Heiner Müller Titus Anatómiája, Róma bukása című darabját próbálja színházunk prózai tagozata, Szabó K. István rendezésében. A darab alcíme Shakespeare-kommentár: a XX. századi darab Shakespeare című rémdrámájához fűz máig aktuális megjegyzéseket. Az előadás próbái közben a Narrátor szerepét játszó Jámbor Józsefet kérdeztük benyomásairól.
− Hogyan jelenik meg számodra a Narrátor alakja?
− Ez tulajdonképpen két darab: a shakespeare-i és a Heiner Müller-féle átirat. Szerepem szerint valójában maga Heiner Müller vagyok, meg persze egy kicsit Shakespeare is. Így aztán többszörösen kötődöm az egész darabhoz. A színész általában a szerepéhez kötődik, és csak azon keresztül a darabhoz, én azonban az egész darabon keresztül kötődöm a szerepemhez. Hideg, költői kegyetlenséget képvisel az általam mondott szöveg, mellyel kommentálom, elővezetem, „gyúrom”, „főzöm”, „sütöm” a történetet, melyben egyébként is sütik-főzik az embereket.
− Ne felejtsük, hogy Heiner Müller Brecht tanítványa volt, így a Narrátor mondatai tipikus német színházi allúziókat keltenek. Jellegzetesen brechti elidegenítő effektekkel dolgozik. Kicsit a Kabaré Konferansziéjára hasonlít, egy rezonőr pozíciója ez. Azt kicsit sajnálom, hogy ily módon kiszorulok a történésekből, mert az azokat végző és elszenvedő figurák helyzete is nagyon hálás.
− A Narrátor szavai persze elidegenítenek, de a shakespeare-i rémségek így talán még erőteljesebb hatást keltenek.
− Ez egyfelől egy rémdráma, ahogy Forgách András, a darab fordítója is elmondta az olvasópróbán. Shakespeare korában rendkívül népszerű volt a , amely a korai darabjai közé tartozik, mondhatjuk azt is, hogy bizonyos szempontból ez volt Shakespeare Mágnás Miskája. Ha pénzre volt szüksége, csak előkapta. Én azonban ennek a vérfolyásnak és emberevésnek a metafizikai aspektusát képviselem. Ugyanakkor véresen fizikai mozgás- és cselekvésrendszerem van a darabban: egy szakács gyúrja a tésztát, a véres húsokat pakolgatja, süti-főzi. Úgy vagyok ezzel az egésszel, mint Heiner Müller, aki szépen feldarabolta Shakespeare művét, és gyúrt hozzá ezt-azt, megfűszerezte, sózta, borsozta. Nagyon izgalmas, ahogy a két szövegvilág határán állunk. Az én számból nem hangzanak el Shakespeare-szövegek, de a helyzetem egyfajta rálátást biztosít a shakespeare-i világra. Remélem, hogy a közönség is megtalálja majd ennek az izgalmát.
− Van-e hagyományos értelemben vett jelleme ennek a Narrátornak? Ki ő?
− Az én esetemben nem arról van szó, hogy elindulok valahonnan és eljutok valahová. A szerepem epikus jellegű. Magát a figurát és a szöveget igyekszem minél izgalmasabb részekre szétszedni, és nekem most az a dolgom, hogy ezekhez a részekhez minél érdekesebb megközelítéseket dolgozzak ki. Nem felépítés, inkább körbejárás ez.
− Jelent-e bármilyen plusz motivációt vagy éppen terhet, hogy egy magyarországi ősbemutatóról van szó?
− Plusz terhet semmiképp nem jelent. Szerencsére az elmúlt években elég sokféle színházat csináltunk. Ha eddig folyamatosan csak polgári darabokban léptem volna fel, akkor biztosan külön kihívás lenne, de szerencsére ez nálunk már megszokott.
− Hol tart most a próbafolyamat?
Tetszik, ahogy István (Szabó K. István rendező) hozzáfogott: szétszedi, majd összerakja a darabot. A rendezői világa egy nagyon autonóm világ, aminek külön örülök, mert szeretem ezt a fajta a színházat. Kifejezetten tetszik az irány, ami felé elindultunk. Hihetetlen szabadságot ad, és ez egy nagyon hálás szerep.
(lejegyezte: Miklós Eszter)
