Információk a Csokonai Fórum megközelíthetőségéről autósoknak,...
A régi világ teljes megszűnésének korszakát írja meg Márai. Az egyik szereplő, a tábornok részéről a teljes tisztelet és hithűség, a múlt megmaradása a lényeg, míg a másik már egy kicsit inkább korunk hőse, hisz ő a katonaságból is kilép. Vagyis ez az a fajta attitűd, amit Máraiban felfedezünk – a bezárkózás, eltűnés, menekülés.
“Mert az Istennél nincs semmi lehetetlen”
A Haza és Európa nélkül – a visszatérés teljes reménytelenségében – Márai Sándort amerikai emigrációjának kezdetekor (1952-53) új formai megoldások lehetősége foglalkoztatja. Egyáltalán lehet-e, tud-e írni még, és ha igen, mit kell még megírnia számvetésekor?
“Színdarabokat írni, tehát élni egy műfaj lehetőségeivel, amelynek keretében nem kell “mesélni” sem “leírni”, sem indokolni – csak elmondani és megtenni a cselekményt, rögtön, közvetlenül. Sietnem kell, nincs már időm mesélni.”
“A vendégfalakat építse meg a díszletező.”
“Nem tudok többé egyes szám első személyben írni. Még akkor sem ha álszakállt ragasztok, amior beszélek. Nem tudok többé a világhoz közvetlenül beszélni, mert megutáltam az eltömegesedett világot. Ez a tény. Csak “őket” tudom még beszéltetni, így vagy úgy.”
A PARÁZS az író által – “A gyertyák csonkig égnek” című regényének – emigrációban írodott színpadi változata.
Egyelőre ennek az előadásnak nincs kitűzött időpontja.