Az erőszak természetrajza a színpadon

18 éven felülieknek készít előadást a Csokonai Színház. Sarah Kane Szétbombázva című darabjának próbái a napokban kezdődtek. Az erőszak természetét vizsgáló drámát még csak egyszer játszották Magyarországon, miközben világszerte ismert, számon tartott, idézett kortárs alapmű.

3592_net
Bethlenfalvy Ádám (Fotó: Máthé András)

A ’95-ös londoni ősbemutatót óriási bulvárbotrány kísérte. A zseniális brit színműíró alkotásait a közönség egyik fele undorral, a másik fele csodálattal fogadta. Azóta számos neves színház tűzte műsorára, elősegítve, hogy ezt a nyers darabot valódi érdemeiért, különleges víziójáért értékelhesse a kortárs közönség. Az elismerően nyilatkozó kritikusok és pályatársak Sarah Kane darabjaiban a kíméletlen őszinteséget, az emberi sors iszonyatának leplezetlen feltérképezését tartják a művek legnagyobb erényének.

Ian, a középkorú, megfáradt, gint vedelő újságíró egy csilli-villi hotelszobába érkezik egykori szeretőjével, Cate-tel. Nem ugyanazt akarják egymástól, meg is van az ára. Kis hétköznapi erőszak. És egyszer csak berobban a kinti világ. De hol vannak egyáltalán? Érkezik egy katona, magával hozva az élet-halál helyzetek brutalitását.

Sarah Kane egyetemi tanulmányai után látta Jeremy Weller Mad (Őrült) című előadását, amelynek nyomán ráébredt, hogy a kísérleti színház az egyetlen hiteles kifejezési mód a számára: “Elkerülhetetlen, hogy mindaz, amiről tanulunk, már felfedezett terület. Íróként az foglalkoztatott, amit még nem fedeztek fel: új formát, új kifejezésmódokat akartam keresni.” – mondta egyik későbbi interjújában. A színházi forma határait a lehető legtágabban értelmező szerzőt ma a legjelentősebb színpadi írók között tartják számon.

Öt darabot hagyott maga után: Blasted – 1995 (Szétbombázva), Phaedra’s Love – 1996 (Phaedra Szerelme), Cleansed – 1998 (Megtisztulva), Crave – 1998 (Sóvárgás) és 4.48 Psychosis – 1999 (4.48 Pszichózis).

A Csokonai Színház február 20-án, a 28 éves szerző tragikus halálának évfordulóján mutatja be a darabot Bethlenfalvy Ádám rendezésében. A díszlet-és jelmezterveket Ondraschek Péter készítette. A háromszereplős dráma szerepeit Tolnai Hella, Mercs János és Papp István alakítja.