forrás: dehir.hu
Nemrég csillagtúrára hívta a kicsiket az általa színpadra állított A kis hercegben, de az utóbbi években láthattuk a Művészet írójaként, a Hogyan nevezzelek? professzoraként, az Augusztus Oklahomában seriffjeként, és Almádyt alakította a Játék a kastélyban című Molnár-darabban is a színész, aki épp két évtizede jött a Csokonai Színházba.
Dehir.hu: Talán nem túl gyakori, hogy egy színész két évtizedet ugyanabban a színházban tölt el, ahová az egyetem elvégzése után szerződött. Sosem vonzotta a változás, hogy kipróbálja magát másik társulatban?
Vranyecz Artúr: Magánjellegű okok úgy hozták, hogy az itt maradás egyértelmű volt. Másrészt azt éreztem, ha egy kicsi helyem is van, nekem tökéletesen megfelel. Nyilván vonzott a változás, gondolkodtam is rajta többször, mikor a barátaim elszerződtek, de mégis úgy alakult, hogy itt vertem gyökeret.
Dehir.hu: Ha ma változtathatna a múltban visszafelé, megtenné?
Vranyecz Artúr: Alaptermészetemnél fogva olyan vagyok, aki tud boldogságot találni abban, ami van. Nem feltétlenül keresek valami mást. Ebben a húsz évben olyan impulzusok értek, annyira sokszínű szakmai és baráti hatások, hogy ezzel elégedett voltam. Nyilván vannak vágyak és álmok, anélkül nem lehet létezni, de a reálisnak nevezhető álmaimat akkor mertem álmodni, amikor már sínen voltam. Amikor egyetemista voltam, a városom, Kolozsvár 500 kilométerre volt Budapesttől. Csak akkor engedtem meg magamnak, hogy honvágyam legyen, amikor a vonatjegy már a zsebemben volt. Addig azzal foglalkoztam, amivel kellett. Ritkán tudtam hazamenni, így aztán mikor meglett a vonatjegy, már alig bírtam magammal.
Dehir.hu: Ennyire tudatos? Ilyen kontroll alatt tudja tartani az érzelmeit?
Vranyecz Artúr: Ezt bátortalanságnak is nevezhetjük.
Dehir.hu: Nincsenek irracionális vágyai?
Vranyecz Artúr: Nincsenek.
Dehir.hu: Volt olyan, amikor mégis szét akarta feszíteni a falakat?
Vranyecz Artúr: Ha eljutsz egy ilyen falig, akkor te lépsz ki vagy megváltoztatod a körülményeket. Átalakítod a falakat valami mássá. Én próbálok hatni a környezetemre, ha van rá módom, vagy elfogadom a helyzetet. Nem veszem elő a csákányt.
Dehir.hu: Amikor kisebb szerepeket kapott, azokban is megtalálta ezt a korábban említett elégedettséget?
Vranyecz Artúr: Ilyenkor találtam olyan elfoglaltságot, ami leköt. A rendezést, az oktatást. Ez utóbbit nem én kerestem, először nemet mondtam, aztán meggyőztek, hogy próbáljam meg. Nem gondoltam, hogy friss diplomával bárkit is bármire tanítanom kellene. Úgy éreztem, hogy ehhez még nagyon sokat kell fejlődnöm.
Dehir.hu: A tanítás, az, hogy a szakma elméleti hátterével is folyamatosan foglalkozik, támogatja a színészetben?
Vranyecz Artúr: Szemléletmódban igen. Más szemszögből is meg kell néznem ugyanazt az alkotást. A kreativitásnak több vonatkozásában kell jelen lennem, ami kihat a munkákra.
Dehir.hu: Tudatosan készült a színészi pályára? Volt családi indíttatása?
Vranyecz Artúr: Igazából a környezetem tolt ebbe az irányba, a gimnáziumi tanárok és a barátaim javasolták, hogy ezen a téren lenne keresnivalóm. Sokan támogattak és szerették, amit csinálok, ami erőt adott és segített. Nem akartam feltétlenül a színpadon lenni. A család, ahonnan jövök, erősen reális beállítottságú, igazából nem merült fel a művészeti vonal. A művészet iránti érzékenységre talán nagyapám vezetett rá, aki hobbiból olajfestményeket festett és remek virágcsokrokat készített. Néha felrémlik, ahogy a dália és kardvirágcsokrokat átkötöm a vékony dróttal, ami olykor az ujjbegyembe szúr.
Dehir.hu: Az sem jelentett útravalót, hogy Kolozsváron nőtt fel, ahol egy nemzetközi hírű színház működik?
Vranyecz Artúr: Varázslatos előadásokat láttam ott, és azt gondoltam, hogy a színész bármilyen szerepet el tud játszani. Nem voltak bennem olyan megkötések, hogy meddig terjednek a lehetőségek, a képességek, vagy hogy mit jelent az alkat.
Dehir.hu: Mikor jött rá, hogy ezek fontos szempontok?
Vranyecz Artúr: Mikor átestem egy-két szereposztáson a színházban. Szép lassan nyílt meg a világ.
Dehir.hu: Sokszínű az a paletta, amiben színészként mozog. Egy-két éve a legtöbbet színpadon lévő színész volt.
Vranyecz Artúr: Volt olyan periódus a Csokonaiban eltöltött éveim során, amikor azt éreztem, hogy egy Jolly Joker vagyok, akire teljesen különböző jellegű szerepeket lehet osztani. Nagyon aktív időszak volt ez az életemben, rengeteg energiám volt és ezeket a feladatokat örömmel vettem. Jó értelemben véve voltam nagyon leterhelt, ami egy inspiráló állapot, mert minőségi és értékes megbízásokat kaptam.
Szeretem a mindennapi életemben is megteremteni ezt a sokszínűséget: ha nem a színházban, akkor a tanításban, vagy a mindennapi ténykedéseimben.
Legutóbb a Kisherceg rendezése foglalkoztatott vizuális, zenei és szerkesztési téren, de az életemben benne van ezzel párhuzamosan több téma: a Pillangókisasszony, Verdi Trubadúrja, amire egyetemi hallgatókkal készülünk. Mind a tanítás révén, és mind folyamatosan foglalkoztatnak, pörögnek bennem és mindig megtalálom azt az időt, amit az egyikre vagy a másikra szánok. Ezek mellett még nem említettem az aktuális színházi szerepeket, az elmúlt évadról áthozottakat, és az ideieket, amelyek igen szép számmal vannak.
Az interjú folytatását itt olvashatja.
