A debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadása.

Helyszín: Nagyszínpad
Időpont: 2014. március 21., péntek, 18 óra

Jegyek a Csokonai Színház jegypénztárában és a www.jegymester.hu oldalon kaphatók egységesen 1500 Ft-os áron.

Az előadásról

bors_kicsiA legendás hírű, varázslatos Bors néni végre Debrecenbe is megérkezett. Októbertől Oláh Zsuzsa alakításában láthatják majd kicsik és nagyok (és a legnagyobbak is, akik talán még emlékeznek gyerekkorukból, a kis, gömbölyű nénikére…)

Hiszen Bors nénit mindenki ismeri, fent lakik a hetedik emeleten is túl, egy harminchárom ablakú padláson. Csodálatos, mesés képességekkel bíró szupernagyi. Tud repülni, háztetőkön mászkálni, ismeri a természet féltve őrzött titkait. Itt nőtt fel, és itt tanult csodás dolgokat a fűtől, a pataktól, a bagolytól és a varjútól. És amikor éppen nem virágot locsol vagy babot futtat, akkor mindig akad egy kis ideje, hogy meghallgassa a számára oly kedves gyerekek búját-baját.

Nemes Nagy Ágnes mára klasszikusnak számító művében csodálatos harmóniában fonódnak egybe a gyermekversek és a játékos mesék, melyek minden sorából az öröm és az életigenlés sugárzik.

Ismeritek Bors nénit?
Fent lakik ő a padláson,
van szobája harminchárom,
zeg –
zug,
folyosó,
kamra,
kanyarog erre, kanyarog arra,
végignézi, végigjárja,
innen lát ki a Dunára,
a Dunára, Ó-Budára,
és az Óperenciára,
körbe
körbe,
a világra.

Ennél többet ki látott?
Harminchárom ablakon át
harminchárom világot.

 

Az előadás hossza 110 perc, egy szünettel.

Fotógaléria

Fotó: Máthé András

deszka logo rgb png-02_web

Szereposztás

Zenés sétarepülés két részben

Színpadra alkalmazta: Pesty-Nagy Kati

Bors néni
Oláh Zsuzsa

Lackó
Gulyás Balázs

Évi
Krajcsi Nikolett

Titilla
Vranyecz Artúr

valamint

Nyúl Elek
Kurely László

Vitéz Malomfalvy Dezső, törpekakas
Hevesi László

„Mösziő” Megszúrlakharászolgálsz Elemér, a házisün
Dargó Gergely

Gesztenyefa
Hajdu Péter István

Orosz Csenge, Csarkó Bettina,
akik toronyórák, borsszemek, padláslakó rémecskék, nyulak, elefántok, vízilovak
szerepében is színre lépnek.

A hangfelvétel zenei közreműködői:
Tálas Anna – hegedű
Mező Orbán – dob
Áchim Tibor – klarinét
Gajdos Márk – bőgő
Jantyik Hanna – fuvola
Dargó Gergely – harmonika, zongora

Zeneszerző:
Újhelyi Kinga és Dargó Gergely

Díszlettervező:
Ondraschek Péter

Jelmeztervező:
Fekete Mónika

Koreográfia:
Várady Viktória és Sándor Dávid

Grafika és vetítésgrafika
Wichmann Ákos

Vetítés
Jóvér Csaba

Ügyelő:
Kató Anikó

Súgó:
Ozoróczky Erika

Asszisztens:
Bakai Barbara, Sóvágó Csaba

 

Rendező: Pesty-Nagy Kati

Bemutató: 2013. szeptember 30.

Térkép betöltése...
DÁTUM / IDŐPONT HELYSZÍN MŰFAJ

2014/03/21 péntek


18:00


Csokonai Teátrum, Nagyszínpad, Debrecen

Nemes Nagy Ágnes: Bors néni, Bors!