Térey törzsasztal – ELMARAD!

Helyszín: Csokonai Színház, Horváth Árpád Stúdiószínház
Időpont: 2020. április 2., 17 óra

Térey János (1970-2019) Debrecenben született, a Kétmalom utca és a Kút utca kanyarulatában nőtt fel, érettségi után Pestre ment, s a 21. század elejének egyik legnagyobb költője, írója lett. Már első köteteiben (Szétszóratás, 1991; A természetes arrogancia, 1993; A valóságos Varsó, 1995; Tulajdonosi szemlélet, 1997) nagy erővel és önállósággal verselt, utánozhatatlan stílusbiztonsággal és rendkívüli termékenységgel, frivol és fanyar hangon, Ady és Szomory imágóját felidézve, különös mítosszá alakítva sorsát. Aztán a kétezres évek elején jöttek a nagy könyvek: a Paulus, a Sonja útja a Saxonia mozitól a Pirnai térig, s A Nibelung-lakópark, s az egész irodalmi szcéna számára világossá vált, hogy Térey János rendkívüli tehetségű és szorgalmú szerző, aki különös érzékenységgel és leleménnyel támasztotta fel a régmúlt műfajait, a verses regényt és a drámai költeményt, s aki lenyűgöző fantáziával és műgonddal újította meg a magyar költészet nyelvét. Nem csak a múltat és a jelent, hanem a műfajokat és a művészeti ágakat is avatottan közelítette egymáshoz: az épületek, terek elbeszélései éppúgy foglalkoztatták, mint az irodalom és a színház/opera, vagy éppenséggel a popzene szinergiái. A Paulus (2001) – „a magyar posztmodern irodalom nagy Gesamtkunstwerkje” (Margócsy István) – az Anyegin újraírása, a klasszikus strófát néhol módosítva megtartó kibővítése, különlegesen municiózus aktualizálása, amelyben az ezredforduló lézengő főhőse, Pál az egykori apostol és az egykori tábornok árnyait hordozza. A hitbéli és az erkölcsi választás/döntés kerül a középpontba, miközben az irónia és a tragikum, a fenséges és az alantas, a pastiche, a persziflázs és a travesztia ötvöződik eposzi, valamint wagneri és dantei allúziókkal, sűrű modális váltásokkal, lenyűgöző textuális intenzitással. A Nibelunk-lakópark (2004) című tetralógia Wagner zenedrámájának delejezően invenciózus újraírása, amelynek szatirikus kavalkádjában napjaink hatalmi harcukat vívó csúcsvállalkozói groteszk mítoszhősökké stilizálódnak. A drámai költemény egy részéből Mundruczó Kornél rendezett nagy hatású előadást a budavári katonai Sziklakórházban. Az operai gondolkodás- és megszólalásmód a Papp Andrással együtt írt, ’56 tabuit merészen megidéző Kazamatákban (2006) is tetten érhető. Már az országos elismertség öröme és terhe alatt keletkezett a versszerűséget különleges érzékkel kiaknázó Ultra (2006), majd a Moll (2013) és az Őszi hadjárat (2016), a társalgási drámát ötletesen, sokrétűen megújító Asztalizene (2008) és a debreceniséget újra-gondoltató szatirikus disztópia-misztérium, a Jeremiás avagy az Isten hidege (2009). Az újabb verses regényben, a Protokollban (2010) a 21. század eleji „fölösleges ember” alakját állította a középpontba, A Legkisebb Jégkorszakban (2015) pedig elképzelte a jövőt: a gyors klímaváltozás, a logisztika összeomlása immár a túlélés nagyon is aktuális, regionális és globális kérdéseivel szembesített. Az életében megjelent legutolsó műve, a Káli holtak (2018) a boldogulás és a megalkuvás, a siker és a meghasonlás relációit vizsgálta egy színész alakját állítva a középpontba.

Térey János idén szeptemberben lenne ötven éves. Nagy életművet hagyott hátra. 27 év alatt 24 kötete jelent meg. Versek, regények, novellák, bemutatott és bemutatatlan drámák, más mellett Verlaine-, Puskin-, Calderón-, Lope de Vega-, Szophoklész-, Euripidész-, Plautus- és Brecht-fordítások fűződnek a nevéhez. Szirák Péter erről a roppant életműről, Térey János költészetének és prózájának olvashatóságáról, dramatikus szövegeinek játszhatóságáról, a hozzájuk kapcsolódó előadásokról kérdezi majd Balajthy Ágnes irodalomtörténészt és Kricsfalusi Beatrix színháztudóst. A kerekasztal-beszélgetés alkalmából részleteket hallhatunk a Mészáros Ibolya által szerkesztett-rendezett Őszi hadjárat című verses összeállításból.

Dr. Szirák Péter

Fotó: Horváth Péter Gyula