GEMZA MELINDA
színházi nevelési- és színháztudományi szakember, műfordító
19_melinda_lanyok_18_08_30Komolyan veszem a fiatalokat. Pedagógusnak készültem, de a hagyományos iskolai kereteket szűkösnek érezve más utakat kerestem. Így találtam rá a drámapedagógiára, színházi nevelésre, melynek segítségével meg tudtam valósítani az elképzeléseimet. A drámák mentén kialakuló beszélgetések mindig új utakat mutatnak, és azzal a reménnyel töltenek el, hogy az emberség nem fog eltűnni.
Munkám során nagyon sok fiatallal van szerencsém találkozni, és a legnagyobb megtiszteltetés számomra, ha megosztják velem, velünk a gondolataikat.

MADÁK ZSUZSANNA
színházi nevelési szakember, rendező, író-dramaturg, színész
08_melinda_lanyok_18_08_30_rÚgy gondolom, hogy egy felelősen gondolkodó színháznak feladata, hogy gyermek- és ifjúsági előadásaival is reflektáljon kortárs problémákra, hogy olyan társadalmi, emberi, közösségi kérdéseket vessen fel, amelyekkel dolga van a fiataloknak, hogy erősítse bennünk az egyéni és társadalmi felelősségvállalás igényét. Meggyőződésem, hogy csak így tud viszonyítási ponttá válni életükben a színház. Egy interaktív előadás vagy egy előadáshoz kapcsolódó foglalkozás keretet kínál a közös gondolkodásra,
amelyben lehetőségünk van egymástól tanulni. Ideális esetben mindenki tanul mindenkitől. A fiatalok a történeteken keresztül egymástól tanulnak magukról és az őket körülvevő világról, mi alkotók pedig a fiatalok gondolatai által lehet, hogy másként fogjuk látni azt a történetet, amit számukra kínáltunk, ezáltal nyilván a világunkat is.

VARGA NIKOLETT
színházi nevelési szakember, kulturális szervező
02_melinda_lanyok_18_08_30_rA játék egész életemben fontos szerepet játszott. Nincs is izgalmasabb annál, mint játszva megismerni egymást, a körülöttünk lévő világot, miközben biztonságos közegben tanulhatunk és gondolkodhatunk róla. Drámapedagógusként megtapasztalhattam, hogy a különböző dramatikus formák, készségfejlesztő játékok vagy a teljes csoporttal végzett szerepjátékok milyen jól szolgálják a legkülönfélébb tanítási/nevelési célokat. Fantasztikus lehetőségnek tartom, hogy egy ilyen sokszínű és virágzó területen dolgozhatok: a színház nyelvén mesélhetünk a  fiataloknak számukra fontos dolgokról. Az életből emelünk át történeteket a művészetbe, és az így megszerzett tapasztalati tudást a gyerekek újból visszacsatolhatják a saját életükbe. De a legcsodásabb, hogy mi is minden nap tanulhatunk tőlük.

A PROGRAMBAN RÉSZT VEVŐ SZÍNMŰVÉSZEK:

Balázs-Bécsi Eszter, Benedek Tímea, Bolla Bence, Csata Zsolt, Edelényi Vivien, Horváth Julianna, Kiss Gergely Máté, Kránicz Richárd, Mészáros Ibolya, Mercs János, Nagy Kíra, Papp István, Rózsa László, Takács Dániel, Tolnai Hella, Vranyecz ArtúrWessely Zsófia akik mérhetetlen alázattal és kíváncsisággal vállalják a program sajátosságaiból adódó plusz feladatokat.

ALKOTÓTÁRSAINK:
Cziboly Ádám és Bethlenfalvy Ádám – az InSite Drama szakemberei –, illetve Romankovics Eda, akik mind a színészek drámapedagógiai képzésében, mind a foglalkozások, színházi nevelési előadások interaktív részeinek megtervezésében alkotótársaink.