(Forrás: http://www.hajdupress.hu/) 2018. 12. 09. Gyürky Katalin
A Csokonai Színházban a 2017-es Debreceni Irodalmi Napok apropóján adták elő Szívlapát címmel azt a kortárs versantológia költeményeit feldolgozó produkciót, amelyet most, 2018 decemberében a Csokonai Ifjúsági Program keretében egy, középiskolásoknak szánt feldolgozó foglalkozással is bővítettek a teátrum ifjúsági programokért felelős munkatársai. Az előadást követő feldolgozó órán jártunk.
A 2017-es előadásról, amelyet Mercs János rendezésében, és rajta kívül még négy színművész illetve koreográfus: Mészáros Ibolya, Zeck Juli, Bakota Árpád és Katona Gábor közreműködésével láthatott a közönség, már közöltünk egy kritikát, amely itt olvasható: http://www.hajdupress.hu/cikk/szivunkbe-lapatolt-versek. Ezt a produkciót, amely a Péczely Dóra szerkesztette Szívlapát című kötet nyolcvanöt kortárs szerzőjének százötven verséből húszat állít színpadra, ez alkalommal azonban a diákok nemcsak megnézhették, hanem a látottakat Varga Nikolett, a Csokonai Ifjúsági Program munkatársa és az előadást rendező Mercs János kalauzolása mellett fel is dolgozhatták.
A feldolgozó óra két részből állt. Az első részében Varga Nikolett azt kérte a diákoktól, hogy tegyenek fel kérdéseket – bármilyen kérdést, ami eszükbe jut – az előadással kapcsolatban a színpadra a produkció után visszatérő rendezőhöz. A kezdeti és szokásos „félénkséget” követően a középiskolások már a kérdéseiket illetően is rendkívül kreatívnak bizonyultak. Például volt, akit az érdekelt, hogy a kötetben szereplő versek kiváltotta érzelmek mennyiben befolyásolták/befolyásolják a színművészeket, volt, akit az érdekelt, hogy mit szimbolizálnak a versmondás alatt látható mozgásformák, és volt, aki az iránt érdeklődött, hogy mit jelent egy, a darab folyamán a falra rajzolt alak, amely Mészáros Ibolya keze munkáját dicséri.
Mercs János minden egyes kérdésre a lehető legátfogóbban, ugyanakkor humorosan válaszolt. Mint elmondta, rendkívül nagy hatással voltak rá a kötet versei – nyilván amiatt is, mert rendezőként rengeteget foglalkozott velük -, viszont, amikor a színpadon mondja az ezekből a versekből az előadásban rá esőket, akkor egyszerre kell bennük lennie érzelmileg, ugyanakkor úgy kell szavalnia, hogy már ne rá, hanem a hallgatóságra hassanak az elhangzott sorok. A Mészáros Ibolya falra festette alakkal kapcsolatban a kötet versei közötti mélyebb összefüggésekre döbbentette rá az ifjúságot Mercs János. Ugyanis a színművésznő akkor rajzolja ezt az alakot a falra, s ír köré egy mondatot, amikor a terem másik oldalán Bakota Árpád épp az egyik, sok minden más mellett a szerelemről is szóló verset szavalja. Így a rajz értelmezhető a versmondó Bakota falra vetülő árnyékaként is, de az előtte a Mészáros Ibolya elszavalta Asszimetriák című vers szerelmi tematikájának, a másik iránti vágynak is lehet a szimbóluma. A darab koreográfiájával kapcsolatban pedig a diákok azt tudhatták meg a színművésztől, hogy mivel önmagában húsz verset elszavalni nem túl izgalmas dolog, Katona Gábor koreográfus „költött” ezekhez a versekhez különböző mozgásformákat, amelyeket aztán együtt, Mercs Jánossal raktak össze véglegesre. A cél ilyen esetben mindig az, hogy a mozgás ne illusztrálja a verset, hiszen alapszabály a színházban, hogy amit mondanak, azt megmutatni már ne mutassák meg. Így a mozgásformák szintén a hatáskeltés eszközévé válnak: a verssel együtt a befogadó hangulatán, aktuális érzékelési képességén és lelki állapotán múlik, hogy mit lát bele egy-egy, a szavak mögött felsejlő koreográfiába, illetve az hogyan befolyásolja a versértelmezését.
A feldolgozó óra második felében pedig a szervezők még inkább számítottak a fiatalok kreativitására, hiszen arra kérték őket, hogy a Szívlapát című kötet egyik versének egy versszakát – természetesen Mercs János segítségével – most, ez esetben ők állítsák színpadra. A kiválasztott részlet Gerevich András Gyermekkori sötét szobák című költeményének II. versszaka volt, amely így hangzik:
„Éjjel mindig felriadtam, / és hallgattam, ahogy a szekrényben Darth Veder szuszog: / várt, hogy lecsapjon rám. / Felkapcsoltam a villanyt, / és a takaró alá bújtam, / mozdulatlanul, mereven feküdtem és izzadtam a melegben, /mert Darth Veder órákon át a szekrényben állt és várt, /és a ruháim közt felgyűrődött a fekete palástja. / Ma sem értem, miért nem tört soha rám.”
A „versrendezés” előtt Varga Nikolett arra volt kíváncsi, hogy vajon miről szól a kamaszok számára ez a vers? A válaszok a következők voltak: a gyermekkori sötétben való félelemről, a magány és elhagyatottság érzéséről, s arról, hogy a sötétség ellenére a lírai én gondolatai mégis világosak és éberek – hangzottak a kiváló válaszok. Ettől kezdve pedig az ezekben a válaszokban rejlő mondanivalót vitték színre a diákok úgy, hogy először eldöntötték: Mercs János a versmondás közben nem egyedül lesz a színpadon, hanem a magányát érzékeltetendő, néhány diák ott lesz körülötte, de neki hátat fordítva. A színpadot is ők rendezték be: így került középre a lírai én ágya, ahol felriad. A félelem érzését a színművész-rendező hangjának remegésével kérték érzékeltetni, és lehetőségük nyílott arra is, hogy a teátrum technikusai segítségével a fényeket is beállítsák ehhez a nyomasztó gyermekkori élményhez. Mindehhez pedig már csak némi zongoraszó kellett – az egyik lány ezt is vállalta –, s megszületett a versszak színre vitele, amely ahhoz képest, hogy először csinálták a diákok, meg kell mondjam, kiválóan sikerült.
