ciklusnyito_szerelem_c_kicsiA Szívlapát című versantológia 2017-ben jelent meg a Tilos az Á Könyvek kiadásában, Péczely Dóra szerkesztésében. A versgyűjteményben nyolcvanöt köztünk élő költő százötven verse olvasható. Vannak olyan szerzők, akik már évtizedek óta írnak, és vannak, akik meg sem születtek, amikor másoknak már verseskötete jelent meg.

 

Van négy színész és egy táncos-koreográfus.

És van egy kötet, benne százötven mai magyar vers. És mindet elmondjuk.

Nem, csak vicceltem. De húszat tényleg. Aztán hazamegyünk. 

És nem csak szó lesz, hanem kép és ritmus is.

De aztán tényleg hazamegyünk. Csak már máshogy, mint ahogy jöttünk.

Uhhh. Ez menő, nem?

 

feldolgozoKAPCSOLÓDÓ FOGLALKOZÁS

Nehéz közel kerülni a kamaszokhoz, ha költészetről van szó, pláne ha az még kortárs is. Mercs János néhány színész, táncos és videós kollégájával mégis megpróbálja átütni a falat egy rendhagyó előadással és a hozzá kapcsolódó foglalkozással. Az alkotók a fiatalokkal közösen gondolkodnak arról, hogyan tudnak egy verset különböző utakon, művészeti formákban feldolgozni? Hogyan tudnak vers kapcsán képekben, zenében gondolkodni?

Célkorosztály: 9-12. évfolyam

Foglalkozásvezetők
Mercs János és Varga Nikolett

Színházi nevelési alkotótárs
Cziboly Ádám

Az előadást feldolgozó foglalkozással együtt kínáljuk fiatalok számára.
A feldolgozó foglalkozáson egy alkalommal egy vagy két osztály tud részt venni.

Az előadáshoz kapcsolódó foglalkozás ingyenes és előzetes bejelentkezéshez kötött.

A foglalkozás időtartama: 60 perc

Kapcsolódó írások

Szívünkbe lapátolt versek

Bevezetés a versrendezés rejtelmeibe

Egyelőre ennek az előadásnak nincs kitűzött időpontja.

Fotógaléria

Fotó: Máthé András

Szereposztás

Előadják
Bakota Árpád
Katona Gábor
Mercs János
Mészáros Ibolya
Wessely Zsófia (korábban: Zeck Juli)

Zene
Dargó Gergely

Videógrafika
Jóvér Csaba

Rendező
Mercs János

Az előadás időtartama: 60 perc szünet nélkül.

Köszönjük Dániel András grafikusnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a kötetben szereplő illusztrációkat.

Videógaléria