1861-es nagy sikerű bemutatása óta Erkel Ferenc legjelentősebb operája számos változatban és átdolgozásban került színpadra. A jó szándékú változtatások mindig heves érzelmi reakciókat váltottak ki a szakma és a közönség körében egyaránt, ezzel is erősítve az opera máig tartó népszerűségét. Kiss B. Atilla énekelte már a Bánk bán eredeti és Nádasdy-féle átdolgozott változatának címszerepét is. Az ős-Bánkot épp itt a Csokonai Színházban, Vidnyánszky Attila rendezésében 2008-ban. A színház 2016/17-es évadban a Nádasdy Kálmán által átdolgozott verziót tűzte műsorára, s Bánk szerepére ismét Kiss B. Atillát kérték fel, ezúttal Turpinszky Gippert Bélával kettős szereposztásban. A különböző változatokról, Bánk figurájáról és az énekesi megújulásról is kérdeztük a „magyar Bánkot”.
− Mik a főbb eltérések a két verzió között? Miben tér el az ős-Bánk és a most játszott, átdolgozott verzió?
− 1861-ben volt a bemutató és akkor, a 19. században az Erkel eredetijét játszották. Nem tudjuk pontosan, hogy milyen terjedelemben, de valószínűleg nem a teljes operát. A kottaanyag alapján arra merek következtetni, hogy az éppen rendelkezésre álló énekesanyag függvényében játszottak, vagy éppen hagytak ki bizonyos elemeket. Aztán Radnai Miklós idejében, a 30-as években úgy döntöttek, hogy át kell dolgozni az operát és a 20. század embere az eredeti Bánk bánt már nem is ismerte. Egészen addig nem, amíg elő nem kereste ezt az ős-Bánkot Tallián Tibor sugallatára Dolinszky Miklós. Ezt állította színpadra Kocsár Balázs vezényletével Vidnyánszy Attila itt Debrecenben, s én énekeltem először a teljes ős-Bánkot. Az ős-Bánk sokkal terjedelmesebb, és dramaturgiai szempontból is van egy nagyon fontos eltérés: az eredetiben Biberach és Bánk között van egy duett, amely zenei anyagának jelentős részét ma Bánk és Petúr énekli, és szövegileg is más. Az eredetiben Biberach nagyon mélyen elülteti a bogarat Bánk fülében, miszerint mindenért Gertrúd tartozik számadással. Bánk és Melinda kettőse is sokkal hosszabb és közelebb áll a bel canto opera szerkezetéhez, de Bánk és Gertrúd kettőse is sokkal terjedelmesebb, rengeteg nehéz ismétléssel. Az eredeti verziót nehezebb énekelni, nemcsak a terjedelme miatt, hanem mert nagyon összetett: komoly lírai hozzáállást igényel, koloratúr-készséget és drámai erőt. Ráadásul tele van tűzdelve magas cékkel. Amit ma a közönség Bánk bán operaként ismer, az már nem Erkel sajátja, eredetije. Kérdés, hogy a Mester adná-e mindehhez a beleegyezését? Találunk a változatban olyan vágást, hogy hiányzik a zenei kérdés és bent maradt a zenei felelet. A frázis eleje hiányzik, a vége benne van. Persze mára már megszokta a fülünk. Én mindig annak a Bánknak az igazát keresem, amelyiket éppen játszom.
− Huszonöt éve énekelte először Bánk szerepét. Meg tud újulni önben a figura?
− Minden előadás egy megújulás, én mindig az „itt és most”-ot élem meg. Hiába hallgatnám vissza bármelyik két előadásomat, nem lenne egyforma. Az aznapi igazat kell adni. Az aznapi diszpozícióm, az aznapi érzelmeim, gondolataim sűrűsödnek egy-egy előadásban. A zenedráma nyilván adott, ugyanaz, még akkor is, ha mást játszunk, más-más keretek között. A megújulás ugyan ebben is nyomon követhető, de az igazi változás az emberben megy végbe, ha át tudja adni magát ennek. A figurát próbálom igazolni, neki akarok igazat adni.
− Miben látja Bánk egyéni vagy közösségi tragédiáját?
− Szoktam mondani, hogy van egy Bánk bán-szindróma: a személyes érintettség okán kezdünk el tisztán látni. Addig csak viselünk egy tisztséget, egy társadalmi pozíciót, bizonyos viselkedési normáknak teszünk eleget, anélkül, hogy ezt megfogalmaznánk magunkban. Bánk bán is ezt teszi, hiszen egy tiszt, a király helytartója, azon kívül tisztes férj, családapa. Van egy emberi és társadalmi méltósága, egészen addig, amíg a személyes érintettsége olyan szinten hatol csontig, hogy onnan már tűrhetetlenné és tarthatatlanná válik a helyzet, s olyat tesz, amit egyébként soha nem tenne. Nem tud megfontolt maradni. A magánemberi és a közösségi elkötelezettség között vívódik.
− Annyiszor emlegetjük, hogy a Bánk bán a nagybetűs nemzeti opera. Az ön olvasatában milyen mozzanatokban csúcsosodik ki leginkább az opera nemzeti jellege?
− Egyaránt fellelhető a történetben és a zenében is. Kicsit visszalapozok és lokálpatrióta leszek: szűkebb pátriám, Kalotaszeg szülötte, Valkai András 1567-ben írt egy költeményt Bánk bán történetéről. Azt gondolom, hogy ha egyszer megírtak egy irodalmi művet, az valahol a szférákban létezik. Onnantól kezdve a figurák megidézhetők, vagyis nemzetünk terméke ez a történet. Történelmünk része, és saját temperamentumunk miatt alakult úgy, ahogy. Katona József Kolozsvárra írta a drámát, egy nemzeti drámapályázatra. Erkel Kolozsváron volt kezdő zongoratanár, ott ismerkedett meg a kalotaszegi és a mezőségi magyar népzenével. A Bánk bán zenéjébe belekomponálta a brácsadűvőt, a magyar verbunkost, a magyar népzene specifikumait, a lelkét, vagyis létrehozta a magyar nemzeti operát. Ettől is nemzeti. És hát miután Bánk szembesül azzal, hogy két nagy feladatot kell megoldania: egyik a haza tarthatatlan helyzete, a másik a saját becsülete, a Hazám, hazám kezdetű áriában fogalmazza meg a döntését. Mindenek előtt a haza problémáját akarja rendezni.
− Van emlékezetes Bánk előadása?
− Mindegyik az. 1992-ben énekeltem először Gyulán a Várban. Az azért emlékezetes, mert az volt az első alkalom, egy lépésre onnan, ahol Erkel komponálta a művet. A margitszigeti is élesen él bennem, aztán Vidnyánszky Attila rendezésében újjászületett az opera. A Zsigmond Vilmos fotografálta Bánk bán film egy soha vissza nem térő lehetőség volt, hisz egy nagyjátékfilmet forgathattunk egy operából. Egy másik rendezésben Melis György volt a partnerem, bár nagyszerű partnerek társaságát élvezhettem, élvezhetem folyamatosan. Bámelyik előadást kiemelhetném. Életem része a Bánk. Áldásos helyzetben vagyunk, mi operaénekesek, hogy ilyen figurákat tudunk megidézni, életre hívni.
Az interjút készítette: Vajland Judit