“A Szöktetés a szerájbólt színes, izgalmasan új megközelítésben tervezem megrendezni. Rendezéseim során elindultam egy úton, amit itt Debrecenben remélek folytatni azáltal, hogy az identifikáció kérdését feszegetem a hitetlenkedés hagyományosnak mondható felfüggesztése mellett.
A Globe-ban eltöltött évek tapasztalatait röviden úgy tudnám összefoglalni: miközben a közönséget szüntelenül emlékeztethetjük arra, hogy amit lát, az nem a valóság, hogy ezek az alakok a színpadon csupán színészek, hogy a történet olyan irányban halad, amilyenben a készítők kedve tartja – a közönség mindezek ellenére nem brecht-i módon eltávolodik, hanem hajlandó részt venni az utazásban, amire felkérjük. Sőt, valami megmagyarázhatatlan, varázslatos módon a rádöbbenés ezen pillanatai elmélyítik a kapcsolatot a közönség és a színpadon játszódó események, hősök, élmények és érzések között.

A Szöktetés debreceni rendezése alapvetően az eredeti reneszánsz kalandtörténetnek állít emléket: különböző típusú történetmeséléseket fogunk alkalmazni, amihez az operaénekeseken kívül felhasználunk bábokat, prózai színészeket, valamint rajzfilm-kockákat és árnyjátékot is.

A kapcsolat a történet és a mesélő között folyamatosan változik, a közönséget egy olyan lenyűgöző játékba vonja be, ahol az ösztönös késztetést, hogy azonosuljanak a karakterekkel, egyrészt folyamatosan megnehezítjük ugyanakkor, paradox módon, erősítjük is.
Az előadás során a közönség örömmel és bánattal teli utazásban vehet részt, ahol osztozhatnak az előadókkal a valódi színházi képzelet izgalmában és fájdalmában is.” (Tim Carroll)

Photo Gallery

cast

Szövegíró
Gottlieb Stephanie Jr.

Karmester
Bartal László

 

Konstanza
Kata Szűcs

Blonde
Domareckaja Júlia
Zábrádi Annamária

Belmonte
Nyári Zoltán
Tibor Mészáros

Pedrillo
Balczó Péter
Gergely Máté Kiss

Ozmin
Tréfás György
Bretz Gábor
Artúr Vranyecz

Konstanza
Boross Csilla

Szelim Basa
József Jámbor

 

Set Designer
Csanádi Judit

Costume Designer
Debreczeni Borbála

Designer
André Gabriella

Dramaturg
Szilágyi Szabolcs

Karigazgató
Pálinkás Péter

Stage Manager
Ury Tibor

Director’s assistant
Iványi Csilla

 

Director
Tim Carroll

 

First Performance: 2006. november 17.,
Main Stage