A harmadik nap
A Deszka fesztivál harmadik napját a Víg Kamaraszínház nézőterét megtöltő kisiskolások zsivaja indította útjára. Az előző nap szakmai értékelését követően pedig elmélyültünk az emberek irányításának lélektanában a Rendezésben és a Hubertuszban, majd pedig az Úr által adott Mercedes Benzzel végigrobogtunk az Esterházy család múltján keresztül az elmúlt évszázadokon.
Vajon fény derül arra a furcsaságra, hogy a szürkén színes novemberi nappalokkal miért fog el minket egy különös boldogság? Erre a hétköznapinak tűnő kérdésre Gimesi Dóra Hessmese című meséje talán szokatlan magyarázatot ad, amit a Csokonai Színház társulata vitt színre. A szerelmes levelekkel, becézésekkel és bókokkal teli tündérposta harsány világában lelhetjük fel legintimebb szavaink földet rengető erejét. A zsörtölődő és legmogorvább szívek is képesek a csodák befogadására, és természetfeletti erővel teszik jobbá környezetünket és színezik ki a hangulatunkat.
Lehet igazán bízni akkor, amikor a valóság egy papíron szereplő történetté transzformálódik? A múltat mai szemmel mennyire lehet reálisan látni? Volt egy író-rendező, aki úgy akart színpadra állítani egy darabot, hogy a színészeiről, ha kellett, jelentést írt, miközben a színpad melletti létében nem volt feddhetetlen ő sem. Bartis Attila darabja egy színházi próbafolyamatba helyezve beszél a színházi és valóságnak hitt szerepjátszásról. Színpad és színpad melletti lét analógiája az élettel, ahol különböző szerepek vannak, amiket valakinek el kell játszania. A két történet hol egymásba fonódik, hol pedig teljesen szétválik. A próbált darab karakterei és a civil szubjektumok között nincs éles határ, mint ahogy a Rendező szövege és személyes élettörténetében sincs. Ezért is kívánkozhatna a szövegkönyvbe az a titok, ami az utolsó percekben szeretné előhívni az igazságot. A Rendezést a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával vitte színpadra Bartis.
A Gózon Gyula Kamaraszínház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Közös produkciójában Zelei Miklós Hubertusz drámája mesél nekünk hűségről, ármányról és lélektanról. Hogyan válik a bizalom halálos fegyverré? Mi történik egy kreált világban, ahol nincs biztos jelen, csak félelemben tartott irányított valóság. Mennyire lehet bárkinek őszintén beszélni és cselekedni, miközben a pap sem más, mint egy besúgó, aki kihasználja a bizalmat, amit a reverendája predesztinál. Sakkban tartott ő is, mint ahogy mindenki az volt 1956 után. Valaki beszélt, valaki pedig írt, de a sorsok egybecsengtek. A hatalom felügyelete olyan kézként mozgatta az embereket, mint ahogy egy mozdulattal le lehet ütni egy-egy figurát a cél érdekében a sakktáblán. Az igazság azonban az, hogy a félelem úgy megmételyezi az embert, hogy belehelyezkedik az ideológiába, amit osztályrészül gyártottak neki. Van úgy, hogy ez úgy beleívódik a lélekbe, hogy realitásérzékünket elvesztve életünk folytonos hazugsággá válik. A társulat ezt a történetet költői lágysággal, mégis elementáris erővel játszotta.
Haydn és Janis Joplin hogy kerülhet egy Madách-parafrázisba? Esterházy Péter Mercedes Benzében − amit a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére írt − az író családjának történeti színei jelennek meg a világtörténelem sodrásában, amit Joplin utolsó dala foglal keretbe. Az Úr és Lucifer fogadása indítja el a bonyodalmakat, ami a valaha volt nemesi rangból a besúgói szerepbe taszítja Esterházy apját. Saját létezésének és családja sorsának alakulására reflektál egy olyan sűrű és gazdag szövegben, mint a Mercedes. A közép-kelet európai kérdéskör, a különböző rendszerek finom kritikája, a sorsfordulatok intonációja a szöveg. A szlovák társulat értő és bravúros játéka még inkább magasba emeli a drámát, ami hasonló szerepbe jutott, mint a híres Joplin-dal. A múlt táplálja, de mégis érzékeny reflexió a jelenre, amit egy expresszív erővel bíró Lucifer mozgat. Ahogy arról az a bizonyos, sokszor idézett Joplin kacaj tanúskodik, egyszerre lehet félelem és erő egy ördögi, mégis ártatlan kacajban. Lehetséges, hogy tényleg csak apró mozzanatokon múlik egy család létezése a történelemben, amit talán csak egyetlen luciferi erő akar megbolygatni? Ha igen, akkor Esterházy reakciója végszóként csak annyi: „That’s it.”.
Gál András Andor, Szakál Dóri
