(Forrás: http://www.dehir.hu/) 2017. 10. 08. Szénási Miklós
Debrecen – Egy este, két darab, és egy nagyon jó hír az emberiségnek: nem veszítettük el a barokk óriást! Kritika.
Eddig Szabó Magdával összefüggésben nem emlegettünk operát, ám Szüts Apornak köszönhetően a helyzet megváltozott. Debrecenben, a MagdaFeszt idején ősbemutató helyszíneként szolgált a teátrum, ahol az operabarátok egy estén két művel is találkozhattak: A hallei kirurgussal és az Acis és Galateával.
Az előbbi az írónő azonos című rádiójátéka alapján készült. Ez némi gyanakvással és aggodalommal töltötte el a recenzest, aki a színházért rajong, Szabó Magdának több regényét kifejezetten kedveli, de a drámáival mindig is gondban volt. A színház az ugyanis nem az a világ, ahol elég, ha egy bútorokkal többé-kevésbé telezsúfolt térben két-három ember áll és beszélget. Ez sokkal inkább a rádiójátékok világa. Ott elég, ha halljuk a hangot, nem kell látni, hogy míg beszélgetnek, mit is tesznek a szereplők azon túl, hogy néha leülnek, felállnak, kimennek. Ez ma már az operában is kevés, amikor időről időre olyan látványos előadásokkal találkozhat a debreceni néző, mint mondjuk A tüzes angyal.
Történésekre, cselekvésekre, mozgalmas jelenetekre vágyunk. Emelkedett pörgésre, mint a hétköznapokban, és katarzisra, ami nélkül üresebb lenne az életünk.
A hallei kirurgus pont ezt az élményt nem adja meg. S nem elsősorban azért, mert a történet nem túl vaskos, középpontjában a mogorva, családját terrorizáló öreg felcserrel, akinek nem tetszik, hogy a fia él-hal a zenéért, és tűzzel-vassal próbálja távol tartani tőle. Ám hiába, mert a muzsika hatalma mindennél erősebb és a zord szívű apának be kell látnia, bármit is tesz, akkor is zenész lesz a fia, akit úgy hívnak: Georg Friedrich Händel.
Hiába hangzik el azonban a név, ettől meg nem reped meg az ég, nem robban fel a színház, nem emelkedünk a magasba. Pont úgy nem, mint amikor egy fiatal költő végig nagy betűkkel írja le azt, hogy ÉLET, HALÁL, SZERELEM. Ez ugyanis kevés.
A hallei kirurgus nem túl sikeres vállalkozás. A zene merít klasszikus elemekből, olykor kihalljuk belőle Gershwin és Strauss dallamait is, a lüktetése néha egészen popos, gyakran pedig a bluest idézi meg. Mintha egy külvárosi próbateremben gyakorolna néhány fiatal rockzenész, és azt játszanák újra és újra, amit Hobóéktól annyira szerettünk annak idején: mikor még kiskölyök voltam, tadada dadam…
Néha már-már várjuk, hogy egy dögös fekete női hang megrepessze a dobhártyánkat. De ez (sajnos) nem jön össze. Az énekesek az első fél órában nagyon nehezen tudják túlénekelni a zenekart, hangjuk szinte a színpad szélére hull. (Az is lehet persze, hogy a zenekar túl hangos: ám a lényegen ez nem változtat. Vetítés nélkül képtelenség lenne követni a szöveget.)
Tudjuk, hogy a kortárs opera pont annyira nem mérhető a nagy klasszikusokhoz, mint ahogy a Gézagyerek és a Hamlet is nehezen összevethető, de e két utóbbi minden különbözősége ellenére egyaránt remekmű.
S a különbség még inkább szembetűnő (illetve hallható is), amikor a szünet után magával Händellel randevúzhatunk. Az Acis és Galatea sztorija sem túl cizellált (a pásztorfiú és a nimfa szerelmét elirigylő óriás dühében elpusztítja a fiút, akit a lány szökőkúttá változtat), ám a zene gyönyörű. Igaz, hogy az antik világot idéző operát a barokkhoz közeli jelmezekben játsszák, ám a díszletek, a koreográfia, Gemza Péter rendezésének finom ötletei (a vetítések, a világító tárgyak a színen) roppant izgalmas produkciót eredményeznek. Modern, látványos, nagyon hatásos előadás részesei leszünk.
Mintha hirtelen egy másik színházba csöppentünk volna, ahol egy másik zenekar játszik, egy másik kórus fakad dalra, s mások az énekesek is. Részben azok, ám Biri Gergely és Donkó Imre mindkét egyfelvonásosban remekül teljesít. A zenekar pedig elképesztően lazán, felszabadultan, olyan lendülettel játszik, olyan energiák áradnak a színházban, mintha a Rammstein Moszkvában koncertezne a Vörös téren. (Zárójelben gyorsan megjegyezzük azt is: aki látta a debreceni előadást és rákeres a neten az Acis és Galateára, hogy újra meghallgassa, azt fogja tapasztalni, sokáig kell turkálnia, míg legalább olyan erős változatot talál, mint ez a debreceni!)
