A Kálmán-nap arról az életszakaszról szól, amikor a történet szereplői felismerik, hogy egy olyan életkorba léptek, amikortól minden csak ismétlődés az ember életében, sok fordulat már nem várható, nincs több kockázatvállalás, őrzése van annak, ami már megvan, mert nincs idő és erő újrakezdeni.
„A történetek mindig ugyanazok, csak más és más fénytörésben tűnnek fel a különböző időszakokban. Megtalálni a nyelvet, a hangütést, hogy érvényesen szólalhassanak meg ezek az alapmesék – ez erős motiváció mindannyiunk számára. Életre kelteni, jelenidejűvé tenni az archetipikus karaktereket, hogy felismerhetőek és beazonosíthatóak legyenek. A jelen tettenérése, megragadása a cél, hogy a beazonosíthatóság révén, továbbgondolásra késztessünk, támpontokat adjunk a problémák feldolgozásához.
A történet, történetünk látszólag egyszerű, egy kis semmiség, végtelenül hétköznapi eset, apró ügy. De mi pontosan ezt a picit szeretnénk megmutatni, mert hiszünk benne, hogy ami a papíron láthatatlan, a színpadon láthatóvá válik, az apróság nagy lesz, éppen akkora méretű, ami már elég a beazonosíthatósághoz, ami tájékozódási pontokat, megerősítést, esetleg vigasztalást ad nézőnek” – mondta el Hajdu Szabolcs az előadásról.