez teszi teljessé a Szabó Lőrinc-életművön keresztül az estet is – megbosszulja önmagát. Amikor ugyanis a szeretőtől az önző férfi már egyenesen azt követeli, hogy „halj meg, ha meghalok”, azaz az önzése odáig terjed, hogy a nő, ha ő már nem lesz, ne legyen soha senki másé – arra a szerető, Korzáti Erzsébet öngyilkossággal felel. Az est legmegdöbbentőbb része, ugyanakkor fordulópontja ez a női viszontválasz a férfi egoizmusára. A férfi itt láthatóan megtörik: a Mindenütt ott vagy, a Nem, a Mert sehol se vagy verscikluson keresztül belátja bűnét, siratja kedvesét, de már késő. Az önzése további bosszút áll rajta: mássága, kívülállása, saját Igazságának hangoztatása apokaliptikus látomásként lebeg felette az Áradás! áradás!, a Társadalom, a Vezér című költeményeken keresztül, hogy azután ez az apokalipszis Szun Vu Kung sikertelen lázadásán keresztül Különbékévé szelídüljön. Olyan különbékévé, amit a férfi a semmivel köt, hisz mással már nincs lehetősége békét kötni.
