Csokonai Vitéz Mihály vendégül látja a múzsákat  ‒ irodalmi estek

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY VENDÉGÜL LÁTJA A MÚZSÁKAT

Irodalmi estek

 

2013 őszén a Csokonai Színháznak és a Déri Múzeumnak köszönhetően a magyar és az európai irodalom, a zene valamint a vizuális művészetek havonta egy estén – minden hónap második csütörtökjén – Debrecenben találkoznak. 2013 őszén ugyanis a Déri Múzeum gyönyörű díszterme újra hozzáférhetővé válik a debreceniek számára. Kiváló lehetőség ez, hogy a múzeum újrafogalmazza viszonyát közönségével, és több funkciójú közösségi térré váljék. 2013 őszén színházunk új művészeti programmal vág neki az évadnak. Természetes a törekvése, hogy új tereket, világokat, új közönségrétegeket fedezzen föl, hódítson meg és kössön magához. A két szándék közös irodalmi estek formájában találkozik, melyeknek tematikája a Csokonai Színház bemutatóihoz kötődik, a Déri Múzeum munkatársai pedig különleges Múzsa-idézőkként egy-egy műtárgyat vagy múzeumi eseményt társítanak mindegyik témához. Opera évadunk kiemelkedő eseménye egy ősbemutató: Federico Garcia Lorca két bábjátéka alapján Vajda János zeneszerző komponált kortárs operát. Az eseményhez kapcsolódva a fiatalon meggyilkolt legendás spanyol költő verseinek újra felfedezésére vállalkozik az első est, amelyhez autentikus zenei hátteret egy kiváló flamenco gitáros játéka szolgáltat. Sorozatunk a huszadik századi magyar irodalom két meghatározó nőalakjának szellemét is föleleveníti: Nemes Nagy Ágnesét és Szabó Magdáét. Színházunk bemutatói között előbbitől a gyerek- és ifjúsági közönségnek szánt Bors néni szerepel, utóbbitól a lassan klasszikussá váló Régimódi történet. Az irodalmi estek lehetőséget kínálnak, hogy a két alkotó gazdag életművének más rétegeit is megmutassuk. Nem sok nyelv színházi közönsége dicsekedhet azzal, hogy Stanislaw Wyspiansky, e különleges szellemű lengyel szerző darabjait magas színvonalú, értő fordításban élvezheti. Spiró György műfordításainak köszönhetően a magyar nyelv ilyen. A Novemberi éj című darab és szerzője köré álmodott lengyel költői estünkön a képzőművészet is fontos szerepet játszik, lévén Wyspiansky eredetileg festőművész. Az utóbbi évek során Borbély Szilárd versköteteinek és tanulmányainak köszönhetően Debrecen irodalmi életének meghatározó alakjává vált. Művei folyamatosan jelen vannak a Csokonai Színház deszkáin is (Halotti pompa, Dea Debrecen, Jászai). E gyümölcsöző művészi-emberi kapcsolatot építi tovább A testhez című kötet alapján összeállított műsorunk, a szerző személyes jelenlétében. A Nevető antikvitás című est tematikus évadunknak az ókori görög színházról alkotott képét árnyalja az irodalom és a humor szoros kapcsolatának felmutatásával, a DESZKA Fesztivál keretében a Színházi Világnapon a nemrég elhunyt Hubay Miklós Elnémulás című darabját fogalmazzuk újra, melynek főszereplője a pusztulásra ítélt anyanyelv, a Költészet Napja előtti estén természetes, hogy József Attilára gondolunk, az évad utolsó irodalmi estjén pedig William Shakespeare születésének 450. évfordulójáról emlékezünk meg.

A gondosan megválogatott, és dramatikus szerkezetbe állított szövegeket zenei betétek – köztük megzenésített költemények – tagolják. A vizuális keretet vetített képek és dinamikus világítási struktúra biztosítják, s mivel a Déri Múzeum eredeti formájában helyreállított dísztermében a tágas tér szabadon formálható, a mobil dobogó rendszer játékossá, költőivé, egyúttal funkcionálissá varázsolja a nézőkkel megtöltött teret. Az estek szövetében olykor rövid koreográfiák is helyet kapnak, és ha kell, szakértők vázolják föl a szövegek pontos megértéséhez szükséges szellemi-történelmi hátteret. A megvalósításban részt vevő alkotók minden estnek önálló formát keresnek, melynek egyedisége tovább növeli az előadások értékét, amiként a Déri Múzeum Múzsa-idézői is.

 

 

Program előzetes

2013. szeptember 25.kivételesen szerda!

Federico Garcia Lorca

énekelt és szavalt versek

Szereplők:
Ráckevei Anna,
Újhelyi Kinga,
Vaszkó Bence

Gitáron közreműködik:
Homonnai Varga András

Rendező: Mispál Attila

Múzsa-idéző

Az első találkozáshoz társított műtárgy a Déri Frigyes-gyűjteményből kiválasztott spanyol feszület. Élet és halál drámai feszültségét az emberi szenvedés megejtő nyomai teszik mélyen átélhető állapottá. A barokk korból származó elefántcsont korpusz a kegyelmi állapotban történő halálra reflektál.

feszület-Lorca3

 

2013. október 10.

Nemes Nagy Ágnes est – A NAP UGYANIS FELKEL

Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János és az Újhold más költőinek verseiből, esszéiből

írta és szerkesztette: Pesty-Nagy Kati

Szereplők:
Olasz Szabó Soma,
Varga Klári,
Krajcsi Nikolett,
Olt Tamás

Zenei közreműködő:
Dargó Gergely

Irodalmi munkatárs:
Orosz Csenge

Rendező: Pesty-Nagy Kati

Múzsa-idéző

Nemes Nagy Ágnes Istenről című versének kézirata Kiss Tamás író, költő, irodalomtörténész hagyatékából. A magántulajdonban lévő műtárgyat első ízben láthatja a nagyközönség, az örökös Kiss Anna jóvoltából

 

2013. november 14.

Szabó Magda

Szereplők:
Bakota Árpád
Csikos Sándor
Edelényi Vivien
Garay Nagy Tamás
Juhász Árpád
Kubik Anna
Orosz Csenge
O Szabó Soma
Papp István

Közreműködnek:
a Csokonai Nemzeti Színház Kórusa, karvezető: Gyülvészi Péter,
valamint a Sárga Áspis Projekt

Szerkesztő-rendező: Csikos Sándor

Múzsa-idéző

Az előadáshoz kapcsolódóan a Déri Múzeum munkatársai rendhagyó irodalmi sétára hívják az érdeklődőket. A belvárosi út során nemcsak az írónő személyes élettereit, gyermek- és ifjúkorának helyszíneit keresik fel, hanem megidézik az Ókút és a Régimódi történet hangulatát, a század eleji cívisváros arculatát is.

 

2013. december 12.

Lengyel irodalmi est

Bevezetés a lengyel költészetbe – Czeszław Miłosz, Wisława Szymborska, Zbigniew Herbert –

Szereplők:
Ráckevei Anna és a Kaposvári Egyetem másodéves színművész szakos hallgatói

szerkesztő-rendező:
Mispál Attila

Múzsa-idéző

A Déri Múzeum Múzsaidéző műtárgyként azt a 16. századi szárnyas sisakot mutatja be, amit Báthory István terjesztett el magyar mintára a lengyel szárnyas lovasság körében, miután elfoglalta a lengyel trónt. A kovácsolt sisak igazi remekmű, s ezt nemcsak a félgömb alakú, azaz a magyar modorú nyakvédő, hanem a nyolcsávú, apró szívformákkal átlyukasztott vasszárnyak is igazolnak. Ez utóbbi vonatkozásában talán hermészi leleménnyel van dolgunk, hiszen az egyik feltételezés szerint a vágtázó lengyel lovas áttört mintájú sisakja az ellenség megtévesztésére erőteljes és rémisztő hangot adott.

114677 fegyverek

 

 

2014. január 9.

Borbély Szilárd: A testhez

Szereplők:
Edelényi Vivien
Kubik Anna
Orosz Csenge
Ráckevei Anna
Szanyi Sarolta
Szűcs Kata
Vaszkó Bence

zene
Mizsei Zoltán

szerkesztő-rendező
Mispál Attila

A versek elhangzása utáni kötetlen beszélgetésen vendégünk Jelenits István piarista atya, irodalomtörténész.

Múzsa-idéző

Ezúttal egy megdöbbentő újkőkori lelet a Déri Múzeum múzsaidéző műtárgya. A többfunkciós gödörből nagy tárolóedény, belőle pedig egyéves kisfiú zsugorított helyzetű csontváza került elő. Az ún. pithoszos temetkezés ebben az időszakban nagyon ritkán fordult elő a Kárpát-medence területén.

BSZ csecsemőcsontváz

Megtekintését csak felnőtt nézőinknek ajánljuk.

 

2014. február 13.

Ülni, állni, ölni, halni
(Tiszteletadás József Attilának)

Szereplők:
Dargó Gergely
Mercs János
Juhász Gergely
Papp István
Szalma Noémi
Vaszkó Bence

József Attila és Kosztolányi Dezső műveinek felhasználásával
írta és rendezte:
Olt Tamás

Megtekintését csak felnőtt nézőinknek ajánljuk.

Múzsa-idéző

A Déri Múzeum kamara-kiállítása az iparművészeti gyűjtemény antik darabjaival az átváltozás témáját idézi meg.

 

2014. március 27.

Hubay Miklós: Elnémulás

a DESZKA Fesztivál keretében a Színházi Világnapon

Szereplők:
Újhelyi Kinga,
Bakota Árpád,
Kristán Attila

Rendező:
Árkosi Árpád

 

2014. április 10.

Nevető antikvitás

Szereplők:
Jámbor József, valamint a Társulat
Krajcsi Nikolett
Edelényi Vivien
Dánielfy Zsolt
Mercs János
Vaszkó Bence
Kiss Gergely Máté

Rendező: Jámbor József

 

 

2014. május 8.

William Shakespeare – irodalmi est

Szereplők:
Ágoston Péter
Csikos Sándor
Edelényi Vivien
Gemza Csongor
Vaszkó Bence
Vásári Bálint

zene
Dargó Gergely

mozgás
Katona Gábor

mozgókép
Jóvér Csaba

Rendező: Mercs János