Revizor_plakat_01

Az ukrán származású, de orosz nyelven író Nyikolaj Vasziljevics Gogol a világirodalom egyik legnagyobb klasszikusa, akinek elbeszéléseit, regényeit illetve színműveit a világ legtöbb nyelvére lefordították, és minden művelt ember ismeri. Több mint másfél évszázada állandó ihletforrásként szolgál a legkülönbözőbb művészetek számára, legyen szó színházról, zenéről vagy filmről – nem véletlenül idézik oly gyakran Dosztojevszkij szállóigéjét: “Mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk elő”. Az orr, a Köpönyeg, a Holt lelkek szerzőjének talán leghíresebb és a színházakban is legtöbbet játszott műve A revizor, amely groteszk vígjátékként nemcsak a XIX. századi vidéki orosz társadalomról nyújt mulattatóan fonák korrajzot, hanem tértől és időtől függetlenül az általános emberi gondolkodás és viselkedés mai napig fellelhető ellentmondásait állítja pellengérre. Így az sem csoda, hogy szinte minden rendező előbb vagy utóbb színpadra állítja Gogol zseniális szatíráját – hiszen a nemes értelemben vett szórakoztatás mellett lehetősége van a világról is komoly üzenetet közvetíteni.

Erre a nagy feladatra a Csokonai Színház a neves kijevi színházigazgató-rendezőt, Vladiszlav Troickijt kérte fel, aki különleges érzékenységgel képes színpadra állítani mind a klasszikus, mind a kortárs szerzőket az antik görögöktől kezdve Shakespeare-en át Pirandellóig, illetve a mai drámaírókig. Előadásai egyszerre látványosak, zeneileg kidolgozottak, és színészi játék szempontjából hitelesek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az ő színházi anyanyelve maga a gogoli groteszk.

Video gallery

cast

fordította
Mészöly Dezső, Mészöly Pál

A. A. Szkvoznyik-Dmuhanovszkij, polgármester
Varga József

Anna Andrejevna, a felesége
Anna Ráckevei

Marja Antonovna, a leánya
Kacsur Andrea

Luka Lukics Hlopov, tanfelügyelő
Sándor Csikos

A. F. Ljapkin-Tyapkin, járásbíró
Tamás Nagy Garay

A. F. Zemljanyika, a közjótékonysági intézmények főgondnoka
Gergely Máté Kiss

Ivan Kuzmics Spekin, postamester
János Mercs

Pjotr Ivanovics Dobcsinszkij, helyi földbirtokos
Zsolt Dánielfy

Pjotr Ivanovics Bobcsinszkij, helyi földbirtokos
Artúr Vranyecz

Ivan Alekszandrovics Hlesztakov, pétervári hivatalnok
Tibor Mészáros

Oszip, a szolgája
Árpád Kóti

Hrisztyian Ivanovics Hübner, járási orvos
József Jámbor

Sztyepan Iljics Uhovjortov, rendőrkapitány; valamint Kereskedő
László Miske

A polgármester szolgája
Sőtér István

Pincér, Kereskedő
Cservenka Ferenc

stage manager
Anikó Kató

prompter
Nánási Andrea

asszisztens
Csaba Sóvágó

jelmez
Bánki Róza

díszlet
Dmitrij Kosztyuminszkij

dramaturg, tolmács, a rendező munkatársa
Kozma András

 

rendezte
Vladiszlav Troickij

 

First Performance: 2011. február 04.,
Main Stage

Photo Gallery