“Az ünnep azé, aki várja” – online adventi kalendáriumot indítottunk

Az idei év ismeretlen nehézségek elé állított mindannyiunkat. A szeretteinkért való aggodalom, a mindennapok bizonytalansága, az egzisztenciális félelmek, a színháziak életében a kapuk bezárása váratlan, olykor nehezen feldolgozható lelki kihívásokat okozott. Most az év egyik legszebb időszakához érkeztünk, hisz beköszöntött az advent, a karácsonyi várakozás ideje. Szabó T. Anna verse mankóul szolgál, mert micsoda ünnep lesz, ha türelmes várakozás után végre újra együtt nézhetjük majd színészeinket!

A Csokonai Színház társulata a rekonstrukció idejére kiköltözött a 155 éves történelmi épületből. Új helyre került a műbajusz ragasztója és az operák monumentális díszletei is. Elképesztő munka volt, de tudjuk, hogy a kiböjtölt órák, napok, évek után valódi ünnep lesz az új színházban tartott első előadás. A bizonytalanság egyelőre ott kísért abban is, hogy tudunk-e majd széles családi körben, nagy családi asztalnál ünnepelni vagy óvnunk kell idősebb, kiszolgáltatottabb szeretteinket. A Csokonai Színház társulata a próbák mellett szívvel-lélekkel igyekezett, hogy adventi naptárában ikonikus karácsonyi filmekből vett jelenetekkel, kreatív ötletekkel, zenével, költőink, íróink gondolataival támogasson mindenkit a belső elcsendesedésben, az ünnepi készülődésben.

Az adventi naptár egyes videóit minden nap facebook oldalunkon, valamint itt, a honlapunkon tesszük közzé.

Videógaléria

December 1.

December 2.

December 3.

December 4.

December 5.

December 6.

December 7.

December 8.

December 9.

December 10.

December 11.

December 12.

Vágólap01

December 13.

December 14.

December 15.

Vágólap01

December 16.

December 17.

Vágólap01