A szépség ereje a bajnoki szíven

(Forrás: http://www.haon.hu/) 2017. 05. 15. HBN–baljos

Mozart A varázsfuvolájának bemutatója a Csokonai Színházban.

Mozart Varázsfuvolája az operairodalom kultikus remekei közé tartozik Fotó: Molnár Péter
Mozart Varázsfuvolája az operairodalom kultikus remekei közé tartozik Fotó: Molnár Péter

Nincs valamire való zenés színház a világon, mely ne tűzné rendszeresen műsorára ezt a kortalan alkotást. Vajon miben rejlik az opera titka? Mindenek felett Mozart zseniális zenéjében, mely végtelenül letisztult, áttekinthető formákba önti a legmélyebb emberi-zenei tartalmakat. Az alaptörténet szinte népmesei, tetézve némi egyiptomi mitológiával, szabadkőműves szimbolikával és humanista üzenettel. Itt, Debrecenben a Csokonai nevét viselő színházban nehéz nem gondolni arra a vékony szálra, mely tragikus sorsú poétánkat és Mozart darabját összeköti. A Schikanedertől származó librettót ugyanis elsőként Csokonai és kollégiumi tanítványai igyekeztek magyarra fordítani Boszorkánysíp címmel. A költő életművében két vers (A szépség ereje a bajnoki szíven, Isis és Oziris) is tanúsítja ezt az érdekes áthallást.

Színház a színházban
Bár operaként említettem, mégis valójában daljáték (Sing­spiel) A varázsfuvola műfaja, mivel prózai részek, párbeszédek tagolják a zárt számokból álló zenei folyamatot. Különös nehézsége a színpadra állításnak, hogy a sok jelenetből álló történetet törésmentesen, lehetőleg gördülékennyé téve kell megjeleníteni. Ez remekül sikerült Rusznyák Gábor rendezőnek, pedig egy „színház a színházban” keretjáték alkalmazásával még tett is egy csavart az időtlen mesevilág és a mai néző közé. A deszkákon megjelenő evilági öltöztetők, takarítónők, színpadi munkások először bizonyára meghökkentik a publikumot, de aztán a történet plasztikusan kirajzolódó íve kiegyensúlyozza a két idősík közti látszólagos ellentmondást.
Rusznyák nem kényszeríti énekeseit alkatuktól, mivoltuktól eltérő fizikai mutatványokra, ám az érthető beszédet megköveteli tőlük. Nincs túlideologizálva a történet, a rendező megbízik Mozart zsenijében és színpadra lépő művészeiben. A happy endbe forduló finálé lehetősége benne rejlik a partitúrában, ezért jólesően vesszük tudomásul az Éj királynője és Sarastro szemmel látható összebékülését is. Az előadás látványvilága tükrözi a rendezői koncepciót. A jelen és a fantasy világának történései, a fényeffektusok és a szimbólumok követhető, praktikus rendszerben jelennek meg Khell Zsolt és Kristina Ignjatovic tervei alapján. Ízlésesen él a rendezés a humor eszközeivel is, kifejezetten szellemes Monostatos és szolgáinak németre váltó éneklése, hasonlóan a kerekes székben száguldozó szipirtyó (Papagena) jelenetei. Találónak éreztem a fogságban szenvedő Pamina abroncsruháját és kifejezőnek a tűz-víz próba vizuális megjelenítését is.

Jöhet a vastaps
A varázsfuvola művészi megvalósításnak legnagyobb nehézségét az jelenti, hogy egyes szerepei – az énekkari és zenekari szólamokat is beleértve – csak terjedelmüket tekintve különböznek egymástól, mert a szereplők egyformán magas zenei igényű feladatot kapnak. Ennek a szempontnak a figyelembe vételével is igen pozitív az előadás mérlege. Énekesi szempontból egy-két nemzetközi színvonalú teljesítményt is felvonultat ez az előadás. Kovács István Sarast­ro szerepében nem őszhajú és kenetteljes, hanem erőt sugárzó, intelligens, ugyanakkor mintaszerű dallamformálását, illetve imponáló mély regiszterét is élvezhetjük.
Az Éj királynőjének gyilkosan nehéz szólamát a tavalyi Traviata sztárja, Kolonits Klára szólaltatta meg az első két előadáson. Fokozott várakozásunkat teljesítménye ezúttal nem igazolta, koloratúrái nem bizonyultak makulátlannak és középregisztere sem szólt kiegyenlítetten. Ifjú váltótársa Varga Viktória viszont meglepően üzembiztos, zeneileg és színészileg megragadó teljesítményt nyújt. Molnár Ágnes Pamináját a premieren először kissé halványnak éreztem, de aztán kiderült, hogy ez inkább csak elfogódottság volt. Hangja később egyre jobban kinyílt, szép és érzékeny frázisokat formált. Néhány nappal később örömmel tapasztaltam, hogy alakítása tovább gazdagodott.
A két Tamino közül Balczó Péter a valódi mozarti tenor. Egyénisége jól érvényesül az állhatatos, kitartó ifjú herceg szerepében, vokális teljesítménye is imponáló. Turpinszky Gippert Béla más temperamentum, de hangszíne és dallamformálása távol áll az ideálistól. Beszűkülő magas hangjait ugyanakkor felszabadult színészi játékkal ellensúlyozta. A debreceni énekoktatás neveltje, Donkó Imre néhány fontos szárnypróbálgatás után Papagenóként igazán jelentős feladatot kapott. A madarász kétségtelenül a daljáték leghálásabb szerepe, de előbb végig kell énekelni, mókázni, sípolni a karaktert, s ha mindez sikerül, akkor jöhet csak a közönség vastapsa. Donkó meglehetősen jól bírja az iramot, kedvesen bumfordi és hangja sem fárad el. Párja, Papagena szerepe is csábító színpadi feladat, amit ezúttal Zábrádi Annamária teljesít dicséretesen. Az események alakulásába beavatkozó három dáma erőteljes, meghatározó részese az előadásnak. Rendes Ágnes, Bódi Marianna (váltótársa Janovitz Zsófia) és Busa Gabriella zenei szempontból, valamint figurálisan is stabil pontjai a produkciónak. A gonosz, álnok szerecsen alakjában valósággal tobzódik Böjte Sándor, aki alighanem a legkarakteresebb Monostatos, akit valaha láttam. A rendező és a fiatal énekesek (Biri Gergely és Antoni Norbert) érdeme, hogy a két őrtálló jelenete nem válik statikussá. Fiatal papként Biri Gergely Wagner Lajos (Öreg pap) oldalán is megszólal, kellemesen csengő tenorja egy jövendő Tamino ígéretét jelzi.

A cikk folytatását itt olvashatja.