Fodraszno_plakat_AKTUALIS copy

A kortárs orosz színházi élet egyik emblematikus figurája, a “Kiszlorod” (Oxigén) elnevezésű színházi mozgalom elindítója, a rendezőként és színházi pedagógusként is ismert Viktor Rizsakov az idei évadban egy fiatal orosz drámaíró, Szergej Medvegyev A fodrásznő című darabját állítja színpadra a Csokonai Színház felkérésére. Rizsakov a Debrecenben és több külföldi fesztiválon is nagy sikerrel bemutatott Osztrovszkij.Vihar.Opus.Posth című előadását követően újra a Víg Kamara terében dolgozik a társulat négy kitűnő színészével, folytatva a már korábban elkezdett, kísérletezéstől sem mentes, elmélyült műhelymunkát. A tervezett produkcióról elmondható, hogy egy olyan magyarországi ősbemutatóra számíthatunk, amely a világszerte egyre keresettebb kortárs orosz drámaírás egyik új remekén, a kisemberek tragédiáját gogoli groteszkséggel ábrázoló drámai szövegen keresztül, magyar nyelven és magyar színészek tolmácsolásában a boldogság után vágyódó nő drámájának egyetemes problémáit fogalmazza meg. A derűbe, a szeretetbe csomagolt fájdalom, amely Rizsakov színházi nyelvének egyik jól felismerhető sajátossága, az emberi vágyak és a rideg valóság között feszülő ellentmondást emeli költői szintű látomássá, amely minden korosztály érzékeny rétegét képes megszólítani, részvétre és életének újragondolására késztetni.

Video gallery

cast

Nelli Szűcs
Trill Zsolt
Tóth László
Attila Kristán

Stage Manager
Gyula Sárkány

Assistant
Csaba Sóvágó

Prompter
Nánási Andrea

Fordító
Kozma András

Dramaturg
Kozma András

Látványtervező
Viktor Rizsakov

 

Director
Viktor Rizsakov

First premiere: 2009. május 8.
“Víg Kamara” Theatre

Photo Gallery