Karácsonyi oratórium; Vízkereszt után; Szenvedés és feltámadás

A Magyar Bibliatársulat kezdeményezésére a katolikus, a református és az evangélikus egyház a 2008. esztendőt a Biblia évének nyilvánította. A debreceni Csokonai Színház egy nagyszabású zenei-színházi eseménnyel kapcsolódott a jeles év eseményeihez. Liszt Ferenc: Krisztus című oratóriuma Advent utolsó vasárnapján szólalt meg a színház nagyszínpadán.
A teljes Krisztus oratóriumot eddig nagyon ritkán lehetett élőben látni-hallani. Ennek egyik oka, hogy a tizennégy tételes mű csaknem három órás. Komoly gyakorlati nehézségeket okoz zenei apparátusának felállítása is. Tisztán nagyzenekari tételek váltakoznak benne ugyanis kórusra, szólistákra és zenekarra, csak szólóra és zenekarra, illetve orgonakíséretes kórusra írott számokkal. Liszt húsz évig dolgozott az oratóriumon, melyet élete egyik főművének tekintett, és melynek első bemutatója 1873-ban volt a weimari Herder-templomban a szerző vezényletével.
A Csokonai Színház méltó vizuális keretet adott a műnek. A közönség attól a pillanattól kezdve, hogy átlépte a színház kapuját, egy összefüggő rituális térbe került. Az est során a Csokonai Színház és a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház kiváló színészei által előadott koreográfiák, látványos díszlet, vetített álló- és mozgóképek, valamint különleges fény- és pirotechnikai hatások segítették az elmélyülést, és adtak korszerű olvasatot az örök történetnek.
Az előadás és a televíziós változat rendezője a televíziós és játékfilmjeiről ismert Mispál Attila, koreográfusa Gemza Péter, aki a világhírű Nagy József Társulat (Companie Josef Nadj/Orleans) meghatározó tagja, vezényel Kocsár Balázs.

Photo Gallery

cast

Karmester
Kocsár Balázs

 

Szólista
Geiger Lajos
Provvisionato Francesca
Gaál-Wéber Ildikó
Cseh Antal
Kóbor Tamás
Wittinger Gertrúd

Színész
Anna Ráckevei
Kántor Kata
Kinga Újhelyi
Ivaskovics Viktor
Gergely Máté Kiss
Kozma András
Krémer Sándor
Attila Kristán
Szabó Imre

 

Set Designer
Bátonyi György

Costume Designer
Libor Katalin

Choreographer
Péter Gemza

Karigazgató
Ella István
Pálinkás Péter
Szabó Dénes

Stage Manager
József Karl

Assistant
Laczó Zsuzsanna

 

Director
Mispál Attila

 

First performance: 2008. december 21.,
Main Stage