Augusztus 27-én mutatja be színházunk L. Frank Baum – Harold Arlen – E.Y. Harburg Óz, a csodák csodája című musicaljét a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. Ilja Bocsarnikovsz rendezőt az előadás próbái alatt kérdeztük.
– A debreceni közönség Önt inkább drámai rendezésekből ismeri, az utóbbi években a Leart és a Don Quijotét állította színpadra nálunk, erős víziók mentén értelmezve újra a történeteket. Ezúttal egy családi musicalt, főként gyerekeknek szóló produkciót rendez. Más hozzáállást igényel egy ilyen feladat?
Ilja Bocsarnikovsz: Nincs is nehezebb, mint a családi- vagy gyerekelőadások műfaja, mert a gyerekeket nem lehet becsapni. Manapság különösen nagy kihívás ez, hiszen digitális korban élünk, a gyerekek kevésbé olvasnak, inkább internetes fantáziavilágok szippantják be őket. Az élő színház sosem marad alul a virtuális formával szemben, de komoly kihívások elé állítja ez a helyzet. Így hát örömteli, de izgalmas feladat is egyben, érzem a felelősségét és nehézségét is.
– Gyerekkorában milyen élményeket adott Önnek ez a világszerte híres történet?
Óz történetének van egy orosz verziója, az én gyerekkori élményeim ebből az orosz változatból fakadnak. A fő motívumok ugyanazok, de a történet egy picit másképpp alakul és más figurák is megjelennek benne. Smaragdváros varázslója címmel egy remek szovjet rajzfilmet is készítettek a meséből. Emlékszem, kisfiúként engem főleg a harc, a küzdelem, a keresés motívuma ragadott meg, az a küzdelem, hogy megszerezzük az észt, a szívet, a bátorságot – az ideológiai oldala kevésbé érdekelt. Most már más is izgat ebben a történetben. Igyekszem például a humorát is megmutatni.
– Felnőve igaznak tartja a mese üzenetét? A varázslók tényleg mindig lebuknak?
Mikor gyerekként megtudtam, hogy nem a Télapó hozza az ajándékokat, hanem az édesanyám, én is, mint sok más gyerek, tovább folytattam ezt a játékot. Bár tudtam, hogy nem igaz, attól féltem, hogy ha ezt bevallom, nem kapok több ajándékot. Azt mondanám, hogy általában érdemes törekedni a varázslókkal való efféle kompromisszumokra. De a végén úgyis mindig kiderül, hogy minden a mi kezünkben van, nem az övékében.
