„A debreceni színházi nevelés nemzetközi színtéren is egyedülálló”

Debrecen – Tantermi előadások, drámapedagógia, Para, Jeruzsálem, CSIP. A programról alapítóját, Gemza Melindát és Bethlenfalvy Ádám rendezőt kérdeztük. Interjú.


Gemza Melinda drámapedagógus, színházi nevelési szakember, a Csokonai Ifjúsági Program (CSIP) alapítója. Főiskolai tanulmányai során találkozott először a drámapedagógiával. 15 évig Franciaországban élt, elmondása szerint hazaköltözése után szembesült azzal, hogy a hazai drámapedagógia, színházi nevelés milyen sokszínű lett a távolléte alatt, ekkor kezdte el igazán érdekelni ez a terület. 2013 óta dolgozik a Csokonai Színházban, közben elvégezte a Kaposi László-féle drámaképzést és számos workshopot megjárt. A CSIP-et 2014-ben hozta létre azzal a céllal, hogy párbeszédet kezdeményezzen a fiatalokkal a színház nyelvén keresztül. Az elmúlt nyolc év alatt a CSIP Magyarország egyik jelentős színházi nevelési műhelyévé vált, sikerét nagyban köszönheti a programban részt vevő kreatív szakemberek, művészek munkájának.

„A debreceni színházi nevelés nemzetközi színtéren is egyedülálló”

Így például Bethlenfalvy Ádámnak, aki legutóbb Romankovics Edit Para című ifjúsági drámáját vitte színpadra Debrecenben, melynek fókuszában az iskolai zaklatás áll. A rendezőként és egyetemi tanárként is dolgozó Bethlenfalvy gyerekkora óta kapcsolatban áll valamilyen formában a drámapedagógiával, színházi neveléssel. Játszott is, tanított is, rendezett is a Kerekasztal Színházi Nevelési Központban, Angliát is megjárta, Ciboly Ádámmal pedig 2012-ben megalapította az InSite Drama-t, ahol kutatásokat, a színház és pedagógia határán mozgó tevékenységeket folytatnak. Mint mondta, akár színházi nevelési konzulensként, akár trénerként, akár közreműködő partnerként, akár rendezőként van szükség rá, mindig szívesen segíti a Csokonai Színház munkáját.

Dehir.hu: Milyen tevékenységi körökkel, programkínálattal bővült a CSIP a megalakulása óta eltelt nyolc év során?

Gemza Melinda: Eleinte főként olyan programjaink voltak, amelyek a Csokonai Színház előadásaihoz kapcsolódtak, azokhoz kínáltak előkészítő vagy feldolgozó foglalkozásokat. Később elkészítettük az első komplex osztálytermi színházi nevelési előadásunkat. Ez a forma azóta is velünk maradt, az első, a Verona 1301 című óta több tantermi előadásunk született, ilyen a Jeruzsálem, A kövek, A kékbolygó története, a legújabbat, a Kimondhatatlant tavaly októberben mutattunk be, ez az előadás a családon belüli erőszakot tematizálja két lány élettörténetén keresztül. Drámaórákat is felvettünk a repertoárunkba, ezen kívül pedig tavaly készült egy újszerű formátum az Ádám által rendezett Para című előadáshoz. Meghirdettünk egy több hetes programsorozatot egy diákcsoport részére, akikkel öt héten keresztül dolgoztunk együtt. A fiataloknak lehetőségük nyílt találkozni a színészekkel, megrendezni egy jelenetet, vagy együtt gondolkodni az előadás lényegi kérdéseiről.

A megalakulás utáni első két évben rengeteg szervezői munkát kellett belefektetni abba, hogy az iskolák megismerjék a programjainkat, az eltelt 3-4 évben azonban már várólistákkal dolgozunk, annyira elterjedt a hírünk.

Gemza Melinda, Bethlenfalvy Ádám és szerzőnk az online térben

Dehir.hu: Mi a helyzet a hátrányos helyzetű térségek diákjaival, akik számára nem általános az, hogy színházba járjanak. Hozzájuk is el tudnak jutni?

Gemza Melinda: Bár csekély jegyárért játsszuk az előadásainkat, minden évben igyekszem olyan pályázati forrást találni, mely biztosítja azt, hogy a hátrányos helyzetű diákok ingyen megtekinthessenek bizonyos előadásokat. Így olyan diákokhoz is eljutunk, akik egyáltalán nem jártak még színházban vagy nagyon nehezen tudnak eljutni.

Dehir.hu: A tantermi előadások esetében mennyire kell más történeteket, más dramaturgiát vinni az eltérő korosztályoknak? Vannak tabuk, kerülendő témák, amit figyelembe kell venni a megszólításukkor?

Bethlenfalvy Ádám: Olyan témákat szoktunk megcélozni, amelyek egy általános korosztály számára izgalmasak, hasznosak lehetnek, és kapcsolódik is a világukhoz. Az osztálytermi előadások kiválóan alkalmasak az olyan témák boncolgatására, amelyek ugyan foglalkoztatják a diákokat, de nehéz beszélniük róla.

Azt tapasztalom, hogy az a formai és tartalmi gazdagság, ami Magyarországon és Debrecenben a színházi nevelést jellemzi, nemzetközi színtéren is egyedülálló. Norvégiából is érdeklődnek a Csokonai programjai iránt, közös projektünk is volt velük.

A Csokonai egy kísérletező vidéki színház, gazdag programot kínál, ez büszkeségre adhat okot a debrecenieknek.

Gemza Melinda: Kezdetben nagyon tudatosan igyekeztünk programot kínálni minden korosztálynak. Azóta úgy járunk el, hogy megpróbálunk olyan témát keresni, ami egy adott korosztályt érdekelhet, s ahhoz találunk egy történetet. A Jeruzsálem című felsőbb éveseknek szóló előadásunkat például a mai napig nagy sikerrel játsszuk, ennek alapját G. E. Lessing: Bölcs Náthán című drámája adja, ebben a történetben a három világvallás képviselői találkoznak, így a fókuszába egymás elfogadását helyeztük. Sok olyan osztályba is elvittük, ahol ez a téma nem fikció, hanem élő probléma volt.​

A CSIP hármasa: Varga Nikolett, Gemza Melinda és Madák Zsuzsanna

Dehir.hu: Milyen visszajelzések érkeznek a diákoktól? Előfordult, hogy egy-egy előadás, megbeszélés után az osztályt még sokáig foglalkoztatta a téma, sikerült nagyobb konfliktusokat fellazítani?

Gemza Melinda: Rengeteg visszajelzés érkezik már közvetlenül az előadások után is. A Rómeó és Júlia első hallásra például sokak számára érdektelennek, avíttnak tűnt, de azt látjuk, hogy a tantermi előadás mégis be tudja őket rántani. Egy alkalommal egy, az osztályban láthatatlannak tekintett, halmozottan sérült kisfiúnak például annyira sikerült megnyílnia, hogy megváltoztatta a többiek felé irányuló hozzáállását is. Volt olyan iskola is, ahol alig akartak elengedni minket. Abszolút pozitívak az eddigi visszajelzések.

Bethlenfalvy Ádám: Fontos kiemelni, hogy a tantermi előadások esetében nem az a lényeg, hogy megoldjunk egy problémát, ennél fontosabb, hogy körül járjuk, megértsük azokat.

Egy olyan biztonságos teret hozunk létre, ahol szabadon lehet gondolkodni, együttérezni a másikkal és ki lehet próbálni dolgokat, mindez pedig elősegíti azt, hogy valamilyen megértésre jussunk.

Olyan tág teret kínálunk, ami ritkán adatik meg a pedagógusoknak az oktatási rendszerben, mert nincs idejük erre, nagy a hajtás, le kell adni az anyagot. Ilyenkor azonban van 2-3 óránk arra, hogy belevesszünk a történetbe.

Dehir.hu: A tanárok milyen formában vehetnek részt az előadásokban? Mennyire befogadóak a programok iránt?

Gemza Melinda: Általában azt kérjük a pedagógusoktól, hogy amennyiben jelen szeretnének lenni az osztálytermi előadásokon, megfigyelőként vegyenek részt. Készítünk azonban számukra egy segédletet, melynek segítségével viszont a későbbiek során akár együtt is dolgozhatnak, gondolkodhatnak a diákokkal az előadásról.

Egyébként mindig érdekes tapasztalat, ha a tanár is jelen van egy-egy tantermi előadás során, mivel sokszor olyan problémák jutnak a felszínre, amik eddig is ott voltak, csak mondjuk, nem tudtak róla.

Bethlenfalvy Ádám: Azt látom, hogy a pedagógusoknak nagyon vonzó az, hogy ilyenkor egy kicsit hátra dőlhetnek és egy teljesen más helyzetből nézhetnek rá az osztályukra. Többször kaptunk olyan visszajelzéseket tőlük, hogy mennyire meglepte őket, egy-egy diákjuk megnyilvánulása. De a tanulóknak is fontos mindez, gyakran tapasztaljuk, hogy nem a legkiválóbb tanuló tud a legtöbbet beszélni az emberi problémákról, ilyenkor új arcukat ismerhetik meg a tanáraik.​

Dehir.hu: Ősszel még arról lehetett hallani, olvasni, hogy a Művelődési Központba várják a diákokat. Mi történt azóta? Ki tudtak költözni az online térbe?

Gemza Melinda: Az őszi nagy bezárkózás óta sem a Csokonai Színház, sem a CSIP nem volt igazán jelen az online térben, de ez egy tudatos döntés volt részünkről, a helyhiány, a színészek tesztelése és egyéb problémák miatt nem tudtuk volna élőben közvetíteni az előadásokat. Ehelyett inkább megpróbáltunk előre dolgozni ebben az időszakban. A munka eredménye, hogy elkészült a Toldi című előadásunk filmváltozata, s ehhez egy komoly tanári csomag is, amit azóta megkapott az össze hajdú-bihari általános iskola. De megrendeztük az I. Csokonai Színházpedagógiai és Színházi nevelési konferenciát is, amelynek során a terület képviselői négy napon keresztül osztották meg tapasztalataikat az online térben zajló tevékenységeikről.

Dehir.hu: Milyen élményekkel gazdagodtak ezen a konferencián? Hogyan vallottak a kollégák az online színházi nevelésről?

Bethlenfalvy Ádám: Nagyon izgalmas volt azt látni, hogy mennyire jól reagált a színházi nevelés erre a lehetetlen helyzetre, s mi mindennel álltak elő a kollégák.

Az, hogy az online színházi nevelés egy év alatt a semmiből odáig jutott, hogy négy napos konferenciát lehet szentelni neki, azt jelzi, hogy a magyar színházi életnek egy különösen rugalmas és ihletett területe a színházi nevelés.

Ezért is lenne jó, ha végre ki tudna kerülni a mostohagyerek-szerepből és egy érvényes színházi kifejezésmód megnyilvánulásaként tartaná számon a kultúrpolitika.

Dehir.hu: Milyen munkák várnak önökre a következő időszakban?

Gemza Melinda: A héten kezdjük el tervezni a következő évadot, van két olyan osztálytermi előadás is, ami most kezdett el körvonalazódni, ezen kívül nagyon szeretnénk még játszani, sok helyre elvinni az ősszel bemutatott Kimondhatatlan című osztálytermi előadásunkat. A kolléganőimmel pedig már most készülünk a második színházi nevelési konferenciára.

Bethlenfalvy Ádám: Először is bízom benne, hogy a Para című előadást minél többen láthatják idén, emellett pedig az InSite Drama-nak vannak olyan EU-s projektjei, amelyek most indulnak vagy már futnak, ezekkel vagyok elfoglalva. De nagyon várom már azt is, hogy lehessen játszani a Kerekasztal Színházzal közös előadásainkat is, bár gyanítom, erre majd csak ősszel kerülhet sor.

 

A cikk eredeti megjelenési helye: dehir.hu