Végel László: Neoplanta

Különböző fogalmakat hordozunk magunkban, olyan pozitív előjelű előítéleteket, amelyek valaha korábban keletkeztek. Igen nehéz harcolni azért, hogy ennek a „valahának” az igazsága megőrződjön. Igen nehéz szembesülni azzal, hogy Újvidék e valahai koncepciója többé nem létezik.

Esetleg nyomokban.

De itt a valódi Újvidékről kell beszélnünk. És azonnal fel is merül a kérdés: milyen az a valódi Újvidék? A pokol bugyraiban járunk, itt vannak körülöttünk, bennünk, az igazságérzetünkben. Ezzel kell foglalkoznunk, ha nem is könnyű. Nem hivatkozhatunk többé azoknak az embereknek a felelősségére, akik romantikus szemüvegen át nézik Újvidéket.

Eltűnt a kötődés, amely az embereket a városhoz, az adott közösséghez kapcsolta. A kötődés átirányult az országra vagy valami kisebb közösségre. Az új polgári áramlat gondolkodása megváltozott, és ez nem csak a fiatalokra jellemző. Már nem az élettér ideája a fontos, más valóságok jöttek létre. Ugyanilyen másfajta valóságot projektálnak azok is, akik Jugoszlávia mitizált emlékére hagyatkoznak.

Azokat a képmutató momentumokat kell megvilágítanunk, amelyek Újvidékkel és Vajdasággal kapcsolatban létrejönnek – szembenézni a nemzeti különbségekkel, a többség és a kisebbség viszonyával, a szexuális, művészi, intellektuális különbségekkel… Nem csupán dekonstrukcióról van szó, hanem egyúttal rekonstrukcióról is, amely egy új mese születését segíti elő. Egy olyan tér születését, amely kommunikál a közönséggel.

Ez a kommunikáció az előadás és az újvidékiek között jön létre, mint ember és ember között.