Az első nap
„A színház védelmez és menedéket nyújt. Hiszem, hogy szeret minket…ahogy mi is szeretjük őt” – írja Isabelle Huppert, az idei színházi világnap alkalmából. A tegnapi nap kettős ünnep volt, nemcsak a színházé, hanem a kortárs magyar drámáé is, hisz kezdetét vette a XI. DESZKA Fesztivál. A főszerepbe így egyszerre került a színház, a kortárs magyar dráma és a debreceni teátrum is.
A fesztivál prológusa egy fotókiállítás megnyitója volt, aminek kapcsán Visky András mesélt az elmondatlan történetek zavaros évtizedeiről és arról, hogy keresztezték útjukat Miklósi Dénes kolozsvári művésszel, aki számtalan titkosszolgálati fotó negatívjait gondozza a régi időkből — ezek közül néhányat most láthatunk a színházban. A fotók beszélnek, egy második nyilvánosság előtt szólalnak meg. Talán elindítják a kimondhatóság párbeszédét is, amire Kelemen Kristófék is sarkallnak. A legizgalmasabb előadások egyike; főleg a mostani kaotikus állapotban, amiben már sok minden körbeöleli a szakmát, de legkevésbé a színjátszás maga. Egy ki nem beszélt mesterségvizsga, egy kivonuló Ádám Ottó, a visszaemlékezések homályos mondatai: fiatal alkotók számára megadják az alaphangot arra, hogy a múltból kiindulva mégis a jelenben tudjanak magukról beszélni. A Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk, ugyan a dokumentarista színház műfaja alatt született, mégis nehéz kortárs drámaként tekinteni rá. Ahogy a darabban Peter Handke hamburgi Közönséggyalázása kapcsán elmondja a rendező; a hatvanas években, Németországban a darab tudott fórum színházként működni. Itthon azonban leáldozott, felszállni sem képes útja. A Miközben…-nel az lenne a céljuk, hogy elinduljon egy párbeszéd, egy fórum, ami már régóta esedékes lenne. Nem csak arról az öt színészről van szó, akik kiállnak és őszintén beszélnek a szakmáról és magukról, hanem mindazokról a történetekről is, amik örök kartoték alatt nyugszanak, miközben a nyilvánosság előtti fecsegés kétség kívül egy forrongóbb mélyről tanúskodik. Az egyetemmel kapcsolatban megfogalmazott kritikák egy struktúra sebeiről szólnak, amit jelen esetben egy fiatalabb generáció szeretne gyógyítgatni, mert amikor egyes szám első személyben beszélnek, akkor nem csak magukról, hanem a hiányzó bíborfonalakról is szól a történet.
A Füge Produkció vitte színpadra Pass Andrea Napraforgó című drámáját, amelynek főszereplője nem egy karakter, hanem inkább különböző nézőpontok. Átérezhetjük az aggódó tanár vívódását, a betegség miatt megromlott házasságban résztvevők esendő érzelmeit és az ártatlanul bájos gyermeki őszinteséget. A tinédzserkorba lépő lányra zúduló tényezőket, amelyek úgy hatnak a fejlődő egyénre, mint a napsugarak a virágra. Keresi az őt melengető és érlelő erőt, amely a legmegfelelőbb irányba forgatja. Nem csak problémákat vet fel a dráma, hanem korunk lenyomatát is teszi a felelősség hiányáról. A minimalista díszlet mögött megbújó gazdag érzelemvilág az egyének különböző nézőpontjain keresztül körvonalazódik ki, hogy végül megértsük Janka bizarr fekete rajzát. Az egész dráma ennek a bizarr rajznak a kibontása, melynek fő témája az összetartozás.
Závada Pál Jadviga párnájával kapcsolatban – ami a Csokonai Színház előadása – Góli Kornélia neve is feltétlen megjegyzendő, aki a színpadi adaptációt jegyzi. A regény sokak számára ismerős, talán a belőle készült film is, mégis van benne valami különös másság, ami alapján egy más kontextusban kelti életre a történetet. Jadviga (Sárközi-Nagy Ilona) és Ondris (Kiss Gergely Máté) kettőse olyan monológfolyamokban konstruálódik eggyé, amit Galló Ernő Misója mesélőként idéz meg, aki azzal hogy harmadikként belehelyezkedik a naplóbejegyzések soraiba, nem csak a történet, hanem az előadás narrátora is lesz. Egy részvéttelenség a jelenben és egy jövőbe helyezett gyónás paradoxonára helyeződik a hangsúly. A vallomást azonban csak Misó ismeri, így a kettősnek csak elhallgatás és másodlagos jelenlét jut. Egy sokadik, párbeszéd nélküli történet tragédiája Závada műve.
Aki szeretne egy szakmai diskurzusba részt venni, mint kérdező vagy hallgató, az megteheti a Balett-teremben, ahol a tegnapi előadások kapcsán beszélnek az alkotók és a házi bölcsek.
Gál András Andor, Szakál Dóri
