− A mese eredetileg a Csomótündér című könyvemben jelent meg, a Pagony Kiadó gondozásában, 2013-ban. Ebben a kötetben öt mese található, és valamiképpen mindegyik a szerelemről szól. Fontos elemük még a hétköznapokban jelen lévő varázslat, a mesevilág és a mai városi élet találkozása. Az egyes meséket nagyrészt budapesti helyszínek inspirálták: az óbudai lakótelep tízemeleteseibe óriásokat „költöztettem”, a margitszigeti víztoronyba tündéreket, sőt, tündérpostahivatalt. Itt dolgozik a kiállhatatlan Hess kisasszony és a két postagalamb, Aranka és Jónás. Ők − mármint a galambok − egyébként a valóságban is léteznek, a nappalim ablaka alatti fenyőn fészkelnek, és rendszeresen a balkonládámba járnak turbékolni. Muszáj volt hát megírnom őket…
− Hogyan zajlott a mese Debrecenbe történő átültetése? Milyen szinteken jelent ez meg?
− Mivel tündérek mindenhol élnek, régi víztorony pedig Debrecenben is van, nem volt nehéz dolgom. Sokat segített a mese debreceniesítésében Pallai Mara dramaturg, aki évekig itt élt, így az egyes jelenetekhez mindig kapásból tudott jó debreceni helyszíneket mondani. Sőt, a színészek is hozzátettek a darabhoz egy-egy olyan szófordulatot, ami kifejezetten a debreceniekre jellemző.
− A Csomótündér történetei között vannak olyanok, amelyek látszólag könnyebben kínálják magukat a dramatizálásra, mások kevésbé. A Hessmese színpadi szövegének készítésekor milyen kihívásokkal kerültél szembe?
− A mese alapvetően a két főhős, Hess kisasszony és Pongrác viszonyának alakulására fókuszál, a két postagalamb szerepe kisebb. A színpadi változatban hat egyenlő súlyú szerepet szerettem volna írni, és az volt a cél, hogy ők hatan a lehető legtöbb színét meg tudják mutatni a szerelemnek. A két, már meglévő páros mellé így bekerült egy harmadik, az „emberpár”: Horváth Alexandra és Rózsa László az első, tétova gyerekszerelemtől az időskori egymásra találásig egy (vagyis több) egész életet végigjátszanak. Ezzel a gyakorlatban is meg lehet mutatni a kapcsolatok alakulását-bomlását, vagyis a tündérpostahivatal működését. Nagyon izgalmas volt így kitágítani a mese kereteit, újabb szereplők sorsát látni bele a meglévő jelenetekbe.
− A prózai történetben a lírai leírásokon keresztül nagyon plasztikusan megjelenik egy olyan világ, amelynek nagy szüksége van a szeretetteljes, boldogító szavakra. A dramatizálás során megváltoztak-e a hangsúlyok például a humoros jelenetek irányába?
− Egy színházi előadásban mindig nagyon fontos a humor, de talán a legfontosabb a kontraszt: a drámaírás igazából egy libikóka, ahol a lírai jelenetet valami vicces váltja, majd jön valami megindító, aztán valami groteszk. Egy tanárom ezt úgy fogalmazta meg: egy színdarab nem lehet olyan, mint a halott ember EKG-ja. Fontos, hogy jó arányban keverjük a különböző hatásokat, hogy a néző egy érzelmi hullámvasúton utazhasson velünk, ahol lehet nevetni is, sírni is. A gyerekszínház ebből a szempontból ugyanolyan, mint a felnőtt: akkor dolgoztunk jól, ha a néző együtt tud lélegezni a szereplőkkel, ha érdekli a sorsuk, ha felszabadultan sír és nevet, és ha végül hazavisz valamit abból, amit látott.
