Társulat: Rózsavölgyi Szalon
Helyszín: Csokonai Színház, Víg Kamaraszínház
Időpont: 2020. április 6., 16 óra

Az előadásról

_E_L6506zB2egySzékely Csaba maga mondta, hogy színdarabjai írásakor különösen
érdeklik a sorstragédiák, a megtépázott, tönkrement egzisztenciák,
illetve bármiféle – családi, társadalmi – hatalmi mechanizmus
működése, az emberi manipuláció természetrajza. A Semmit se bánok
főszereplője az egykori román titkosrendőrség ma már nyugdíjas tagja.
De a mű nem az ügynökkérdést tárja fel, hanem – egyebek mellett –
azt: a diktatúra szolgálattevőjének régi bűnei hogyan hatnak rá a
mában. Ha egyszer képes volt beengedni a sötétséget, az benne
marad-e örökre? S vajon ha valakit képes megmenteni a borzalmas
jövőjétől, megmenti-e saját magát a rémes múltjától?
Székely Csaba darabja – a mindenkori áldozatok drámája is. Hogy mi
teszi valójában azzá? A másik főszeplő, a kamaszlány, aki a világ
kegyetlenségét egyszerűen természetesnek találja, mert ebbe nőtt
bele, mert nincs választása, az ellene elkövetett családon belül bűnöket
– az apa lelki terrorjait, fizikai kínzásait – rendjének valónak fogadja el,
nem kérdőjelezi meg azokat, ezért nem is képes lázadni a helyzete
ellene, hiszen abban érzi „otthon” magát.
A magányos és mogorva öreg, illetve a fiatal lány története összeér:
mindketten ragaszkodnak a világukhoz, nincs bennük vágy a
szabadságra, mert nem ismerik annak lehetőségét. Illetve mégiscsak
lehet kiút – ez is benne van Székely Csaba izgalmasan groteszk
drámájában.
Székely Csaba a mai magyar drámairodalom egyik legeredetibb hangú
drámaírója, aki annak idején a Bánya-trilógiájával berobbant az erdélyi,
nem sokkal később a magyarországi színházi életbe is.

Fotó: Gordon Eszter

Videógaléria

Deszka_slide2_1180x450

Szereposztás

Az előadást 16 éven felüli nézőknek ajánljuk.

Szereplők

Dominik
Schneider Zoltán

Liza
Sztarenki Dóra

Alex
Elek Ferenc

Díszlettervező
Enyvvári Péter

Jelmeztervező
Cselényi Nóra

Dramaturg
Lőkös Ildikó

Rendező
Sztarenki Pál

Hangfelvételen közreműködik: Náray Erika

Az előadás időtartama: 100 perc szünet nélkül.

 

A bemutató időpontja: 2019. szeptember 12.

Térkép betöltése...
DÁTUM / IDŐPONT HELYSZÍN MŰFAJ

2020/04/06 hétfő


16:00


Csokonai Teátrum, Nagyszínpad, Debrecen

Székely Csaba: Semmit se bánok - ELMARAD!