CZL_6923 (1)

 

csip plakat_trigonometria_v5Történetünk három fiatalról szól. Lilla és Blanka nyolcadikosok, ötéves koruk óta legjobb barátnők. Lilla szerelmes Salamonba. Salamon már gimnazista, és igen népszerű a lányok körében. A lányok iskolájában pénteken bulit rendeznek. A bulin történtek átrajzolják a fiatalok közötti viszonyokat.

Osztálytermi előadásunk során a szerelem és barátság témája kerül fókuszba. Célunk, hogy az előadáson részt vevő fiatalokkal a színház nyelvén keresztül körbejárjuk azokat a dilemmákat, problémákat, helyzeteket, amelyeket történet szereplői végigélnek.

Az előadás időtartama: 105-120 perc (szünet nélkül)

A Trigonometria osztálytermi komplex színházi nevelési előadás az Interreg V-A Románia-Magyarország Együttműködési Program keretein belül megvalósuló, a „Román-magyar határon átnyúló képzési központ és értéktár a kulturális és történelmi örökség számára” (ROHU-446) elnevezésű projekt keretén belül valósul meg a Csokonai Színház szervezésében.
Jelen dokumentum tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.
www.interreg-rohu.eu

interreg logok

Fotók: Czinzel László

osztálytermi színházi nevelési előadás

A színdarabot írta: Romankovics Eda

Célkorosztály: 7-9. évfolyam

Játsszák
Balázs-Bécsi Eszter
Benedek Tímea
Bolla Bence

Látványtervezés
Mihály-Geresdi Zsófia

Kortárs szakértő
Gemza Villő

Színházi nevelési alkotótárs
Romankovics Eda

Súgó
Lezó Ádám

Rendezőasszisztens
Sóvágó Csaba

Programvezető
Gemza Melinda

Rendező, dramaturg
Madák Zsuzsanna

Bemutató: 2023. március 14.