(Forrás: http://erport.ro/) 2019. 03. 05. Simon Judit
A félelem, a veszéllyel szembenézni nem akaró, a megúszásra játszó nyárspolgár abszurdba hajló tragikomédiája a debreceni színház tanulság nélküli tandrámája. Szabó K. István rendezésében Max Frisch Biedermann és a gyújtogatókja korrajz: semmit nem tanultunk a történelemből, vagy nem vagyunk hajlandók meglátni, hogy rohanunk a tragédia felé.
Az erőszak besettenkedik az otthonokba, a félelem meghunyászkodásra késztet. Túlélni mindenáron, akkor is, ha már a szomszéd háza is lángba borult, ha ég a város, az ország, a világ. A szó, a becsület elveszti jelentőségét, marad a hamis mosoly mögé rejtett rettegés. Max Frisch tanulság nélküli tandrámaként jelöli meg a darabját, a 20. század majdnem abszurd tragikomédiáját. Szabó K. István előadása a 21. század tragikomédiáját állítja színpadra élő zenével, dalban mesélővel, kortalan díszletben és jelmezekkel. Mélyre ás, a szereplők gondolkodásmódját, az individuum és a társadalom, egyén és hatalom viszonyát, a média hatását, az emberi kapcsolatokat vizsgálja. A Biedermann és gyújtogatók előadásában az alkotók napjaink aktuális kérdéseit fogalmazzák meg, de a tanulságot nekünk nézőknek kell levonnunk. Kétséges, hogy sikerülne, hiszen ha körülnézünk, ugyanazt a gondolattalanságot, tunyaságot, közönyt, behódolást észleljük. Szabó K. nem politizál, nem foglal állást: megmutat és kérdez. A gyújtogatókat Biedermann úr engedi be otthonába, hátha lekenyerezheti őket, hátha ő megússza. Az előadás nem szögezi le, kik a gyújtogatók, akik erőszakkal vagy hazugsággal betörhetnek a polgárok életébe, amint azt sem, honnan ered az erőszak, amely felgyújtja a várost. Biedermann úr nem jó ember, gazdag nyárspolgár, hiányzik belőle az együttérzés, nem néz tovább a saját érdekeinél, nem törődik azzal, hogy körülötte embertelen méreteket ölt az erőszak. Vélhetően elhiszi, amit a média belésulykol, s nem tartja igazságtalannak, ameddig nem vele történik. Biedermann – Jedermann énekli a mesélő, mert akárki, bárki és bármikor elhiheti, hogy őt nem érintheti az erőszak, őt nem pörkölheti meg a pokol tüze. A filozófus hallgat, az értelmiség se nem figyel, se nem figyelmeztet. (Őt látjuk viszont a pokol uraként, aki büntet, de akkor már késő). A közöny ölni képes – vonhatjuk le az egyik tanulságot. A gondolkodás, a bátor kiállás, talán vezethet valahová.
A történelem során a közömbösség tragédiákhoz vezetett, s mai társadalmak sem emelnek szót a hatalmi erőszak, a környezet pusztítása, a szegénység ellen. A közöny sem, a behódolás pedig egyáltalán nem nyújthat biztonságot. A bátorság, az empátia, a szeretet hiánya a pokolba vezető út, akármi is legyen az a pokol. Hiába a medence, nincs lehetőség a megtisztulásra. A közöny, a behódolás kárhozathoz vezet, a rend és értékrend eltűnéséhez, az erőszak hatalmát vezeti diadalra. S a hatalom, azaz a tűzoltók megfigyelnek, tudomásul vesznek, fényesítik az eszközeiket, elégedettek a maguk belső rendjével.
Cirkusz mindez, a bohócos tűzoltó jelmezbe öltözött porondmester elénekli, hogy a sátrunk, melyben önfeledten szórakozunk, egy ketyegő bombán egyensúlyoz. A benn ülőkön múlik, hogy időben hatástalanítják, vagy közönyösen megvárják a robbanást.
A filmszerű előadás nagyszerű díszletei lehetővé teszik a fókuszálást a kulcsmomentumokra. A jelmezek karaktert és társadalmi pozíciót jelképeznek.
A nagyszerű zene – a zenészek a tűzoltók, az énekes a parancsnokuk – az előadás szerves része, disszonáns dallamaival a társadalmi, emberi disszonanciákat hangsúlyozza.
A színészi játék majdhogynem kifogástalan. Biedermann úr (Garay Nagy Tamás) tétovasága, mosollyal álcázott félelme, váltásai a hatalom gyakorlásról és a meghunyászkodásról alakításának az erősségei. Oláh Zsuzsa remek játékában Babettnek a félelem söpri el a tisztánlátását, az akaratát. Kiváló Wessely Zsófia a gazdáinál sokkal bátrabb cselédlány szerepében, akinek igaz, aligha van vesztenivalója. Herczeg Tamás és Janka Barnabás gyújtogatói lehetnének akár az utcánkban bandázó, rossz családi körülményű sihederek. A két férfi eszköze az erőszakot diktálóknak, nincs vesztenivalójuk, végre fontosnak érezhetik magukat. Nem ők félnek, tőlük félnek a „tisztességes” polgárok. Mindkettőjük játéka hiteles.
