(Forrás: https://www.dehir.hu/) Szénási Miklós 2019. 04. 20.
Debrecen – Természetesen csak képletesen, egy sajátos hangulatú színházi előadás jóvoltából, ahol két alsógatyás úr is vitázott. Kritika.
Kamaszéveim egyik fontos regénye volt Dosztojevszkijtől a Bűn és bűnhődés. Akkoriban meghatározónak gondoltam problémafelvetései, merész cselekménye miatt. Stílusa magával ragadott, szerzője pedig valahol ott helyezkedett el számomra John Lennon meg Jim Morrison, akkori prófétáim környékén.
Aligha tévedek túl sokat, ha azt gondolom, a mai tizenévesek lelkivilágát nem ezek az egykori ikonjaim forgatják fel, függetlenül attól, hogy az, amit és ahogy létrehoztak, nem veszített az értékéből. Viszont jóval összetettebb, ennélfogva kevésbé átlátható azóta a világ. A morális felvetésekre is nehezebben rakhatók össze a válaszok, mert az nyilvánvalóan jó kérdés, szabad-e megölni egy rossz embert, ugyanakkor hogy ki a rossz ember, sokkal összetettebb. Rossz ember az, aki ruhát vesz? Hiszen ezzel részese a világ belehajszolásának a termelés és fogyasztás mókuskerekébe. És ha nem veszi meg azt a pólót, akkor azáltal esetleg ázsiai gyerekmunkások veszítik el a megélhetésüket? A sort innen bőven lehetne tovább folytatni…
A debreceni színpadon a kortárs ukrán-orosz színház egyik legkülönlegesebbnek tartott alkotója, a drámaíró és rendező Klim, azaz Volodimir Klimenko két nagyon távoli világot hozott össze: Dosztjevszkij regényhősei mellé a sajátos világképű brit Chesterton szereplőit is felsorakoztatta. S hogy mire ment ki a játék, ami két keménykalapos úr sajátos, a brit abszurd humort (vagy éppen az ebből sokat merítő L’art pour l’art Társaságot) idéző dialógusával indult? Akik ráadásul alsógatyára vetkőztek a vita hevében, melyben lelkesen boncolgatták az is, hogy az ember a majomtól származik-e vagy sem. (S ha igen, vagy ha nem, ki igen, s ki nem?) Sokáig nem lehetett tudni, mi a tét.
A téma világos volt a remekül megvilágított, izgalmas vetítésekkel cizellált színpadi térben (amiért megy a nagy lájk Marija Volkova fény- és videótervezőnek). Olyan egyszerű és nagyszerű morális kérdésekre kellett választ találni, hogy mi az igazság, mi a bűn, hol keressük az igazságot, fellelhető-e. Vagy mi van akkor, ha valaki elkövet egy gyilkosságot. Az bűn? És ha egy rossz embert öl meg? Azzal a jóságot szaporítja a világban?
A Csokonai Színház társulata zenei téren kifejezetten erős. Több jó hangú prózai színész is játszik itt, akik – erről írtunk is – simán megállják a helyüket a rockszínpadokon is. Ez a zenei vonal – a háttérben – most is jól, hatásosan működött A kissé bizarr, ám kifejezetten jó indítás után azonban az első felvonás nagyon lelassult, lebegővé, zavarossá vált. Végtelenül hosszúnak hatott – pedig alig egyetlen órás volt, szemben a másodikkal, ami hosszabb volt, viszont mégis szinte elröpült.
