Minden idők egyik legsikeresebb hazai musicalje, amelynek alapjául Radványi Géza 1947-ben készült, világsikert aratott filmje szolgált. A történet a nagy háborús világégés végén játszódik. Elhagyatott lurkók csapata kóborol, fosztogat, ennivalót keres: csavargó suhancok, akiknek semmijük sincs – sokuknak nem is volt semmije, soha. A bandába verődött gyerekek egy romos kastélyban találnak menedéket, ahol a híres karmester, Simon Péter is él. Először – mivel “felnőtt”, tehát “ellenség” – fel akarják akasztani, ám a zenész és a gyerekek között hamarosan barátság szövődik, melyben Simon Péter emberi tulajdonságain túl, a zene varázsának nagy szerepe van. Amikor az ellenük hergelt falusiak megtámadják a kastélyt, együtt védik meg a várat, és közösen harcolnak a fogságba esett kölykök kiszabadításáért. Közben véget ér a világháború, és a karmester az ódon kastélyt hivatalosan is a gyermekek otthonává teszi. Számkivetettek találnak egymásra, küzdenek a túlélésért, a fennmaradásért, a felnőtté válás esélyéért. Küzdelmük a nézőből a mélyen élő, örök humánumot hívja elő. A “családi musical” zenéje, szövege, látványának ereje felkavar, s elhinnünk engedi: egykor olyan Európa születik, amelyben érdemes gyereknek lenni… gyermekből felnőtté cseperedni. “Sokan figyelmeztettek, hogy egy legendás filmből veszélyes musicalt írni, mindenki számon fogja kérni rajta a film értékeit.” – emlékezett vissza Dés László zeneszerző – “Nem féltem ettől, hiszen a zenének óriási hatása van, ha sikerül megtalálni a hangot”.

Photo Gallery

cast

Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján készült.

Composer
Dés László

Dalszöveg szerző
Nemes István

Szövegkönyv
Böhm György
Korcsmáros György
Horváth Péter

Music supervisor
Csurgó Tamás

 

Hosszú
Tibor Mészáros
O. Szabó Soma

Ficsúr
Novkov Máté
Papp Endre

Éva
Balog Tímea
Bodnár Vivien

Kuksi
Oláh Enikő
Balogh Benjámin

Szeplős
Kotormán Ábel
Bujdosó Máté

Csóró
Gáll Levente
Pálóczi Bence

Sutyi
László Kurely
Gyöngyösi Zoltán

Professzor
Faragó Levente Bence
Cseke Bence

Pötyi
Sas Nelli
Vas Olívia

Simon Péter
Varga József

Egyenruhás
Artúr Vranyecz

Tanító
Garay Nagy Tamás

Sofőr
Gergely Máté Kiss

Leventeoktató (Álompincér)
Cservenka Ferenc

Tróger (Álomvasutas)
Kókai Tamás

Waiter
Vavra Bence
Gáll Levente

Vasutas
Sinai Hunor
Péntek Mátyás

Balerina
Herczeg Eszter
Nagy Noémi

Álombalerina
Gellén Fanni

Mama
Sarolta Szanyi

 

Set Designer
Péter Ondraschek

Costume Designer
Berzsenyi Krisztina

Dramaturg
Kozma András

Játékmester
Tibor Mészáros

Choreographer
Kántor Kata

Prompter
Zsuzsa Pethő

Zenei munkatárs
Nagy Máté

Assistant
Csaba Sóvágó
Laczó Zsuzsanna

 

Director
Patrícia Horváth

 

First Performance: 2009. december 18.,
Main Stage