„Milyen hangosan ketyeg az óránk! Soh’se hallottam még így” – ez jut eszünkbe, ha a fesztivál második napjának történetébe belekezdünk. Balázs Béla meséjében így töri meg A csendet. Halad az idő, arcunkon még van valami a legédesebb mosolygásból, de az átlátszó fátyol ott van a pillanatokon. A pillanat az élet, a fátyol pedig a halál.
Érdemes-e bármit is csinálnunk? Pierre Anthon szerint nem, mert semminek sincs értelme. Az élet úgyis csak egy színjáték, melyben minden kezdet a végbe visz. A zalaegerszegi színházi nevelési program Semmi című előadása, az osztálytermi nemértést próbálja meg kibogozni. A színészosztályon kívül egy másik osztály is van a teremben (őket faggatják a játszók, bár véleményük nem épül be a játék programjába), plusz egy szimpla néző csoport is. Az osztálytermi hangulat túl stilizált, sok baba és játék került be a térbe, pedig a játéknak ennél komolyabb tétje van, mint egy babaházi találkozó.
A tét viszont szintén nagy a Hibátlan(ok)ban. Ugyan a fesztivál off-programjában szerepel a néhány adys diák alkotta előadás, de már csak a témaválasztás miatt is mindenképp elgondolkodtató vált. Gimnazistaként a halállal és azzal foglalkozni, hogy „Pénz nélkül élet nincsen. Pénz nélkül meghal a Föld” felemeli az történteket, és Janne Teller Semmijének magyar kortárs variációjává transzformálódik. Itt már elfogytak a pillanatok, és egy zárt térben a hibátlanokról kiderül, hogy a hazugságok birodalmából kerültek kilátástalan helyzetükbe. Míg előbbibe önszántukból léptek be, addig utóbbiból menekülnének. Csak nagyon nehéz elfogadni, hogy hibátlanságukon némi repedés keletkezett. Valakiknek sikerül és új pillanatokat kapnak, a fátyol pedig körbefonja ezeket is.
A Tolnai Ottó műve alapján készült A borbély minden szempontból izgalmas volt. Nemcsak, mert egy régi kínai áruház alakult át illegális műhellyé és nemcsak a szöveg miatt, hanem mert Bán János monodrámájának minden momentuma hordozott valami olyan töltetet, ami miatt képeiben évek múlva is feltűnik, ha elsétálunk a bizonyos kirakat és tolóajtó előtt. Egy régi szakma emlékezete ez.
Emlékezés a kuncsaftokra és a borbély életére. Általában ha beülünk egy székbe, szépülésünk közepette kiöntjük életünk foszlányait, a mester pedig hallgat. A szerepek itt felcserélődtek. Bán alkalmi partnerei, akiknek nem ártana néhány borotválkozásra szánt perc, velünk együtt hallgatják mi is van a borbély lelkében, múltjában és fantáziájában. Milyen jó lenne, ha benne, bennünk érne véget az álom. A borbélyt is közelről lengi körül a halál.
Ha a mai felhozatalt a taps zajszintje szerint értékeljük, egyértelműen a Darvas Benedek–Pintér Béla páros tarolt. A Parasztopera bizarr műfajszintézise egy leírhatatlanul jó, groteszkségéből adódóan végtelenül szórakoztató stílusparódiát visz színre. A nagyopera alapvetően barokkos-rockos-népzenei motívumokból építkezik, ezekhez társul még a népszínmű, a melodráma és a musical eszköztárából néhány elem. Viszont a magyar sírva vigad, ugye: mit érne az egész, ha a nézők szívét ellágyító, önfeledt, őszinte kacagásra nem jönne egy hatalmas pofon? A szabadszállási füstbe ment esküvő tragikumát a végkifejlet előtti örömteli tánc és zene, valamint az állandó nevetés ellensúlyozza ugyan, de nem oldja fel: libben a fátyol.
Akiben még ezek után volt szusz, este 10-kor beülhetett A csemegepultos naplója című monodrámára. A Gerlóczy Márton regényéből készült előadás – melynek sztorijában a fiatal, pesti író azt határozza el, hogy egyedülálló lesz, és beáll dolgozni egy csemegepultba – könnyed, humoros, ugyanakkor odamondogatós zárása volt a keddnek. Ötvös András játéka bámulatosan szemlélteti hús és ember kapcsolatát: kolbászokkal, szalonnákkal, májasokkal való bábozással tart tükröt nekünk, befogadóknak. Hiszen a Vásárcsarnokban zajló szituációkban mi vagyunk benne. Mi és a néha mulatságos, néha lehangoló, néha fájdalmas, de sokszor leginkább csak abszurd életünk. Mi vagyunk a bunkó vásárlók, a német turisták, az öreg nénik, az alkoholista férfiak, a szingli csajok, az idegesítő szomszédok – és hogy mit viszünk el a csemegepultból, csak a pillanaton múlik.
Krivi Dóra és Szakál Dóri
