(Forrás: http://www.haon.hu/) 2016. 06. 05. Bakó Endre
Debrecen – Számos jelentős, kedvére való szerepben játszott a mögötte álló évadban, de a kisebbeket is szereti. Interjú Oláh Zsuzsa Jászai-díjas színésznővel.
Beszélgetésünk a fergeteges tempóban rendezett legutóbbi „Karnyóné” előadás utáni napon, kora délelőtt zajlott le. Az előadás mindössze egy órás, de fizikailag is erősen igénybe veszi a színészeket. Az első kérdés ilyenformán nem pusztán udvariaskodás.
Kedves művésznő, kipihente magát?
Oláh Zsuzsa: Szerencsére, igen. Az előadás fizikálisan és szellemileg egyaránt kimerítő, mert nagyon nehéz a szöveg, sűrű, tömény az anyag. Mondhatom, a Karnyóné életem egyik legnehezebb szerepe. Ugyanakkor borzasztóan hálás, és nagyon szeretem játszani. De az egy óra kiveszi belőlem az energiát, úgy kell magamat „összekaparni.”
Hol helyezi el ezt a szerepet pályája értékrendjében?
Oláh Zsuzsa: Nagyon magasan! Igaz, megkínlódtam vele, de nagyon jó volt a próbafolyamat. Tartalmas, remek munka folyt, ami szakmailag sokat jelentett számomra, annál is inkább, mert a rendező olyan értékeket képvisel, amelyekben én nagyon régóta hiszek. Minden előadás alkalmával olyan magasra tette a lécet, amit az ember rutinból nem tud átugrani.
Egyszóval ez a szerep nagy kihívás volt számomra, ezért nagyon örülök, hogy ilyen szép és rangos feladatot kaptam.
Édesapja, Oláh György kiváló komikus volt, nagy nevettető, de megállta a helyét bármilyen műfajban. Ön komikának tartja magát?
Oláh Zsuzsa: Komikai vénám is van, ugyanakkor drámaival is rendelkezem. Édesapám talán minden előadását láttam. Sok mindent örököltem tőle, a temperamentumot, a vérmérsékletet. Mellesleg a nagy szókimondó természetemet is…
Pályáját Pécsett kezdte. Mióta van Debrecenben?
Oláh Zsuzsa: Pécsett tíz évig voltam, egy évre Egerbe szerződtem, a Csokonai színháznak lassan huszonnégy éve vagyok tagja.
Reméljük, nem is szándékozik váltani. Azért kérdem, mert a fia fővárosi színházhoz került.
Oláh Zsuzsa: A fiam most végzett a Színművészeti Egyetemen, s az Örkény Színházhoz szerződött. Ez nagyon boldoggá tesz. De énnekem, amíg ilyen szép feladatokat kapok, mint ebben az évadban, eszem ágában sincs váltani!
Vessünk akkor egy pillantást az évadra.
Oláh Zsuzsa: Játszottam a Rómeó és Júlia dada szerepét, ami szintén fantasztikus élmény számomra, feladatot kaptam a Nyolc nő című darabban. De szívesen emlékszem a Marica grófnőre is. Bozsenát játszottam, ez egy vicces prózai szerep.
Felidézné az utóbbi évek kiemelkedő alakításait?
Oláh Zsuzsa: Könnyű dolgom van, mert az idei szerepeket mind megemlíthetem. Tavaly a Régimódi történetben az egyik nagymamát alakítottam, ami kifejezetten drámai. Az is szívem szerinti feladat volt. Szabó Magdát különben is imádom játszani. Hirtelen ennyit. De a kis szerepeket is szeretem. Lehet, hogy az elején puffogok, de aztán úgy csinálom, hogy jól érezzem magam bennük, mert feltételezem, hogy akkor a néző is jól fogja magát érezni.
Minden színháznak van egy domináns stílusa, de ez rendezőként eltérő. Hogyan tud a színész alkalmazkodni a különböző felfogásokhoz? Vagy éppen attól színész, hogy alkalmazkodjon?
Oláh Zsuzsa: Lassan a 34. évemet taposom a színészi pályán, tehát nagyon sok rendezővel dolgoztam. Meg kell tanulni az együttműködést.
Nekem inkább a felkészüléssel van gondom, nem a stílussal. Ha a rendező felkészül, akkor megkönnyíti a színész dolgát. Ha nem, akkor a próba csak kínlódás. Én azt szeretem, az ad nyugalmat számomra, ha a rendezőnek az első perctől kezdve van elképzelése a darabról, mert én rendező nélkül igazából nem tudok dolgozni. Ha én neki hiszek, akkor – képletesen szólva – simán be tud vinni az erdőbe, ahonnan egy idő múlva kézen fogva jövünk ki. A „Karnyónét” Méhes László rendezte. Ő az én korosztályomhoz tartozik a Horvai-osztályban végzett, egy évvel utánunk, de már a főiskolán ismertük egymást. Több évig dolgozott a Vígszínházban, aztán a József Attila Színház igazgatója volt. Mostanában különböző színházakban rendez, már jövőre is teli van munkával. Úgy tűnik, jövőre nem fér bele a programjába, hogy itt is dolgozzon.
