A show véget ért

Beszámoló a DESZKA Fesztivál második feléről (március 25–29.)

(Forrás: http://www.barkaonline.hu/) Lovas Anett Csilla

Derűsen, lelkesen és kissé fáradtan írom le ezt a mondatot: véget ért a 2014-es DESZKA Fesztivál. Bár voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, már képtelen vagyok befogadni több előadást, mégsem bántam meg, hogy végigkövettem a programsorozatot. Sok kivételes alkotást láttam, melyek után ilyen gondolatok cikáztak a fejemben: ebben egy perc üresjárat sem volt – rokonszenves a társulat – bárcsak még egy kicsit tovább tartott volna – nagyon kreatív a drámaíró… és még sorolhatnám. A fesztivál számomra biztató tendenciákat mutatott a kortárs magyar színházművészettel kapcsolatban, hiszen magas színvonalú előadásokat láthattam, ez a nívós program a válogatókat is dicséri.

Kezdjük a végéről! A fesztivál szombaton a Quimby zenekar színházi estjével, a Quimby Teátrummal zárult, előtte az értékelő szakmai záró konferencián és az utolsó szakmai beszélgetésen vehettünk részt. A délelőtti beszélgetésben többek közt Pintér Béla és Társulata Titkaink című darabját értékelte Tóth Erzsébet költő, Árkosi Árpád rendező és Nánay István kritikus. Mindannyian elismerő szavakkal méltatták az előadást, és számomra is ez volt a fesztivál egyik csúcspontja. A társulat mindig izgalmas témákkal foglalkozik, ez alkalommal az ügynökkérdést dolgozták fel a rájuk jellemző groteszk látásmóddal, briliáns színészi alakításokkal. Előadásaikban leginkább azt szeretem, hogy a színészek egy pillanat töredéke alatt képesek a komikumot tragikumba, a humort döbbenetbe fordítani. Péntek este is számos ilyen pillanatot láthattunk: például a Csákányi Eszter alakította Pánczél György elvtárs komikus, apró önkényúrból esendő emberré változott egyetlen gesztussal: levette a szemüvegét. Mellette kiemelném még Stefanovits Angélát is, hiszen úgy gondolom, a fesztivál egyik legeredetibb alakítását mutatta be a már 10 évesen is megfásult, gunyoros, népzenegyűlölő Ferike szerepében.

Titkaink (Mészáros Csaba fotója)
Titkaink (Mészáros Csaba fotója)

A Titkainkat megelőző pénteki előadások azonban nem arattak osztatlan sikert a közönség körében. A Csokonai Nemzeti Színház Novemberi éjével kapcsán Nánay István kérdését idézem: „számoltatok azzal, hogy ez egy befogadhatatlan anyag?” A szombati beszélgetés résztvevői igazán bátor vállalkozásnak tartották, hogy a színház műsorra tűzte a darabot, de a dráma hátterében álló lengyel történelmi kontextus Magyarországon nem ismert. A nagyváradi Szigligeti Színház művészei Forgách András tragédiáját, A fiút állították színpadra, és bár a történet – egy drogfüggő fiú öngyilkossága – megrázó is lehetett volna, a túljátszott szerepek, a rosszul funkcionáló tér és a sehová sem vezető veszekedések miatt nem megdöbbenve és elgondolkodva, hanem inkább értetlenkedve léptem ki a Horváth Árpád Stúdiószínház ajtaján. Az előadásnak üdítő színfoltja volt Dimény Levente (Lelkész), Tóth Tünde (Gondnoknő) és a Fiút játszó Varga Balázs, őket szívesen megnézném más szerepekben is.

A csütörtöki és a szerdai napokon viszont igazán különleges produkciókat láthattunk. Csütörtök este a Forte Társulat érkezett a Víg Kamarába A nagy füzet című előadással. Agota Kristof regényének filmfeldolgozása után kíváncsian vártam, hogyan működik ugyanez a történet a színpadon. Nem csalódtam: ez volt az első darab, amit a társulattól láttam, és az első öt percben elvarázsoltak. A varázslat többek közt abban áll, hogy ebben az előadásban bármi bármivé átváltozhat: krumpliszsákból papucs lesz, több zacskó spagettiből készül el a nagy füzet, nokedliszaggatóból hóként hull alá a nokedlitészta. A varázslók pedig a színészek, akik a különböző zöldségek, élelmiszerek, konyhai eszközök mellett a testüket is úgy használják, hogy a néző egy percre sem tudja levenni a szemét a színpadról. A dinamikus jeleneteket statikus, kimerevített képek váltják, amelyekben testek, fények, árnyak látványa varázsol el.

Különleges volt a szerdai napon Beckett Első szerelem című novellájának színpadi adaptációja is, melyet monodráma formájában a Csokonai Nemzeti Színház művésze, Mészáros Tibor adott elő.

Első szerelem (Máthé András fotója)
Első szerelem (Máthé András fotója)

És különleges volt a monodráma után egy kétszereplős darabot látni: a Jel Színház Wilhelm-dalok című előadásában Nagy József és Bicskei István játszott. Ezzel a társulattal is először találkoztam, és nagyon izgalmasnak találtam azt a kb. egy órát, amit a színészekkel és Tolnai Ottó-szövegekkel töltöttem. Nem könnyű az addig és azóta látott darabok bármelyikéhez is kötni a Wilhelm-dalokat, hiszen ennyire nehezen felfejthető, expresszív képek és monológok más alkotásokban nem tűntek fel. Mégis olyan „szigetet” alkotott ez az előadás, amelyre kár lett volna nem elhajózni: rendkívül emlékezetes színpadi metaforákat láttam, ezekért a legkülönösebb előadásokat is érdemes végignézni.

A cikk folytatását itt olvashatja