A magyar Faust Budapesten

Színházunk jubileumi előadása, A magyar Faust is meghívást kapott a harmadik alkalommal megrendezett Keresztény Színházi Fesztiválra. A tizenhárom produkciót felsorakoztató rendezvénysorozatot öt helyszínen rendezi meg az Újszínház 2016. május 20. és 26. között Budapesten. Az Európában, sőt világviszonylatban is egyedülálló Keresztény Színházi Fesztiválon hazai produkciók mellett idén is fellépnek külföldi színtársulatok.

Mészáros Tibor, Mercs János
Mészáros Tibor és Mercs János a A magyar Faust című előadásban (Fotó: Máthé András)

Teátrumunk Orbán János Dénes tragikomédiájával ünnepelte fennállásának 150 éves évfordulóját. Az előadás az évad egyik sikerdarabja lett, Debrecenben május 11-én, 12-én és 13-án látható a Nagyszínpadon, 19 órától. A mű a cívisváros méltán híres és neves professzorának, Hatvani Istvánnak állít emléket. A fiatal alkotó alapos és pontos kutatómunkát végezve írta meg a drámaszöveget, a Debreceni Református Kollégium XVIII. századi hagyományai és szokásai ugyanúgy fellelhetők benne, mint Hatvani István életútjának különleges fordulatai.

A debreceni előadást május 23-án (hétfőn) 19 órától nézhetik meg az érdeklődők a Nemzeti Színházban. Az eseménysorozat szervezői a program összeállításakor most is arra törekedtek, hogy különleges sorsokat, műfaji sokszínűséget, színes, formabontó színházi és nyelvi eszköztárat vonultassanak fel a fesztivál öt helyszínén, az Új Színházban, az Új Színház Bubik István Stúdiószínpadán, a RAM Colosseumban, a Nemzeti Színházban és az Avilai Nagy Szent Teréz Templomban.

A részletes program és a rendezvénysorozat érdekességei az alábbi linken érhetők el:

http://www.ujszinhaz.hu/szinlap.php?eloadas=88#