premierplakat_2016_muveszet_webSerge, Marc és Yvan hosszú idők óta barátok. Most azonban úgy tűnik, hogy barátságuk kockán forog. Serge horribilis összeget ad ki egy olyan kortárs alkotásért, mely Marc szerint átverés, hiszen a kép egyenesen értéktelen. A kortárs festmény megvásárlása megkérdőjelezi és megingatja a kettejük közti barátságot. Yvan mintegy békítő van jelen, míg el nem szabadulnak az indulatok.  Az esztétikai nézetkülönbségek miatt kirobbanó konfliktus elkerülhetetlenül felszínre hozza a régi nézeteltéréseket és eltitkolt dolgokra derül fény.
Yasmina Reza komédiája a művészetről való vitázás apropóján tulajdonképpen a barátságról tesz fel kérdéseket. Valóban képesek vagyunk elfogadni barátainkat olyanoknak, amilyenek? Vagy ez csak addig működik, míg konkrét helyzetbe nem kerülünk, melyben kiderül, hogy nézeteink nem mindenben egyeznek? Végül is mi a barátság? És ha nem élné túl a kíméletlen őszinteséget, lehet még barátságnak nevezni?

A Szerzőt az Agence VMA, Paris, Isabelle de La Patellière képviseli, Dominique Christophe-fal / L’Agence, Paris együttműködésben; a magyarországi bemutató a Theatrum Mundi Ügynökséggel (Budapest) kötött megállapodás alapján történik.

Kapcsolódó írások

 

Férfiak női szemmel − interjú Naszlady Évával

Sikerdarab Debrecenben: így látják a nők a férfiakat

Szeretettel minden megoldható

Egyelőre ennek az előadásnak nincs kitűzött időpontja.

Fotógaléria

Próbafotók:

Előadásfotók:

Fotó: Máthé András

Szereposztás

Fordító
Bognár Róbert

 

Marc
Bakota Árpád

Serge
Garay Nagy Tamás

Yvan
Vranyecz Artúr

 

Dramaturg
Adorján Beáta

Díszlet- és jelmeztervező
Berzsenyi Krisztina

Ügyelő
Sárkány Gyula

Súgó
Lezó Ádám

Rendezőasszisztens
Sóvágó Csaba

Rendező
Naszlady Éva

 

Bemutató időpontja: 2016. december 02.

Az előadás időtartama: 75 perc, szünet nélkül.

Videógaléria