(Forrás: http://www.dehir.hu/) 2016. 05. 01. Szénási Miklós
Nem olyan túl régen, még Vidnyánszky Attila színidirektorsága idején (tehét nagyjából tíz éven belül) már láthatta a debreceni közönség a Karnyónét. Szűcs Nellivel, Trill Zsolttal, Varga Józseffel, Orosz Melindával, Ivasokovics Viktorral, Rácz Józseffel, Kacsur Andrással és Kristán Attilával. Ha ebben a szezonban ismét műsorra került a több mint kétszáz éve (1805-ben, 32 évesen) elhunyt Csokonai (a teátrum névadójának) darabja, azt leginkább a színházi jubileum indolkolhatja. Kétség nem férhet a költő nagyságához, de a hétköznapokban azért aligha tüntetnek tömegek, hogy több Csokonai-művet a tankönyvekbe vagy a világot jelentő deszkákra. Ettől függetlenül helye van Csokonainak a színházban is, az életünkben is – azzal együtt, hogy a Karnyóné azért nem egy Rómeó és Júlia.
A (vendég)rendező Méhes László már az előző évadot záró Goldoni-komédiában, A chioggiai csetepatéban is meg tudta mutatni, s mulatság tárgyává tenni az emberi gyarlóságokat. Most sincs ez másképpen. Remek alapanyag ehhez a Karnyóné, melynek címszereplője, a gazdag kanizsai kereskedő felesége (Oláh Zsuzsa) az özvegyek nem túl fényes életét éli, férjéről (Bicskei István) ugyanis évek óta nem kapott hírt, és szentül hiszi, meghalt. Magányos, szeretetre és szerelemre vágyik Karnyóné. Van is két udvarlója Tipptopp (Janka Barnabás) és Lipitlotty (Pál Hunor) személyében, akik persze valójában a pénzére hajtanak. Karnyónét azonban elvakítja a vágy. Nem rossz asszony különben, de veri az élet. Férje akkor sem volt igazán jó társa, mikor élt. Felnőtt fiuk, a seprűnyélen lovacskázó Samu (Papp István) szellemileg erősen visszamaradott; szobalányára, Borisra (Mészáros Ibolya) és boltoslegényére (Dánielfy Zsolt) pedig jó, ha figyel. Az ilyen történetek persze rossz véget érnek. Ezúttal inkább előbb. Tipptopp belezúg Borisba, s hogy őt is megszerezhesse Karnyóné kasszájával, Lipitlottyot eltakarítaná az útból. Aki először bedől Tipptopp trükkjének (aki elhiteti vele, hogy nyert a lottón), de miután rádöbben, hogy csalás áldozata lett, visszatér, s lelövi vetélytársát.
Van itt tehát minden: vérbeli börleszket látunk, mulatságos krimielemekkel és harsány pajzánságokkal fűszerezve, egyes jelenetek (színészek ki, s be) pedig áttetsző drapérián keresztül tűnnek elénk, s ez még inkább modern, fiilmszerű hatást kelt. A szereplők majdnem úgy beszélnek, mint mi, két évszázaddal később. Bár a szöveg zenéjének elég különös a hangzása: nem is régiesnek tűnik, hanem mintha a szereplők a magyar nyelvet mindnyájan törnék, vagy felnőttként tanulták volna. Emellett a két kérő tarka ingeiben, kalapos, öltönyös megjelenésével akár ha a szomszédos román tájakról keveredett volna ide. Csokonai annak idején komédiát írt: lehet is jókat nevetni ezen az előadáson. Ám mikor elhalkul Dargó Gergely fergeteges és nagyon hatásos zenéje, akkor Oláh Zsuzsa Karnyónéja időnként kilép a szórakoztatás harsány világából. Félelmetes erő van benne, s nagyon nagy bátorság, ahogy megmutatja a korosodó, az évek múlását elfogadni csak nehezen képes, esendő embert, aki mintha kortársunk lenne.
Tudjuk, hogy manapság megöregedni bűn. A világ csakis a húszéveseké. Minden és mindenki hozzájuk igazodik, őket veszi alapul. Mindenki örökké akar élni, és természetesen örökké fiatalon. Erre vágyott Michael Jackson, de Madonna, Demi Moore és Pamela Anderson is. Ahogy száguldunk előre a jövő felé, egyre kevésbé különböznek egymástól a tizenévesek meg a nyugdíjasok. Csak az évek, évtizedek húzódnak köztük áthidalhatatlan szakadékként. Karnyóné testi és lelki szerelemre egyaránt vágyik, mintha még csak 20 éves lenne. Csak éppen roppantul nehezen viseli ráncait, súlyfeleslegét, fokozódó testi veszteségeit. De van, amit mégiscsak tudomásul kell vennie, mert az arcába ordítják. Azt, hogy őt ez a két szeleburdi – mai szóhasználattal: aljas csaló – csakis a pénzért rajongja körül. Ugyan a háttérből Kuruzs (Garay Nagy Tamás) osztja az igét és a (fél)igazságokat, ez a történet megállíthatatlanul száguld a lejtőn a biztos vég felé.
