premier-plakat_Csongor-és-Tünde_webVörösmarty klasszikusát, a Csongor és Tündét rendhagyó módon a felső tagozatos korosztálynak szánjuk. A drámai költeményt a tavalyi évadban A dühös lovag című előadással már bizonyított, gyermek- és ifjúsági előadásokat előszeretettel rendező Fige Attila viszi színre, s ezúttal is különleges vállalkozásra készül. A produkció megpróbál új távlatot nyitni az iskolai órákon sokszor nehézkesen feldolgozható műre, s arra törekszik, hogy a kamaszok számára igazi csemege legyen. A rendezés az előadás különleges formanyelve segítségével a klasszikus műből a XXI. század fiataljai számára is közérthető, befogadható, izgalmas történetet kerekít. Érdekesség, hogy Mirígy, a boszorka szerepében színházunk igazgatója, Ráckevei Anna lesz majd látható.

Vörösmarty alkotása csupa kontraszt, csupa ellentmondás. Furcsa mű, költői nyelvének megértése ma már komoly erőfeszítést igényel, de a sodró cselekmény, a szövegben rejlő ellenállhatatlan humor olyan élethelyzeteket teremt, melyek ismerős érzéseket ébresztenek a fiatalokban, hiszen fontos kérdések vetődnek fel a boldogságról, vágyakról, szerelemről, és magáról az emberi lét értelméről. Nem titkolt célunk, hogy kulcsokat adjunk a diákoknak a kötelező olvasmány megfejtéséhez, elősegítsük, hogy jobban ráérezhessenek arra, miért lényeges és kihagyhatatlan Vörösmarty Mihály műve.

Kapcsolódó írások

A Csongor és Tünde pörgős előadásban

Sóhajtozzák a boldogságot – A Csongor és Tünde a Víg Kamarában

Punkok randalíroztak a Víg Kamaraszínházban, de csak játékból

Egyelőre ennek az előadásnak nincs kitűzött időpontja.

Photo Gallery

Fotó: András Máthé

cast

Mesejáték

Csongor
Berettyán Nándor e.h.

Tünde
Mikecz Estilla e.h.

Mirígy, boszorkány
Anna Ráckevei Jászai-díjas, Érdemes Művész

Ledér
Vas Judit Gigi e.h.

Ilma
Katona Kinga e.h.

Balga
Kránicz Rihárd e.h.

Duzzog, ördög
Fülöp Tamás e.h.

Kurrah, ördög
Stefánszky István e.h.

Berreh, ördög
Kovács András e.h.

Fejedelem
Bordás Roland e.h.

Tudós
Rohnelt Zsuzsanna e.h.

Kalmár
Berettyán Sándor e.h.

Éj királynője /Föld Szelleme
Nagy Johanna e.h.

 

Dramaturg
Imola Márton m. v.

Music
Balázs Szabó

Set Designer
Péter Ondraschek m. v.

Costume Designer
Michac Gábor m. v.

Stage Manager
Gyula Sárkány

Prompter
Varga Nikolett

Director’s assistant
Dóra Léka

 

Director
  m. v.

First Performance: 2015. november 03.

Az előadás időtartama: 1 óra 45 perc, szünet nélkül.

Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_logo_2012_web