A Szívlapát és a Herkules utazik a Kaposvári Biennáléra

Színházunk két produkciója is meghívást kapott a kétévente megrendezett X. Jubileumi Kaposvári Nemzetközi ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennáléra. A 2017-ben megjelent Szívlapát című versantológia műveiből készült azonos című előadás, amelyben a színészek a kötetből válogatott kedvenc verseiket adják elő Katona Gábor koreográfiájára, március 31-én szerepel a találkozó programjában, míg a Madák Zsuzsanna rendezte, a hajdú-bihari diákok körében roppant népszerű Herkules − A kezdetek április elsején mutatkozik be.

A kaposvári biennálé elsősorban gyermekek és fiatalok számára hozza testközelbe a színházi előadásokat, ifjúsági, kulturális és művészeti programokkal, workshopokkal. A versenyben induló előadásokat szakmai zsűri értékeli. „Már 2020-ban óriási örömmel töltött el minket, hogy a Csokonai Színház két előadását is beválogatták a programba” − meséli Gemza Melinda, a Csokonai Ifjúsági Program vezetője, hozzátéve, hogy az akkori bemutatkozást a járványhelyzet akadályozta meg. „A kaposvári seregszemlén egy héten keresztül nemcsak a magyar, de sok külföldi színház kínálatába is betekinthetünk, mindemellett pedig az estébe nyúló szakmai beszélgetéseken gondolkodhatunk közösen a látottakról. A CSIP számára mindenképp hatalmas szakmai elismerés a részvétel.”

Madák Zsuzsanna szerint a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé igazi ünnep a szakma számára, akik nap mint nap gyerekekkel és fiatalokkal foglalkoznak a színházon keresztül. „A Biennálé idejére mindig igyekszem szabaddá tenni magam, hogy egy teljes héten keresztül élvezhessem az előadásokat, szakmai programokat, együtt legyek olyan kollégákkal, barátokkal, akikkel ritkán találkozunk. Ezek a találkozások mindig feltöltenek, energetizálnak, lendületet adnak következő lépéseimhez. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Szívlapátot és a Herkulest megmutathatjuk a fesztivál keretén belül. Nem voltam még a felújított színházban, iszonyúan várom, hogy belakjuk a nagyszínpadot. És természetesen nemcsak a Csokonai produkcióira, hanem a harlekines Antigonéra − amelyet rendezőként jegyzek − is igazán büszke vagyok. Azt hiszem a többiek nevében is mondhatom, hogy nagyon várjuk a találkozást a kaposvári gyerekekkel és fiatalokkal.”

A 10. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén március 28. és április 3. között 39 előadás és változatos szakmai programok közül válogathat a közönség.

https://assitej.hu/biennale-2022/