CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY VENDÉGÜL LÁTJA A MÚZSÁKAT

Borbély Szilárd: A Testhez

Ódák & Legendák

 

A belépőjegyek a Csokonai Színház jegypénztárában vásárolhatóak meg.

a Csokonai Nemzeti Színház zenés irodalmi estje a Déri Múzeumban Borbély Szilárd emlékére

Borbély Szilárd A Testhez című kötetében bonyolult kompozícióba rendezve sorakoznak, és kerülnek egymást értelmező viszonyba a magzatukat elvetető vagy elvesztő anyák dokumentált történeteiből, az Aranylegenda motívumaiból és holokauszttörténetekből alakított prózaversek, ezek a szokatlan formájú jelenkori legendák és ódák. Sajátos összefüggésrendszer bontakozik ki az egymás után rendezett szövegekből, mely azt sugallja, hogy a tömeges és intézményesített emberölés egyáltalán nem pusztán korábbi korok – valamilyen bűnös politikai rendszerhez vagy eszméhez kötődő – sajátossága, hanem folyamatosan zajlik a jelenben is, Magyarországon éppen úgy, mint az összes felvilágosult és művelt európai államban. Legföljebb nem tudunk róla, vagy nem veszünk róla tudomást.

A Csokonai Színház művészeinek tolmácsolásában a kortárs költészet eredendő távolságtartásával lejegyzett szövegek átélhető emberi tartalmakká válnak, szembesíteni képesek a hallgatóságot saját megélt traumáival, és még inkább kidomborítják a fenti gondolatot. Estünk zavarba ejtő és felkavaró – az élet mindenkori védelme jegyében. Megtekintését csak felnőtt nézőinknek ajánljuk.

Amikor januárban zsúfolásig telt ház előtt először adtuk elő a műsort, titkon azt reméltük, lesz még alkalom, amikor megmutathatjuk a szerzőnek is. Borbély Szilárd másként akarta. Az ő emlékezetére hangzanak fel most újra az általa megformált szövegek.

Megtekintését csak felnőtt nézőinknek ajánljuk.

Egyelőre ennek az előadásnak nincs kitűzött időpontja.

Múzsa-idéző

BSZ csecsemőcsontvázEzúttal egy megdöbbentő újkőkori lelet a Déri Múzeum múzsaidéző műtárgya. A többfunkciós gödörből nagy tárolóedény, belőle pedig egyéves kisfiú zsugorított helyzetű csontváza került elő. Az ún. pithoszos temetkezés ebben az időszakban nagyon ritkán fordult elő a Kárpát-medence területén.

Szereposztás

Edelényi Vivien
Kubik Anna
Orosz Csenge
Ráckevei Anna
Szanyi Sarolta
Szűcs Kata
Vaszkó Bence

zene
Mizsei Zoltán

szerkesztő-rendező
Mispál Attila

 

Bemutató időpontja: 2014. január 9.

Az est során a fenti kötet következő versei hangzanak el:

A Testmélyhez
A Margitszigeten
A csigavonalhoz
A szemeteskosár
Az Anyaghoz
Az oxigénhiány
A Gravitációhoz
A probléma
A kötéltáncoshoz
A tízezer
A Magzathoz
A lavór
A Gondolathoz
A sámli
A Testhez

Fotógaléria

Fotó: Máthé András