Operett, dráma, musical, vígjáték: mióta 2016-ban a Csokonai Színházhoz szerződött, vagyis hazaérkezett a marosvásárhelyi tanulóévek után, a 28 éves Rózsa László sokféle műfajban kipróbálhatta magát. A Cívishír interjúja.
Cívishír: A február 9-i születésnapodat Barcelonában töltöttétek egy hosszú hétvége formájában a pároddal, aki gyermeket vár. Hogy tetszett Katalónia?
Rózsa László: Antoni Gaudí körül forgott az ott eltöltött időnk, a lenyűgöző katalán építész munkásságait néztük meg, így természetesen a Sagrada Famíliát. A Gaudí által tervezett épületeket megkönnyezi az ember, csodálatos, ahogyan a világot látta.
Idén elindulhatnak a várt debreceni színházi építkezések; átmeneti időszak következik. Kitartasz Debrecen mellett most, hogy egy családról kell majd gondoskodnod?
Rózsa László: A párom erdélyi, a szülei orvosok, otthon szeretné világra hozni a gyermekünket. A szülési szabadság idején itt fogunk lakni, de utána, legalábbis most így tervezzük, Marosvásárhely lesz a központ. De ez nem jelenti a debreceni színház elhagyását, a következő évadot még biztosan együtt töltjük a városban. Jelen pillanatban eddig látunk. Hogy milyen hatással lesz a játszási lehetőségekre a Csokonai felújítása-korszerűsítése és a Latinovits befejezése? Gemza Péter színházigazgató azt mondja, nem szeretné, ha a nézőknek feltűnne ennek az időszaknak az átmenetisége. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem gyakorlati éveit a szatmárnémeti színházban töltöttem, azt is éppen akkor renoválták és pont a munkálatok befejezésekor jöttem haza Debrecenbe.
Megy a Csárdáskirálynő, a Don Quijote – Az utolsó álom, a Tesztoszteron, az Imágó, a próbák. Nagyon kellett már ez a barcelonai kiszakadás?
Rózsa László: Meglepően jól bírom jelenléttel. Mindegyik darab más, ezért nagyon izgalmas számomra a játék. A Csárdáskirálynő kivételével, mert abban máig hihetetlenül izgulok. Tavaly a Bonnie & Clyde musical volt ilyen rettegés, a többi előadás ezekhez képest laza…
Könnyen fejben tartod a szövegeket?
Rózsa László: Nem okoz problémát. Elég egy szövegösszemondó próba, fura mód azonnal visszajönnek. Minden rögzül valamihez, legyen az egy pohár felemelése vagy két asztal közötti mozgás.
Extrém izgulós hírében állsz. Egyszer úgy fogalmaztál, ha tudod, hogy kiélezett helyzetben vagy, amelyben könnyen el lehet csúszni, el is csúszol. Ez elég meredek egy olyan közegben, ahol az ember naponta viszi vásárra a bőrét.
Rózsa László: Minden színésznek megvannak a fellépés előtti rituáléi. Nekem is fontos önmagam megnyugtatása, hogy minél tisztább fejjel menjek fel a színpadra. Bemelegítéssel kezdek, hogy érezzem: a testem a barátom, nem az ellenségem. Majd elmondok egy személyes szöveget.
Meditáció és ima. Tudatosan alakítottad ki?
Rózsa László: Igen, mert segít jelen lenni. Még az egyetemi évek alatt alakult ki, Szatmárnémetiben. Az osztályfőnököm ajánlott egy technikát: mély levegőket venni előbb a tüdődbe, majd egyenesen a fejedbe, a levegőt benn tartani, fejkörzéseket csinálni, a köröket számolni, a levegőt végül kiengedni. Enélkül már nem tudnám elképzelni a felkészülést.
Az Imágó főszereplőjeként nehezen megközelíthető kamaszt, a Don Quijote – Az utolsó álomban Sancho Panzát alakítod. Melyik volt nehezebb?
Rózsa László: Sancho. Sokat küzdöttünk az orosz rendezővel, Ilja Bocsarnikovsszal. Pedig egyébként fiatal kora ellenére nagy tudású, nagyszerű ember és rendező.
Értelmezésbeli kérdéseken?
Rózsa László: Alapvetően igen. Én adott helyzetben szeretnék többféle dolgot kipróbálni, ő viszont nagyon határozott az elképzéseiben. Olykor nem értünk egyet, s amíg ő beszélni szeret a gondolatairól, az ötleteiről, én inkább megcsinálni. Hülye tulajdonságom az állandó kísérletezésre való hajlam. De azt is el kell ismerni, ha látja, hogy megcsinálom, amit kér, de nem működik, akkor kitalálunk valami mást.
Sancho Panza karaktere mennyire a tiéd?
Rózsa László: Sajnos egyáltalán nem. Az a csávó egy tűzijáték! Folyamatosan mondja, csinálja. Szókimondó, szenvedélyes, energikus, mer napról napra élni, rossz döntéseket hozni, belátni.
Mi őröl jobban: a halogatás vagy a rossz döntés?
Rózsa László: Nehéz kérdés. Megfontolt vagyok, szeretek mérlegelni, jól körüljárni a problémát önmagamban. Szeretem figyelni a lelkem reagálását, időt adni magamnak. Sancho Panza nem ilyen, ő beleugrik a helyzetekbe. Mire ő már háromszor beleugrik, én még mindig a stégen állok, és onnan próbálom eldönteni, hideg-e a víz vagy sem.
És Don Quijote idealizmusa? Mikor védtél legutoljára körömszakadtáig valamit, amiben hiszel?
Rózsa László: Szerettem volna, de sosem mertem felmenni az igazgatói irodába az Oszkár és Rózsa mami műsoron tartásáért. Szerintem ez olyan előadás, én így látom belülről, ami tényleg tud adni. Megnyugvást annak, akivel megtörtént. És felnyitja a szemét azoknak, akiknek ilyen formán még nem volt dolguk a halállal.
Mi tartott vissza?
Rózsa László: Mert azt is gondolom, hogy a színház nem véletlenül vette le a repertoárról. Bizonyosan megvan az oka.
Olvastad Eric-Emmanuel Schmittnek a darab alapjául szolgáló könyvét? Egyáltalán: elolvasod a darabok kapcsán a forrásműveket?
Rózsa László: Persze, már az első olvasópróbára is szeretek úgy érkezni, hogy tudom miről van szó.
Segít vagy nehezít? Hiszen egy csomó olyasmi is bekerülhet a képbe, ami a darabból konkrétan hiányzik.
Rózsa László: Lehet, hogy az előadásban nincs benne egy-egy jelenet, de az én lelkemben igen. Tudok róla. És bízom benne, hogy színesíti az előadást az is, ami nem jelenik meg a néző előtt, ám a mondataim mögött sejlik. A több információ segít egy-egy karakter gazdagításában.
Egyébként is sokat olvasol?
Rózsa László: Igen. Nem is tudom, a párom hogyan talált rá Murakami Harukira. Egy japán író, éppen az ő könyveit olvasom. Filozofikus, kicsit álomvilágszerű, több szálon futó cselekményekkel, a részek időben és térben is elkülönülnek. Nagyon izgalmas, a kedvencem a Kafka a tengerparton. De ugye most nagyon futnak a babaváró könyvek is.
Az élethez való filozofikus közelítés amúgy is közel áll hozzád? Mennyire van ennek köze a pályaválasztásodhoz?
Rózsa László: Soha nem akartam más lenni, mint színész. Aztán persze olykor elgondolkodom e döntés helyességén. De talán csak az építészet van rám akkora hatással, mint a színház. A színészethez lélek és idegzet szükséges, egy egészen speciális idegrendszer. Sokszor kell magunkat gyötörni és kell gyötrődni, mert nem sikerülhet minden úgy, ahogyan eltervezzük. Előfordulnak olyan helyzetek, megteremtődnek valaki vagy valami által, amikor igen, feljön ez a kérdés. Hogy olyan ember vagy-e, aki meg tud felelni ennek a hivatásnak? Elég vagy-e hozzá lelkileg? Vagy-e annyira érdekes, hogy mások fizessenek ezért? Szereted-e eléggé annyira, hogy sírjál miatta? Egyáltalán magadat tudod szeretni? Elbírod-e a kétségeket? Hogy esetleg nem tettél meg mindent. Vagy nem jól tetted, amit tenned kellett.
Nehéz lehet egyik lábbal a káprázatban, a másikkal a földön állni. Neked mondták már, hogy nem vagy elég jó?
Rózsa László: Hála Istennek még egyetlen rendezőtől vagy kollégától sem kaptam ilyen visszajelzést. De azt éreztem már, hogy nem bíznak bennem. Az előbbi kérdéseket én teszem fel magamnak. Mert ha valaki, akkor én aztán tudok magammal elégedetlen lenni. Túlozni nem akarok, hiszen nem minden percben történik ilyesmi. Ugyanakkor minden munkafolyamatban elérkezik egy pont, amikor csak nem akar összejönni valami, és még az okát sem értem… Olyan is előfordul, hogy az első pillanatban megvan egy jelenet. Csak aztán eltelik egy hónap, nem változik semmi, így kicsit elunjuk… és azt hisszük, már nem működik. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy tényleg nem működik, mindössze ki kell találni valamit, amitől izgalmas maradhat. Pont erre jó az, amit Tengely Gábor mondott a Csárdáskirálynő kapcsán (amiben Bónit alakítom). Megnézte az előadást, aztán egy csomó olyan kérdést tett nekem, amire nem tudtam válaszolni, pedig evidensek. Milyeneket? Például mi a viszonyom az Orfeumban lévő hölgyekkel. Ki volt meg, ki nem volt meg? Kit akarom, hogy meglegyen? Ki az, akivel egyáltalán nem. Hogy az idősebb hölgyek közül esetleg valamelyik… ilyeneket. Mind színesíti Bónit. Millió és egy kérdést feltehetsz magadnak egy szerep, egy darab kapcsán, majd estéről estére keresheted rájuk a választ.
A z interjú folytatását itt olvashatja.
