A Szentendrei Teátrum és a debreceni Csokonai Színház közös előadása

Maro – Róma. Egy férfi és egy városnév azonos betűkből. Talán önkéntelen a reneszánsz-kori jeles horvát költő-vígjátékíró, Marin Držić szójátéka, talán mégsem. Összekötő kapocs bizonyosan mutatkozik: a dúsgazdag dubrovniki kereskedő ötezer dukátja, amely Maro fia nagyvérű természete folytán szétgurul és kámforrá lesz az örök város falai közt. Hallgasson-e az öreg, de tapasztalatlan apa a nála ifjabb vállalkozói nemzedék hangadóinak tanácsára, s bocsássa némi tőkével próbaútra egyetlen gyermekét, vagy várassa veszteg, amíg elérkezik számára az öröklés rendes ideje? Az egyébként módfelett fösvény Dundo apuka reformszülőként cselekszik, részlegesen kistafírozza Marót, az ifjú vőlegény azonban rögtön az első elágazásnál letér az üzleti tervben rögzített pályáról: a pénz szorgos fiaztatása helyett kéjjel tévelyedik bele a vonzó idegen világba. Szerelemre lobban a város első kurtizánja iránt, három évig életjelt sem ad magáról. Rossz hírek viszont érkeznek felőle, ezért előbb Dundo, majd a férfiruhát öltő menyasszony a nyomába ered. Držić háromféle dubrovnikit ismer: az otthonülőt, a Rómába származottat és azt, aki éppen Rómába tart. Álmaik vágyott-rettegett birodalma a város, amelyet Vidnyánszky Attila rendező színpadán a tortaszeletekké aprított Colosseum fél karéja jelez. A tortán Hieronymus Bosch szimbólumai a díszítőfigurák, utalásként azokra a fából faragott papagáj-, majom-, béka-, szamártestű és kecskelábú lényekre – a kullancs-emberekre – akikről előszavában a magát nagy indiai varázslóként bemutató teátrista beszél, mélyebb tanulságként ajánlva a nagyérdemű publikum figyelmébe a vidám történetet.

Video gallery

cast

Dundo Maroje
Árpád Kóti

Prológus
Tonko Lonza

Maro
József Rácz

Tripčeta
Tamás Nagy Garay

Bokčilo (Dundo Maroje szolgája)
Varga József

Popiva (Maro szolgája)
Artúr Vranyecz

Pomet (Hugo szolgája)
Tibor Mészáros

Petrunjela (szobalány a kurtizán házban)
Kata Szűcs

Pera (Maro menyasszonya)
Varga Gabriella

Laura (római kurtizán)
Kinga Újhelyi

Hugo (a német)
József Jámbor

Sadi (a zsidó)
László Miske

Gianpaulo Oligiati (bankár)
Zsolt Dánielfy

Lessandro (római kalmár)
Árpád Bakota

Divulin Lopudanin
Katkó Ferenc

Niko
Gergely Máté Kiss

Pijero (dubrovniki ifjak)
József Rácz

Vlaho
Páll Lajos

Divo (Pera első unokaöccse)
Nagy László Zsolt

Camillo (római férfiú)
Ivaskovics Viktor

 

Díszlettervező/Jelmeztervező
Alekszandr Belozub

Dramaturg
Balogh Tibor

Stage Manager
József Karl

Prompter
Zsuzsa Pethő

Assistant
Csaba Jóvér

 

First Performance: 2008. augusztus 16.,
Szentendrei Teátrum

2008. október 3.,
Main Stage

Photo Gallery