imigyen-szola-louis-de-funes_2016_webValère Novarina francia színházi szerzőt és rendezőt már ötéves korában lenyűgözte Louis de Funès színpadi játéka. Azóta szüntelenül figyeli a színészeket, „érthetetlen” útjukat kulisszáktól a színpadig – az újjászületésüket. A művész 2009-ben mutatta be a Csokonai Színház társulatával a Képzeletbeli operett című darabját, amely öt estén át a párizsi Odéon színpadán is látható volt. A produkcióban Mészáros Tiborral játszatta el a „végnélküli regényíró” virtuóz monológját. Innen jött az ötlet, hogy megrendezze neki a Louis de Funès-t, egy másik szédítő monológot, amely a színész és a közönség közti színpadon játszódik, s a színház és a színész mibenléte kapcsán megfogalmazott gondolatokat tartalmaz. Louis de Funès itt valamiféle prófétává, színházi Zarathusztrává válik, aki titokzatos kinyilatkoztatásokat tesz a színész művészetéről.

 

Kapcsolódó írások

Novarina-darabbal vendégszerepel a MITEM-en a Csokonai Színház

Elismerés és közönségsiker a MITEM-en

IMIGYEN SZÓLA LOUIS DE FUNES

Tragédiák, komédiák és újrakezdések

Magányos társasjáték – interjú Mészáros Tiborral

A színész, a kellékes és Louis de Funes találkozása Debrecenben

Értő néző nincs, bátor és szabad van

A semmi és a tökéletes kombinációja

Egyelőre ennek az előadásnak nincs kitűzött időpontja.

Fotógaléria

Fotó: Máthé András

Szereposztás

monológ

Fordította: Rideg Zsófia

Játsszák
Mészáros Tibor és Horváth Sándor

 

Ügyelő
Karl József

Zene
Christian Paccoud

Rendezőasszisztens
Miklós Eszter

 

Rendező
Adélaïde Pralon és Valère Novarina

 

Bemutató időpontja: 2016. december 14.

Az előadás időtartama: 60 perc szünet nélkül.