A budapesti Forte Társulat előadása.

Helyszín: Víg Kamaraszínház
Időpont: 2014. március 27., csütörtök, 21 óra

Jegyek a Csokonai Színház jegypénztárában és a www.jegymester.hu oldalon kaphatók 700 Ft-os, 1300 Ft-os, 1900 Ft-os és 2500 Ft-os áron.

Az előadásról

nagyfuzetA3__plak_webValahol Európában pusztító háború dúl. Egy anya vidékre menekíti ikreit a nagyanyjukhoz, a népmesék gonosz boszorkányához. A gyerekeknek egyedül kell megtanulniuk mindent, ami a túléléshez szükséges. Magányosan, éhezve és fázva vezetik naplójukat a Nagy Füzetbe. Följegyzik, mit láttak, mit hallottak, mit tettek, mit tanultak. Életben maradnak, szívük megkeményedik, testük megedződik.

„Ez az igazi összművészeti előadás képes arra, amire túl kevés másik: bár minden síkon – mozgásban, zenében, képzőművészetben, színházban – rendkívülit alkot, megfoghatatlan, de jelen lévő rétegével mégsem a racionalitásra, hanem a lélekre, vagy más szóval az ember legnehezebben elérhető és megmozgatható részére tud hatni.”

(Kovács Bálint: A zöldségek jelképeznek, http://egyfelvonas.postr.hu/mas-ertekek-mas-erkolcsok)

Az előadás magyar nyelven, angol felirattal látható.

Az előadás hossza 120 perc, szünet nélkül.

Videógaléria

Fotógaléria

Fotó: Dusa Gábor

deszka logo rgb png-02_web

Szereposztás

Erick Aufderheyde azonos című színpadi változata nyomán

fordította: Mária Ignjatovic

Szereplők:

Andrássy Máté
Blaskó Borbála
Kádas József
Nagy Norbert e. h.
Krisztik Csaba
Simkó Katalin

 

Zene
Ökrös Csaba

Jelmez
Benedek Mari

Fény
Payer Ferenc

Produkciós vezető
Számel Judit

 

Rendező-koreográfus
Horváth Csaba

Támogatók: NKA, EMMI, MMA

Az előadás a Editions du Seuil engedélyével, az SACD és a Hofra Kft. közvetítésével jött létre.

www.hofra.hu

Bemutató: 2013. február 15. / 20.00 – Szkéné Színház

Térkép betöltése...
DÁTUM / IDŐPONT HELYSZÍN MŰFAJ

2014/03/27 csütörtök


21:00


Víg Kamaraszínház, Debrecen

Agota Kristof: A Nagy Füzet