Znajkay Zsófia: Rendezői változat (Táp Színház, Budapest)
„Döntünk-e szabadon bármikor az életünk során? Aligha. Bár mi határozzuk el, hogy ebbe vagy abba az irányba induljunk, ezt vagy azt a hangot üssük le a zongorán, döntéseink sohasem mentesek a jellemünktől és pillanatnyi hangulatunktól. Ezeket pedig már nem (csak) mi kreáljuk, nem (csak) mi vagyunk befolyással rájuk. Így elmélkedik Ede, az előadás egyik karaktere; és számomra ez a gondolatmenet adott kulcsot a látottak megértéséhez. Persze sokkal többrétű problémafelvetéssel találkozunk Znajkay Zsófia darabjában, de ezt a kérdésfelvetést éreztem a legközelebb magamhoz. Nagyon tetszett, hogy nem csak implicit módon próbált az előadás választ adni erre, hanem a cselekmény szintjén is.” (Fazakas Réka, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár)
Kovács Viktor – Kovács Dominik: Mintapinty (Csokonai Színház)
„Szabó K. István rendezésében az Oláh Zsuzsa által megformált Molnár Zsóka mindannyiunk nagymamája lett. Az enyém is. És egy általam át nem élt kor iránt éreztem nosztalgiát 75 percen keresztül. Mennyi minden lehetett volna ez a kispolgári származású nő, mennyi téma kerül terítékre! Ugyanakkor legalább ennyire távolinak is tűnik a személye. Eszembe jut a szomszéd bácsi, aki minden találkozásunkkor elmesélte, hogy ő gyerekkorában nagyon sokat olvasott, és nem volt lehetősége továbbtanulni. (Ál-)nosztalgiával kevert empátiát érzek a darab során végig, mely felülírja azt a kezdeti előítéletemet, hogy egy monodráma könnyen unalmassá válhat.” (Kelemen Roland, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem)
Pass Andrea: Eltűnő ingerek (Füge + trafó koprodukció)
„Kitágul az idő, ami volt, eltűnik. Ami marad: nyomokban az élet. Család, munka, egy szűk alagút. Ami van, a daganat, az egyedül jelenvaló. A pusztulás, és ami közben születik, egy új dimenzió. A szív utolsó dobbanásáig adódó lehetőség: rendezni az életet. A távozni készülő apa és lánya között a kapcsolat élni kezd. Van valami a pusztulás talaján, ami egyre növekszik: a megértés, a fájdalom, a szeretet.” (Gerle Kiss Éva, Károli Gáspár Református Egyetem)
Vészits Andrea: Wonder-full avagy Nóra Csodaországban (Barboncás Egyesület, Szeged)
„Henrik Ibsen Nórája elhagyta a férjét és magányosan él. A legnagyobb csodának kellene megtörténnie ahhoz, hogy ismét együtt lehessenek. És igen. Ez az a pont, ahol a játékos lelkületű kislány és a tapasztalt nő élete mintegy összefonódik és párhuzamba állítható.
Nóra Csodaországban tengeti szürke és unalmas mindennapjait. Hoppá. Ti Wonderlandre gondoltatok? Nos, az előadás helyszíne a hozzá megtévesztésig hasonló Békéscsaba, ahol egyazon személy vívódásának válhatunk a részesévé. A szőke paróka használata Alice-t ábrázolja, akinek történetével nézőként könnyen azonosulhatunk, ám ugyanakkor Nóra szenvedéseit is közelinek érezzük.
A valódi bábok, valamint a különböző tárgyak bábként való felhasználása gördülékennyé teszi az előadást, illetve segíti a megértését a játék és a fájdalom kettősségének. Igen. Nehéz elfogadni a tényt, hogy még Csodaországban is léteznek komoly megpróbáltatások.” (Görbe Helga, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár)
Háy János: Apa lánya (Budapest Bábszínház)
„Egy dobozban, ahol a bezártság érzete fullasztó, az éjszakák és nappalok váltakozása is alig érezhető. Kicsi, minimalista térben játszódik az előadás. A főszereplőnő a szoknyája alól, majd a fiókból előbukkanó bábokkal meséli el tulajdonképpeni élettörténetét, melyben ő elsősorban ember. Érez. Ahogy azok a gyerekek is, akiket a társadalom kitaszított, és akiket ő sikeresen megmentett. Néha nyomasztó érzés kerített hatalmába az előadás ideje alatt, máskor az ámulat fogott el, nem tudtam elszakadni a történettől. Belegondoltam abba, hogy mennyire tiszta és a szó szoros értelmében JÓ volt ez a nő a valóságban. Egy hősnő. Példakép.” (Kedves Kriszta, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár)
Dömötör András – Benedek Albert: Second Life avagy Kétéletem (Orlai Produkciós Iroda)
„Mi leszel, ha nagy leszel? Pilóta? Vagy Jim Carrey? Egy testes cukrász Toscanában? Böjte Csaba? Raver? Vagy rocksztár? Aztán tessék, mind színészek lettek! Tiszta szerencse, hogy van itt egy fehér kocka, talán egy lyuk az tér-idő folyamon, mondhatni ,,kapu” a párhuzamos valóságokba. Belépnek, és már mehet is az olasz vacsora vagy a lecsúszott szerhasználók hétköznapi mozija vagy a First Lady hatalomátvétele – vagy éppenséggel az, ami miatt ezek a jelentek csak a kockán belül létezhetnek: a fordulópontok, az elfordítópontok, melyek sokszor alig mákszemnyi méretűek, mégis életrajzíró hatásuk van.” (Komán Attila, Színház- és Filmművészeti Egyetem)
Gimesi Dóra: Hogyan fogjunk csillagot? ( Ciróka Bábszínház, Kecskemét)
„Aki azt hitte, hogy egy angyal nem lehet elveszett, ügyetlen
és szomorú, az nagyot tévedett. A kecskeméti Ciróka Bábszínház, Kuthy Ágnes által rendezett előadása, a Hogyan fogjunk csillagot egy angyalgyerek, Theo történetét mutatja be.
Theo kalandjai által rájövünk, hogy az angyalok egészen emberiek, mi pedig egészen
angyaliak vagyunk. Minden csak akarat kérdése. Ahogyan az is, hogy megnyitjuk-e a szívünket és elfogadjuk-e a leckét, amely ránk (felnőttekre) éppúgy érvényes, mint az óvodás korú gyerekekre.” (Bugnár Szidónia, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem)
