Így szeret, így szakít, így balhézik hét debreceni pár
(Forrás: dehir.hu) 2013. október 05. 9:14 | Szerző: Szénási Miklós
Debrecen – Két színész és hét jelenet 60 percbe sűrítve. Kicsit stílusgyakorlatos, mégis hiánypótló A hét randi. Olyan, mint a méz. Kritika.
Operett volt az első premier a Ráckevei Anna és Gemza Péter nevével fémjelzett új színházi évadban, a második pedig rögtön egy stúdiószínházi előadás. A darab szerzője a fiatal debreceni színész, Olt Tamás, aki közvetlenül Nyíregyházáról érkezett a Csokonai Színház társulatába, ám előtte Kaposváron és Franciaországban is színészkedett.
Egy másik randi a hétből (Fotók: Csokonai Színház/Máthé András)
A nézők nem csupán játszani láthatták az elmúlt évadban Olt Tamást, hanem író-rendezőként is megismerhették. Az Absinth szintén stúdiódarab, Szűcs Nelli, Bakos-Kiss Gábor és Mészáros Tibor játszottak benne. Színes, zenés, töprengésre késztető, ugyanakkor kifejezetten szórakoztató, kicsit harsány, s erősen filmszerű volt az Absinth. Aki látta, az valószínűleg kedvelte is az előadást, s most a Hét randira is hasonló elvárásokkal ülhet be.
Nem alaptalanul, mivel sok hasonlóság van az Absinth és a Hét randi között. Csak az utóbbi még rövidebb, s még kevesebb színész szerepel benne: Szűcs Kata és a Nyíregyházáról frissen Debrecenbe szegődött Vaszkó Bence. Ők ketten játszanak el hét nőt és hét férfit hét nagyon különböző jelenetben – nagyjából hatvan perc alatt. Hét találkozás, hét sztori valaminek a kezdetéről, a közepéről vagy a végéről. Arról, hogyan szeretheti, utálhatja, zaklathatja, izgathatja, bolondíthatja egymást két ember.
Randiarcok: Vaszkó Bence és Szűcs Kata
Hétköznapi szituáció, egy buszmegállóban elkapott párbeszéd indította el Olt Tamásban a történetet. Azaz, az életből ellesett mondatok. Egy buszmegállóban kezdődik maga az előadás is. Egy lány és egy srác állnak ott, fáznak, s persze dumálnak. Egyszerűen, természetesen, kicsit túljátszva azt, hogy ízes debreceniséggel szövegelnek, bár egyáltalán nem zavaróan. A néző pillanatok alatt ráhangolódik a társalgásra, arra, hogy a finoman szólva egyszerű (értsd: tapló) srác hogyan udvarol romantikusnak szánt gesztusokkal szíve szintén egyszerű (értsd: kissé primitív) hölgyének. A szöveg nem idéz veretes klasszikusokat, de nem is olyan feszes, mint mondjuk egy Háy-színműben. De szórakoztató, követhető, s kellő irónia-önirónia is van benne. S mielőtt bekövetkezne egy igazi dráma, komédia vagy világmegváltó fordulat, máris érkezik a követező jelenet.
A Stand By Me című klasszikus, négyakkordos sláger dallama köti össze a történeteket, erre énekel Vaszkó Bence magyarul, s míg Szűcs Kata a tábla mögött vetkőzik és öltözik, addig közben krétával ír illetve rajzol egy táblára. A jelenetekben a mindig más karakterként megjelenő nő és férfi mellett egy-egy szál vörös rózsa is szerepet kap. Nem bonyolult jelkép, de hatásos.
Hét jelenet esetében a néző mindig eltűnődhet, mi alapján adnak ki egy mintázatot. Mi az a logika, ami egymás mögé sorakoztatja őket. Miért ez a sorrend, s miért nem más. Itt is meg lehet találni egyfajta laza kohéziót. Nem olyan a darab, mint egy előregyártott elemekből összerakott bútor, de összességében stabil, minden a helyén van benne. S külön izgalmas, hogy az egyik legintenzívebb, leghevesebb jelenetben gyakorlatilag egy szó sem hangzik el.
Sokféle figura megjelenik a két fiatal színész jóvoltából, s mindig más karakterek. A maga módján mindkét színész meglepetés. Szűcs Kata eddigi lehetőségeihez képest sokkal többet tud megmutatni magából, sokkal árnyaltabb játékkal állhat elő. Ezek a női figurák teljesen rászabottak. Elhisszük neki a flegma és affektáló menedzsert, a bolondulásig szerelmes libát, de az interneten szexet kínáló csajt vagy a művészet felől a politika irányába nyomuló férfi szeretőjének esendő, lelkes, az alkohollal viszont egyre szorosabb viszonyt ápoló nőalakját is hitelesnek érezzük. Vaszkó Bence pedig valódi meglepetés. Nem csak azért, mert mint kiderül, már az első jelenetben rajta van a következő kettő ruhája is, hanem mert képes arra, hogy egyik pillanatról a másikra egy szélsőségesen eltérő szereplőt keltsen életre. Minden jelenetben teljesen másként néz ki, más az arca, mások a gesztusai. Mindemellett jól énekel is. Elválik, milyen lehetőségeket kap az évadban, s más típusú előadásokban mire lesz majd képes.
Ez a Hét randi ugyanis minden érdeme és izgalmassága mellett kicsit diákszínházas, stílusgyakorlatos darab illetve produkció. Mégis: a maga módján hiánypótló. Olyan, mint a méz. Mert ha kellő publicitást kap, ha híre megy, akkor azokat a tizen- és huszonéveseket is becsábíthatja a teátrumba, akiket ez a világ a legkevésbé sem érdekel. Merthogy máshoz vannak szokva. Aki az internet és a filmek világában szocializálódott, annak ez a pálya. Innen indulhat el, s kaphat kedvet más előadásokra is.
Már a sokadik olyan generációt figyelhetjük meg Debrecenben, akik valószínűleg soha nem fognak elmenni egy Deep Purple vagy egy Ghymes koncertre, de nemigen járnak dzsesszbulikba, nem kóstolgatnak pulykát sem a főtéren. A virágkarnevál sem az ő világuk, és valószínűleg a Loki-meccsekre sem feltétlenül váltanak bérletet. Ellenben keresik a helyüket, s igényük lenne arra, hogy jól érezzék magukat. A kultúra világában is. Az unalom szót, a konzumtermékeket viszont utálják. A Hét randi esetében erről szó sincs. Ez egy pörgő, szórakoztató, elgondolkodtató előadás, meglepő, egyszerre megható és felkavaró véggel. Lehet rajta tűnődni utána, s akár szólni az ismerősöknek, ha volna kedvük megnézni, velük tartanánk mi is, újra.
(Hamarosan újra műsoron lesz a darab.)