premier_2017_a-varazsfuvolaA Varázsfuvola Mozart legtöbbet játszott műve, amely egyszerre mese, infantilis játék, filozófiai mű, igazi színház és zene, telis-tele rejtélyes utalásokkal, átitatva szabadkőműves szimbolikával, a felvilágosodás nagyszerű és magasztos eszméiével és máig ható illúzióival. Ez az az opera, amely minden alkotót arra inspirál, hogy megteremtse a saját Varázsfuvola-univerzumát. Erre tesz majd kísérletet a debreceni előadás is. Mozart zenéje zseniális, ugyanakkor a librettó olykor zavaros és látszólag vagy szándékoltan önellentmondásos, de talán pont ez az ellentmondásosság, a létezés ellentmondásossága áll ennek a műnek a középpontjában. Senki és semmi nem az, aminek elsőre látszik, talán csak a szerelem és a szeretet. Kialakulatlan, éretlen személyiségek, gyermekek futnak kígyók elől, és keresik, kergetik egymást, a boldogságot, kutatják az élet értelmét, miközben lehet, hogy az élete értelme maga a keresés. Ez a sokrétegű, egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató mű minden korosztály számára tartogat mondanivalót.

Kapcsolódó írások

Benne vagyok a zónában – interjú Rusznyák Gáborral

Hangatléták Mozart klasszikusában

Mi köze a farmerrucis madarásznak a Star Trekhez?

Csodavárás helyett elengedésre, belesodródásra hív a fuvolahang

A szépség ereje a bajnoki szíven

Egyelőre ennek az előadásnak nincs kitűzött időpontja.

Fotógaléria

Próbafotók:

Előadásfotók:

Fotó: Máthé András

Szereposztás

opera két felvonásban

Szerepkettőzések beosztása itt megtekinthető.

Szöveg: Emanuel Schikaneder

Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel, Szabó Sipos Máté

Sarastro, Ízisz főpapja
Kovács István Liszt Ferenc-díjas

Az Éj Királynője
Kolonits Klára Liszt Ferenc-díjas
Varga Viktória

Pamina
Molnár Ágnes

Tamino
Balczó Péter
Turpinszky Gippert Béla

Papageno, madarász fiú
Donkó Imre

Papagena, Papageno kedvese
Zábrádi Annamária

I. Dáma
Rendes Ágnes

II. Dáma
Bódi Marianna / Janovicz Zsófia

III. Dáma
Busa Gabriella

Monostatos, szerecsen
Böjte Sándor

Öreg pap
Wagner Lajos

Első őrt álló, fiatal pap
Biri Gergely

Második őrt álló
Antoni Norbert

I. kisfiú
Gulyás Botond
Karsai Marianna
Lengyel Alexandra
Sivadó Georgina

II. kisfiú
Mézes-Pataki Atos
Lőrinczi Miklós
Nagy Milán
Szmutkó Bence

III. kisfiú
Szmutkó Bence
Vattamány Mátyás
Nagy Ádám
Tőkés Levente

Közreműködik a Kodály Filharmonikusok Debrecen és a Csokonai Színház Énekkara.

Táncosok: Gáll Kitti, Kovács Nikolett, Szilágyi Zsófia, Steuer Tibor

 

Díszlet
Khell Zsolt

Jelmeztervező
Kristina Ignjatovic

Karigazgató
Gyülvészi Péter

Koreográfus
Katona Gábor

Koreográfus asszisztens
Laczó Zsuzsa

Korrepetitorok
Lengyel Andrea
Mazalin Vanda

Súgó
Dihen Viktória

Ügyelő
Szabó Krisztián

Rendezőasszisztens
Eperjesi Anikó

 

Rendező
Rusznyák Gábor

 

Az előadás időtartama: 180 perc egy szünettel.

 

Bemutató előadás: 2017. április 28.