Cívishír-interjú Mészáros Tiborral, a Csokonai Színház színművészével.
Cívishír: Amennyiben a színházi lexikonok igazat írnak, Gyulán születtél, és lassan kilenc éve érkeztél Debrecenbe. Elmesélnéd dióhéjban, az Alföld e két pontja közt merre kacskaringózott az utad?
Mészáros Tibor: Valóban Gyulán születtem, de oda csak az az egy pillanat köt, mert gyomaendrődi vagyok, a szüleim mai napig ott élnek. Gyulához mégis visszatérve, térben egy kicsit közelebb kerültem hozzá, amikor a békéscsabai Evangélikus Gimnázium drámatagozatán tanultam, és a csabai színistúdiónak voltam a tagja. Ez nagyon meghatározó időszaka volt az életemnek – sokan abból a körből a színház területén maradtunk, például Sánta Laci vagy Szente Vajk – és a legtöbbünknek a gimnázium végeztével csak a Színművészeti szerepelt a felvételi lapján. Nekem oda végül negyedjére sikerült bejutnom. Addig is, két évig az Újszínház stúdiósa voltam, majd a Bárka Színházban segédszínész, és onnan kerültem be az egyetemre, Jordán Tamás és Lukács Andor osztályába. Amikor végeztem, itt Debrecenben éppen igazgatóváltás volt, és nyolc embert az osztályunkból ide szerződtettek.
Cívishír: Milyen érzésekkel jöttél „vidékre” a budapesti évek után?
Mészáros Tibor: Nincsen semmi baj a vidékkel, sőt nekem sokkal jobban fekszik Debrecen, mint a főváros: családiasabb. Pest, mint város sosem hiányzott. És nagyon inspiráló volt az a nyolcas társaság, akikkel Debrecenbe érkeztünk: bár mindenkinek volt fővárosi színháznál is ajánlata, itt kezdtük el együtt a hivatásos színészi pályánkat.
Cívishír: Kilenc év hosszú idő. Gyökeret tudtál itt ereszteni? Debrecen a tiéd már?
Mészáros Tibor: Nem, inkább én vagyok Debrecené. A viccet félretéve, a várost magát elég hamar megszerettem, és azóta is azt érzem, hogy fontos feladataim és dolgaim vannak itt, a közélet szintjén is: mindig nagyon jólesik, ha van valamilyen program, városi rendezvény, és elhívnak konferálni vagy csak részt venni. Ilyenkor az ember óhatatlanul azt érzi, hogy otthon van, hogy figyelnek rá. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy még mindig itt vagyok. És természetesen az is, hogy sem Vidnyánszky Attila vezetése, sem a mostani vezetés (Ráckevei Anna – Gemza Péter) alatt nem kellett soha vidéki színésznek éreznem magam, mert mindig megyünk fesztiválokra, hívják az előadásainkat, sokat utazunk. És ide is jönnek olyan nagy színházi alkotók, akikkel egy-egy előadás kapcsán lehet valódi műhelymunkát végezni, amire még Pesten sem feltétlenül lenne lehetőség. Tehát sosem volt az az érzésem, hogy megrekedtem volna, mert vidéken vagyok.
Cívishír: A vidéki színházak nem állhatnak rá egy stílusra vagy műfajra, rendkívül színes a Csokonai Színház repertoárja is, minden évadban. Te milyen szerepekben érzed magad a legjobban?
Mészáros Tibor: Ez igazából előadásfüggő. Nekem mindig az az izgalmas, ami új dolgot kér, követel tőlem, hogy egész egyszerűen más legyek, mint ami addig voltam. A kedvenc köröm nagyon tág: ezt főként az egyetemről „hozom”, ahol nagyon sok mindent csináltunk a szavak nélküli fizikai színháztól a zenés táncszínházig. De amit nagyon szerettem itt játszani, az a Csárdáskirálynőben Bóni szerepe volt. Ebben tapasztalhattam meg azt, amit a régiek mondtak: „Le kell menni vidékre operettet játszani.” Akkor második éve voltam itt, és utána megállítottak a debreceniek az utcán, gratuláltak, és megígérték, hogy majd eljönnek más előadásban is megnézni. És tényleg így lett, ha például egy drámát csináltam, számíthattam arra, hogy tényleg eljönnek megnézni benne. Onnantól vette észre a debreceni közönség, hogy létezem. De ha muszáj kiragadnom valamit: nagyon szerettem a Vidnyánszky rendezte Úri murit – bár abban beugró voltam – és nagy feladat volt Valére Novarina rendezése (Képzeletbeli operett), amivel Debrecenben egy szűkebb réteget tudtunk megszólítani, de nagyon szép élményünk volt vele Párizsban, ahol ezt a fajta színházi nyelvet már jobban ismerik.
Cívishír: A Csokonai Színházban rendezőként is kipróbálhattad magad az Istent a falra festeni című darabban, amely díjat is hozott: a Városmajori Színházi Szemle közönségszavazását nyerte meg. Milyen volt rendezni? Vannak további ilyen ambícióid?
Mészáros Tibor: Ráckevei Anna és Gemza Péter tudott a rendezői vágyaimról, és bizalmat szavaztak nekem. Sőt annyira kiváltságos volt a helyzetem, hogy saját darabötletet hozhattam. Így egy meghatározó olvasmányélményem, Tar Sándor: A mi utcánk c. novellafűzére alapján írtam meg egy előadást. Nekem a rendezés már akkor, az íróasztalnál elkezdődött, a próbafolyamat alatt pedig nem is igazán kellett kilépnem színészkollégáim közülük, mert megszerették a darabot, közös ügy lett belőle. Most viszont más lesz a helyzet: idén a Made in Hungáriát rendezem. Ez megint egy új kihívás számomra, mert most nem én hozom az „anyagot”, hanem egy kész darabot, szöveggel, zenével kell formába öntenem. Nagyon örülök annak is, hogy ez egy szórakoztató darab lesz, és a saját csokonais kollégáim szerepelnek benne – szeretném, ha rájuk is úgy rácsodálkozna a közönség, mint annak idején rám, Bóni szerepében.
Cívishír: Te magad is egy nagyon szép elismeréssel gazdagodtál, hiszen nyár végén megkaptad a Kaszás Attila-díjat. A díjra jelölteket minden évben a színészek választják ki maguk közül, majd a közönség szavaz a három döntősről. Mondhatni a kollégáid és a közönség kedvence vagy.
Mészáros Tibor: Már az nagyon jó érzés volt, hogy a színházból engem választottak, de az feledhetetlen élmény, amikor a díjkiosztón – amire ráadásul itt, Debrecenben került sor – a hátam mögött a kollégáim, előttem pedig a közönség tapsolt.
Cívishír: Vannak kedvenc helyeid Debrecenben? Hol találkozhatunk veled a színházon kívül?
Mészáros Tibor: Elsősorban az utcán. De tényleg: főleg biciklizés közben. Nagyon szeretem, mert Debrecen elég gyorsan és könnyen akár körbe is biciklizhető. Pont egyik nap autóval indultam el valahová, és útközben rájöttem, két keréken már rég a célnál lennék. A Nagyerdőt is szeretem, szerintem nagyon impozáns lett az a környék, jó sétálgatni a Békás tó partján, sőt – bár nem vagyok nagy futball-értő – a stadionba is kimentem egy-két meccsre. Jó érzés egy ilyen helyen szurkolni. Szórakozóhelyekre nem igazán járok, hiszen a színház eléggé zárt rendszer, későn is végzünk, és próbák és előadások után is igényeljük egymás társaságát levezetésként, így elég sokszor végződnek az esték a színészbüfében.
Cívishír: Idén 150 éves a Csokonai Színház. Ha jól tudom, most A magyar Faust című darabot próbálod főszereplőként, ami az évadnyitó díszelőadás lesz, és témáját tekintve nagyon debreceni darab. Ajánlanád ezt, és az évadot néhány szóban az olvasóknak?
Mészáros Tibor: Valóban nagyon debreceni a téma, hiszen Hatvani István egykori kollégiumi professzor a darab központi alakja, és ezen túl fauszti is, mert egy megkísértett emberről szól, akinek vívódásai, és az ördöggel való küzdelme van az előtérben, illetve az, hogy hogyan tud ember maradni. A mondanivalón túl igen látványos is lesz az előadás, hiszen tánc- és énekkarok jelenítik meg a különböző világsíkokat (pokol, menny). Ilyen szempontból is igazi gálaelőadás lesz, mert az egész színházi apparátust megmozgatja. Természetesen ajánlom a Made in Hungáriát, amelynek decemberben lesz a bemutatója, és őszintén remélem, hogy egy izgalmas, ám mégis szórakoztató előadást sikerül létrehozni. De nagyon sok más, ígéretes előadás lesz, csak néhányat kiragadva: Keszég László rendezésében a Nyolc nő bűnügyi komédia, a Rómeó és Júlia, melyet Szikszai Rémusz állít színpadra, Gemza Péter Szerelmi bájital rendezésének pedig az operabarátok örülhetnek majd.
Cívishír: Ha egy rajongód meg szeretne lepni, mivel teheti meg? Minek örülnél a legjobban?
Mészáros Tibor: Annak, ha eljön a színházba megnézni!
