A Magyar Kultúra Napja Debrecenben

pendely4Debrecen önkormányzata idén is programsorozattal ünnepli a Magyar Kultúra Napját. A 2018. január 22-i városi programsorozat kiemelt eseménye a Csokonai Nemzeti Színházban 18.00 órakor kezdődő ünnepi műsor lesz, amelyen köszöntőt mond Papp László, Debrecen polgármestere és Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, majd átadják a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjait.

Az elismerések átvétele után a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny 5. évadának debreceni döntőseit és díjazottjait láthatják a Csokonai Színház színpadán. A műsorban a tehetségkutató verseny énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájának döntőse: Ecsedi-Oláh Petra, a kategória győztese: a Pendely Énekegyüttes, valamint a táncegyüttesek kategória különdíjasa: a Hajdú Táncegyüttes ad gálaműsort a Csokonai Színház színművészeinek közreműködésével. A Pendely Énekegyüttes gyergyói, magyarbődi és hajdúböszörményi népdalokat énekel, a Hajdú Táncegyüttes a Tiszapolgári Rukkolóbál, Hortobágyi Pásztortáncok és Feketelaki táncok című koreográfiájából ad ízelítőt. Az együtteseket, énekeseket a Bürkös Zenekar kíséri.

 

HimnuszTovábbi városi programok január 22-én időrendben:

10.00 óra

– A Debreceni Református Hittudományi Egyetem ünnepi műsora

Helyszín:Debreceni Református Kollégium, Kölcsey terem (Kálvin tér 16.)

– „De lelkem Isten megnyitá”. Rendhagyó tárlatvezetés a „köztünk élő Arany János” kiállításon (két óránként)

Helyszín: Kölcsey Központ, Bényi Árpád terem (Hunyadi J. u. 1-3.)

– Arany200

Kvízjáték középiskolás diákoknak az Arany János Emlékév keretében.

Helyszín: MÉLIUSZ Központi Könyvtára

10.30óra

– Kölcsey Ferenc domborművének megkoszorúzása

Helyszín:Debreceni Református Kollégium(Kálvin tér 16.)

10.45 óra

Kolcsey_ferenc– Kölcsey Ferenc szobrának megkoszorúzása

Helyszín: Debreceni Református Kollégium Általános Iskolája (Péterfia u. 1-7.)

14.00 óra

– Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából (együttműködő partner a Debreceni Nyugdíjas Klub)

Helyszín: Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Ház (Kossuth u. 1.)

– „Homokba vésett vallomás”. B. Orosz István költő verseskötetének

Helyszín: Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Háza

„A világ megvár, míg olvasol!”

Előadás Kölcsey Ferenc életéről, a Himnusz keletkezéséről, a verssel kapcsolatos érdekességekről

Helyszín: MÉLIUSZ Józsai Fiókkönyvtára

A Himnusz költője, Kölcsey Ferenc – vetített képes előadás

Helyszín: MÉLIUSZ Nyugdíjasok Háza Fiókkönyvtára

Himnuszok születése

Gyermekfoglalkozás.A környező országok himnuszainak keletkezéstörténete.

Helyszín: MÉLIUSZ Benedek Elek Fiókkönyvtára

17.00óra

– Debreceni alkotóművészek kiállítása

Helyszín: Debreceni Művelődési Központ Csapókerti Közösségi Háza